Leon kalandjai a nagybetűs ÉLETBEN

Hát helló mindenkinek!

Most megint kezdhetném magamat mentegetni, amiért régen írtam. Nem fogom. Fáradt vagyok hozzá. Kedvem sincs. Az utóbbi időben történtek dolgok, amik elkeserítettek. Szarul érzem magam. Mint egy növény, amit nem gondoznak, vagy egy kutya, akit kitettek az országúton. Persze ez csak akkor látszik, amikor egyedül vagyok, mert hála a jóégnek, ha a barátaimmal vagyok, egyesített erővel küzdünk a melankóliám ellen. Viszont amint magamra maradok, legyőz a bú. Leírom hát a történetemet. 

Elköltözöm az albérletből. De nem csak én. Mindenki más is. Minden részletet nem írok le, mert magánügy, és nem az én magánom ügye. A lényeg, hogy Öcsi és Misu eljutottak odáig, hogy igen erős ellentétben állnak egymással. Egy ideje nem is szólnak egymáshoz. A triumvirátus szétfoszlott. Semmi sincs már úgy, mint régen. Mivel Misu ismerőséé a lakás, ahol lakunk, Öcsinek kell távoznia. Amitől az én szívem nagyon fáj. Mindig azt mondtam, hogy mikor ide költözött, a napfény költözött a lakásba. Tele van élettel, minden pillanat élvezet vele, csupa vidámság az élet mellette. Igen ám, de ahol napfény van, ott az árnyék is megjelenik. Sajnos nem tudtak egymással kijönni, és nagyon hamar nagyon eldurvult a helyzet. Már egy-két hete tisztában vagyok Öcsi távozásának tényével, de ma arra értem haza, hogy már semmi cucca nincs itt. Mintha sosem lakott volna itt. Rögtön töltöttem magamnak inni. Egy ideje vodkán élek, sajnos pár napja elfogyott, most csak Gorki list-em van. Finom az is, de nem üt annyira... Nomeg drága dolog állandóan vodkát venni. (Ebből is látszik mondjuk, hogy nem vagyok alkoholista, mert ha az volnék, akkor nem érdekelne a pénz, venném literszámra)

Nem csak innen költözik el, hanem a városból is. Hazaköltözik. Nem tudom, milyen sűrűn látom majd, de mindenképpen ritkábban, mintha velem lakna.... Azt hiszem kimondhatom, hogy ő a legjobb barátom, már ami a hímneműeket illeti, és szar az érzés, hogy vége van ennek a jólétnek. Ha az ember megízleli a jót, akkor kellemetlen, ha megvonják tőle. És igaz, nem áll meg az élet, csupán csak nem lesz mindig mellettem. Viszont be kell valljam, én sem akarok már itt maradni. Nem haragszom Misura, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem okolom a történtekért. Most ha ránézek, csak azt látom, hogy elüldözte őt. A hálószobában meg csak azt látom, hogy nincsenek ott a ruhái. A fürdőszobában nincsenek ott a kencéi. Üres a lakás nélküle. Utálok ide hazajönni. Ha tehetem távol vagyok innen.

És azt is sajnálom, hogy már Misu iránt is másképp érzek. Amikor ketten laktunk, jól megvoltunk. Aztán ideköltözött Öcsi, és történtek olyan dolgok, amiktől teljesen más szemmel nézek már Misura. Nem tudnám kimondani, hogy a barátjának érzem magam. Esetleg haverjának. Nem utálom én őt, semmi ilyesmiről szó nincs. De valahogy közömbös lettem iránta. Nem érdeklődöm, hogy mi van vele. Ez mindenképpen rossz jel. Nem tudom még, hogy mi lesz velünk szétköltözés után. Találkozunk-e vajh. A sorsra bízom. Majd meglátjuk hiányzunk-e egymásnak. Hiszen nézzük csak Zsanettot. A legrégibb barátom volt. 9 évig az egyik legjobb. Lassan másfél éve nem is beszéltünk. És az érdekes ebben az, hogy nem érzem, hogy hiányozna.

Rafael már ősz óta ajánlgatja, hogy költözzek hozzá. Most elfogadtam ezt az ajánlatot. Igaz, ezért ki kellett raknia Zack-et és a barátját, mert jelenleg velük lakik, és én az ő helyükre telepedek be. Bánt a lelkiismeret, görénynek érzem magam, de ez van. Szerncsémre más gond is volt ott is, szóval én csak a pont vagyok az i-re. Április 16-án költözöm oda. Biztos jó lesz. Jól megleszünk. És ott több személyes terem lesz. Ami mindenképpen jó. Elvileg ez volt az első szempont, amiért elköltöztem otthonról, és mégsincs itt túl sok magánszférám. De eddig jól éreztem magam így is. Most már nem. Rafael lakhelye kicsit messzebb van, mert Újpesten lakik. Szerencsére a metróhoz közel, tehát a közlekesdés jó lesz.

Na, majd meglátjuk, mi lesz. Majd írok arról is, ha meglesznek már a tapasztalatok.

Ezen kívül mi történt még?

Január 30-án céges tréningünk volt például. Kifejezetten tetszett, telefonos marketing volt a téma. Tök be voltam szarva, hogy hogyan szerepelek majd a gyakorlatokon, de tök jól éreztem magam. Utána bent maradtunk bulizni. Elég részegre ittam magam hálistennek. Ez volt a terv. Rég voltam ily részeg. Még sírtam is bizonyos dolgokk miatt, de ez nem történt volna meg, ha nem iszom annyit. Mert egyébként jól vagyok.

Másnap Öcsivel ellátogattunk anyámékhoz ebédre, majd Mózihoz voltunk hivatalosak. Szép vasárnap volt, jó sokat mókáztunk. Anyámékhoz menet történt egy érdekes is. Szinte mesébe illő. Segytettünk Öcsivel egy idős néninek feltenni a trolira a táskáit. jó nehezek voltak. Aztán útközben leszállítottak mindenkit a troliról, mert elromlott az ablaktörlője (!!!!!), ezért hát ismét segítettünk a néninek, aki mivel pár utcányira akart csak innen menni, úgy határoztunk, hogy elkísérjük odáig. ÉS mikor elváltunk a kapuban, ezt mondta:

"Köszönöm fiúk. Ha nem lesznek egyedül, akkor az a hálám lesz, üldözni fogja önöket."

Tök érdekes. Nem egészen értem, olyan, mint egy rébusz. Mi az, hogy ha nem lesznek egyedül?? Mint egy mesebeli jótündér, aki öregasszonnyá változik, hogy próbára tegye a két legényt, és a végén egy talánnyal engedi őket útjukra.

Február 5-én kiszedték a varrataimat. Nagyon vicces élmény volt. Egyszerűen kihúzta a doki, én meg éreztem, ahogy a bőröm alatt csusszan a cérna. Ami inkább damilra hasonlít. Meg is kaptam emlékbe. Tök jó. Most kenegetnem kell. Még piros, de ha az elmúlik, akkor alig lesz látható. Csak egy halovány vékony lilás csík. A Judy azt mondta, hogy kb fél év mire teljesen eléri a gyógyultnak nyilvánítható állapotot. De szerencsére türelmes vagyok.

Aztán 6-án meglátogattam apai nagymamámat, mert régóta mondja, hogy sosem látogatjuk meg. Hát most megleptem. Nagyon örült neki. Ki is bontott egy üveg pezsgőt. Jót beszélgettünk. Elmondta, hogy mióta látta a műsorom a tévében, és tudja, hogy buzi vagyok, nagyon lelkiismeretfurdalása van, amiért egyszer azt mondta rám, hogy úgy nézek ki, mint egy hímringyó. (Azt hittem írtam is erről, de utánakerestem és nem találtam. Valószínűleg ez még a blogos létem előtt történt, mert ha jól emlékszem ezt a kék hajam miatt mondta, és akkor még csak 19 éves voltam. - a szerk.) Megnyugtattam, hogy számomra ez inkább mulattató. Azt is mondta még, hogy azóta talán mégjobban szeret, és mesélt még piszkos családi titkokat is, amiket még apukámnak sem mesélt. :) Tök jó.

Amit még elmesélnék, az a Valentin nap. Imádom a valentin napot. Szerelem párti vagyok. Persze tudom, hogy nem csak ezen a napon szeretünk, de szerintem nagyon szép ez a nap. Az egyetlen bajom vele, HOGY UTÁLOM HOGY EGYEDÜL VAGYOK VALENTIN NAPON!!!!!! Azt terveztem, hogy keresek a neten magamnak egy fiúkát, akinek fizetek, hogy szexeljen velem, de a barátaim keresztbe tettek nekem. Niobéval és Odettel megnéztük moziban a valentin napot.

A kedvenc filmeim egyike lett. Valami eszméletlen tüneményes, szép, szomorkás, szerelmes, romantikus, vicces. Egyszóval kurvajó. Kicsit hasonlít az Igazából szerelemre, csak sokkal jobb. Ezentúl minden valentin nap megfogom nézni. Csakhát egy ilyen film után ahoz volna kedvem, hogy elmenjek a barátomhoz, aki amint meglát azt mondja: "Dobd le a ruhád, mocskos kis köcsög, most döngetünk egy gusztustalanul jót."

De hát nincs, aki ezt mondja. Ehelyett Niobéval és Öcsivel elmentem Mózihoz, és kinevet a végént játszottunk. Rengeteget röhögtünk. És Mózi jó volt hozzám, adott inni. Sokat. Érzte, hogy mi kell az én lelkemnek. Most már tényleg nehezen bírom, hogy senkinek sem kellek. Persze az én életem így is teljes, csakhát jó volna ha szeretene valaki. Mindegy, ebbe most nem megyek bele, mert elkap az önsajnálat. Két pohár Gorki List után veszélyes ezzel játszani.

Most ennyit mondanék. 

U.I.: Köszi Chenaky-nak és Norberto-nak, megkaptam a botot, vagy mit, de azt hiszem ezzel msot nem élnék. Vagy még eldöntöm :)

Pussz

Hejhó!

Eléggé ciki, hogy az idei első bejegyzésemet január 23-án ejtem meg.... De mentségemre legyen szólva, volt egy hét, amikor nem volt itthon net. Az volt aztán a borzasztó időszak. Mondjuk oly fontos események nem is történtek, amiket feltétlenül el kellett volna mesélnem. Csupán kettő. Figyeljetek hát jól, mert most megosztom veletek eme két hisóriát.

1:

Rögtön szilveszter éjjelén történt. A kaland már akkor megkezdődött számomra. Hiába no, nem bírok én meglenni izgalom nélkül. Úgy esett a rémeset, hogy nem volt programunk szilveszterre, ami felettébb kínos érzés volt. Elvileg Rafael szervezett volna egy házibulit, csakhát nem tudom min csúszott el a dolog, talán későn álltunk neki a szervezéshez, de már mindenkinek más programja volt. Így a házibuli elmaradt, és a két lakótársammal Misuval és Öcsivel magunkra maradtunk. Volt még egy lehetőség, egy osztálytársnőm is meghívott magához. Csepelre. Nem akartunk oly messzire kibumbizni, dehát valami buliba csak kell ilyentájt menni. Így kissé ittasan elindultunk. A Boráros térig jutottunk el. Ott ugyanis történt egy kis affér. (A sztorihoz hozzá tartozik, hogy ha buli van, Misu alaposan ki tud öltözni.) No, mi pedig belefutottunk egy-két bőrfejűbe..... Akik kinevették a feltűnő öltözéket és azt mondták: Hehehe, nézd már a buzit.

No, nekem jót tett a Macsólabor, nem teketóriáztam aztán egy csipetet se, azonnal visszapofáztam. Erre rám néz a főkolompos, és aszongya: Na mi van, te is buzi vagy.

Azt feleltem, "Igen, talán nem tetszik". Szemlátomást nem tetszett neki, mert megindult felém, és kaptam pár sallert. Ja, elfelejtettem mondani. Öcsi kimaradt a kezdetekből, ugyanis ő pisilt valahol, és mikor megindult az első támadás, Misu bezárkózott egy telefonfülkébe. Így egymagam álltam az ütéseket. Nem tudom hányan ütöttek pontosan, dehát részeg is voltam, erősebbek is voltak, így csak kaptam a pofonokat. Ez csupán azért gáz, mert én érzem magam eléggé férfinak ahoz, hogy ha józan vagyok, és egyszerre csak egy támad, akkor szembeszállok vele. Mondjuk így is büszke vagyok magamra. Visszapofáztam és hősisen álltam a sarat. Node haladjunk a történettel. Szóval engem ott vernek, Misu kiabál Öcsinek, hogy "a Leont verik". Neki sem kellett több, rohant a megmentésemre. Nagyon büszke vagyok rá. Merthát ő is megkapta a magáét szegényem, de amint meghallotta, hogy bajban vagyok, hezitálás nélkül harcba szállt. A szar az egészben, hogy mikor láttam, hogy fut a csatamezőre, nagyot dobbant a szívem, mert nem akartam hogy neki is baja legyen, de én nem tudtam odasietni hozzá, merthát közben ütöttek :):)

Aztán a kedves ellenfeleink megunták a mókát -gondolom nem jelentettünk nagy kihívást- és odébb álltak. Mi meg szépen hazasétáltunk, és megettük az újévi virslit.

A harci sebeim:

Egy felrepedt fül, két repedés a homlokon, egy bedagadt bal orca, és egy két napig sántító láb (jó nagy rúgást kapott...). Sajnos három nap múlva már szinte semmi nem látszott a fejemen. Celeb is csak két napig voltam, és street fighter is csak alig.

Második sztori:

2010.01.21. Életem egyik legjelentősebb napja. A plasztikai műtétem napja. Megszabadultam a hegemtől. Kaptam egy újat :) No, nekiesek ezen rege részletes elmesélésének. 11 órára hívott a doki, azt mondta egy órás a műtét, utána egy órát még ücsörögjek és mehetek is dolgomra. Hát egy kicsit megcsúsztunk az idővel, ert 11 helyett 13:45kor kerültem sorra. Közben a délre hívott páciens is megérkezett -pechére még korábban is jött-, egy középkorú hölgy a korombeli lányával. Amíg hárman vártunk úgy röpke két órát, piszok jól elszórakoztunk. Nagyon jófejek voltak, sokat röhögtünk. Ezt szeretem az életemben, hogy akárhvá sodor a sors, valahogy mindig móka sül ki belőle. A legnagyobbat azon nevettem, mikor már csaknem két óra semmisemtörténés után egyszercsak üvegcsörgést hallottunk. Erre a hölgy azt mondja:

"Te, ezek whisky-znek. Na ez már sok. Az hagyján, hogy két órája semmi sem történik, de nem is szólnak nekünk, hogy whisky-znek????..." Rokonlélek volt :) Később mesélték, hogy a doki egyszer ki akarta küldeni az asszisztensnőt, hogy nézzen ránk, hogyan bírjuk a várakozást, de el sem jött hozzánk, mert amint kilépett a műtő ajtaján, meghallotta a hahotázásunkat, és csak annyit mondott: "bulihangulat van". Aztán később a doki is elmesélte, hogy mikor a hölggyel foglalkozott utánam (neki csupán egy tízperces beavatkozása volt, és szegénynek végig kellett várni az enyémet is), akkor azt mondta hogy nagyon dícsért engem a nő, hogy milyen jól elszórakoztattuk egymást. Erre a doki azt felelte, hogy talán még házasság is lesz belőle. Nem tudom, hogy a lányra gondolt, vagy a nőre, de szinte mindegy is.

Node írjak a műtétről is. Szóval Leon felfekszik az asztalra. Csaknem meztelenül :) Csak az alsónacim volt rajtam. Ez már maga kicsit feszélyezett. Nem altatásban történt az eset, hanem helyi érzéstelenítéssel. Ettől kicsit tartottam, merthát kifejezetten szar érzés ébren végighallgatni, ahogy valaki kivág belőled egy bőrcsíkot... Kemény vagyok, nincs mese. Először kaptam kb 7-8 érzéstelenítő injeciót, az nem fájt. Volt, amelyiket nem is éreztem. Aztán berajzolta a kivágandó területet. Jaaaaa, a legfontosabbat nem említettem. Egy zöld leplet terítettek a nyakamhoz tehát nem láttam a műtendő területet. Elvileg... Csakhogy fölöttem volt két műtőlámpa, amiben csudásan visszatükröződött a kép, és pont oda láttam. Tehát az egészet végignézhettem volna, ha hülye vagyok. Annál a pontnál vettem csak el a tekintetem, amikor láttam, hogy a szikével már közelít a terület felé. A baj csupán annyi volt, hogy ott még nem hatott az érzéstelenítő. Éreztem, amint a bőrömbe vág. Hát az nem volt jó. Látták is az arcomon, ezért kaptam még oda egy löketet az érzéstelenítőből. Innentől kezdve egy csepp fájdalmat sem éreztem, de azt azért igen, hogy ott matat. Például mikor a nem kívánt bőrcsíkot kiszedték, akkor úgy éreztem magam, mint egy holttest, amiből egy keselyű épp falatozik. Aztán összevarrta a sebet kétszer, majd harmadszor a bőr jött. Itt is éreztem, ahogy a cérnával húzza össze. De tényleg nem fájt semmi, csak a tudat volt rossz. Aztán mintha mi sem történt volna hazajöttem. Estig nem is fájt, aztán amikor szépen lassan kiment az érzéstelenítő hatása, akkor kezdett rossz lenni. Az első éjszakám pocsék volt. Csak háton alhattam, amit kevésbé szeretek. Éjjel 3kor arra ébredtem, hogy úgy fáj a mellem, mintha ló rúgott volna meg. Aztán legközelebb hatkor keltem. A mellem már nem fájt, csak a hátam. Tegnap már dolgoztam is, egyáltalán nem fáj, csak a mozgásomban vagyok korlátozva. Cigánykereket pl nem tudnék most csinálni. Meg nagy szerencse, hogy nem vagyok vámpírvadász, mert most nem tudnék oly hatékonyan vadászgatni. Tegnap délután kötést cserélt a doki. Azt mondta, hogy nagyon szép a seb, már egy nap alatt is sokat gyógyult. Amúgy mikor hétéves koromban a műtét volt, akkor is azt mondta a doktor, hogy ő még nem látott egy ekkora sebet ilyen gyorsan begyógyulni. Szóval  hamar regenerálódó eset vagyok. Ja és jól meg is nevettettem tegnap dokikát. Mert még a műtét előtti konzultáción azt mondta, hogy a heréim valószínúleg kékek lesznek, mert a vér majd alászáll. És mikor beszélgettünk most, hogy hogyan érzem magam, azt mondtam hogy most már semmi nem fáj, csak az aggaszt, hogy a heréim nem kékek, pedig beharangoztam, és most mindenki azt várja, én pedig nem tudok felmutatni mást, csak teljesen átlagos színű heréket. Nagyon jót röhögött, még meg is köszönte nekem, hogy ilyen jó estét csináltam neki. :)

Na, megint jó hosszúra nyúltam, be is fejezem. Hát ezek az új év legfontosabb eseményei.

Pussz mindenkiek.

Hellóka! 

Az év utolsó napján szinte kihagyhatatlan, hogy tegyek egy rövidke bejegyzést. Merthát ezen a napon szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki magába száll kicsit és leltárba veszi az évét. Én is. Lejegyzem hát magamnak, hogyha az öregek otthonában majd elolvasom ezeket az irományokat, eszembe jusson, milyen jó évem is volt.

Lássuk csak, mik is a pozitívumok ebben az évben:

- Elköltöztem otthonról. Az egyik legjobb ötletem volt életemben. Jól alakul azóta is, tök jól érzem magam itt, az életem végre az enyém.

- A programokban csak úgy dúskálok. Szerencsére sokszor tudok a barátokkal lenni. Bár ez relatív, sokszor még ezt is kevésnek érzem.

- A család már tudja, hogy meleg vagyok. És még jól is fogadták. Ebből tök jól jöttem ki. Ki gondolta volna?!

- Sokszor sikerült jó részegre innom magam. Ez is mindenképp a pozitív oldalon áll.

Nos igazság szerint most ennyi jutott eszembe... De sebaj, akkoris úgy érzem, hogy ez egy jó év volt. Negatív például nem is igen jut eszembe. Hacsak az nem, hogy kurva keveset írtam ide, nomeg ugye a szokásos pasi dolog. De ehez már úgy hozzászoktam, hogy nem is bánkódom.

Hogy megfogadok-e valamit a jövő évre? Jó kérdés, nem tudom. Valamit csak kéne, ilyenkor az oly stílusos dolog. Arra gondoltam, hogy talán megkurvulok. Az igencsak 'új élet' fílinges volna. Hátha eredményesebb. Nem nagyon, csak egy kicsit. Merthát élni csak kell. Mi volna, ha találkoznék a hatalmas nagy Ővel és fél év után jövök rá, hogy nekem még kell egy kis tömöckölés ezzel, azzal meg még fűvel és fával?? Na az baj volna. Előtte kell ezeket elvégezni. Persze tudom, hogy most csak a szám nagy, és ebből nem lesz semmi, mert válogatós vagyok és ez azért nem lesz jó, mert nem tetszik az arca, az azért, mert pufi, a fű túl öreg lesz, a fa pedig túl unalmas. Menthetetlen vagyok. Mindegy, a lényeg, hogy szerintem boldog időszak veszi majd kezdetét 2010ben.

Remélem mindenki másnak is.

Üdv néked óév, istenhozott újév.

Halihó!

Előszöris midenkinek Boldog Karácsonyt. Igaz, pirinyót megkéstem vele, hisz' tegnap a krisztmösz tulajdonképpen véget ért. Hinnye, de gyorsan elment ez is, mondtam magamnak. Viszont akkor jó előre szuper új évet kívánok. Addig valószínűleg úgysem térek vissza...

Hát biz', egy hónapja nem írtam. Hagytam már ki ekkora időintervallumot? Nem is emlékszem. Azért megpróbálom elmesélni az élményeimet.

November 27-én volt a "műsorom". Nem láttam. Mert Niobénak tartottuk a meglepetés buliját a Morrison's 2 ben. Életem talán legjobb bulija volt. Jó sok barátom ott volt és mind marhajól éreztük magunkat. Öcsivel utána ketten átmentünk az Alterego-ba is. Így a két bulit számítva összesen 12 óra hosszát partyztam. De jó vagyok, a hétszázát.

Amint lement a műsor, jöttek a telefonok meg smsek rég nem látott ismerősöktől, hogy láttak, és mennyire büszkék rám. Anyukám is felhívott. Apám a háttérből kiabált a telefonba, hogy büszke rám. Elmesélték, hogy a nagyszüleimet is felkészítették a "dologra", és teljesen felvilgosultan fogadták. Az apai nagymamámnak egyedül az volt a gondja, hogy miért kellett nekem ezt a tv-ben elmondani. A legkedvesebb sms-t talán a nagynénémtől kaptam. Azt írta: "Imádlak! És büszke vagyok, hogy ismerhetlek!"

Szóval a lényeg, hogy megkaptam azt amire mindig is vágytam. Tettem valamit, amit jó sok ember látott, és az ismerőseimet ez büszkeséggel töltötte el. Hihetetlen érzés ám. Eddig nem túl sűrűn volt rám büszke bárki is, most viszont csak ezt hallottam napokig.

Másnap a Rafaellel mentem bulizni, és három srác jött oda hozzám, mert láttak a tv-ben és szerették volna kifejezni elismerésüket. Az első kicsit részeg volt, de nagyon jó fej. Azt mondta, hogy ő rögtön látta rajtam hogy meleg vagyok, de amikor a végén ki is mondtam, hát nagyon csodált érte. Kezet fogott velem, és azt mondta Rafaeléknek, hogy "Én tisztelem ezt az embert". Aranyos volt. A második csak megkérdezte, hogy én vagyok-e akire gondol, majd vállon veregetett, és a harmadik is azt mondta, hogy "Az a vallomás a végén valami szuper volt."

És ennyi. Celebségem kb 3 napig tartott, de nagyon szép élmény volt. Na jó, a mukahelyemen a törzsvásárlóinktól még mostanában is hallom, hogy láttak és milyen aranyos voltam.

Azóta volt egy Macsólabor záróbuli, azon jelen voltam. Nagyon nagy szeretettel gondolok arra a stábra. Csupa jót tettek velem. Az önbizalmam valóban nőtt némiképp, a családommal azóta jobb a viszonyom, és rengeteg jó élményt köszönhetk nekik. Egy angyal küldte őket értem biztos.

Nomeg persze Judy, akire mindig boldogan emlékszem majd vissza. Az a lány valami fantasztikus. Szuperaranyos. Nagyon közvetlen. Azóta voltam két fellépésükön, mindkét alkalommal elénekelte nekem a Legyen ez egy őrült vágy-at :)

Voltam azóta plasztikai sebésznél ám, akit a Gabi ajánlott. Ha minden jól megy, 7-én már meg is lesz a műtét. Teljesen eltűntetni természetesen nem tudja, de azt mondta, hogy csak egy nagyon vékony csík marad. Nekem az is bőven jó. Még el kell végeznem néhány vizsgálatot, csak sajnos így karácsony előtt nem volt rá időm. Megpróbálom minél gyorsabban elintézni.

Amúgy ez volt az első "saját karácsonyom". Érdekes volt, nem gondoltam hogy ennyi előkészülettel jár egy karácsony. Eléggé megcsúsztam az idővel.

Vettünk fát, én voltam a dísz beszerző. Hát elég szarul végeztem a munkámat. Mert zöld-ezüst fát szerettem volna mindigis, erre alig találtam normális zöld díszt. Merthogy nem divat... hát üzenem a nagyokosoknak, hogy leszarom a divatot. Ha én zöld díszeket akarok veni, akkor nekem legyenek zöld díszek!!! Szerencsére kicsi a fa, így nem kellett oly sok dísz. Sajnos nem ilyennek képzeltem az első fámat, de így is aranyos. Csak azt sajnálom, hogy ezt Misuékra is ráerőltettem. De aranyosan elviselték :) Ajándékoztunk is egymás között. Megkaptam tőlük a Hien CD-jét. A 'Túl szép'-et mióta először hallottam imádom. Több számát nem ismertem eddig, de mivel a Macsólaborban is énekeltünk egyet, igazán stílusos ajándék volt ez. Amúgy nekem nagyon tetszik a CD. A 'Valami történt' zongora verziójáért egyenesen odavagyok. Hien volt az egyik kedvencem a Megasztár 4-ben, nagyon jó hanggal van megáldva a leány, örülök, hogy nem tűnt el a süllyesztőben.

Megemlítenék még valamit. Legyen szó pasikról is. Szóval mondtam, hogy nőtt némiképp az önbizlmam. Ez abban is megmutatkozott, hogy kb 7-8 srácnak írtam társkeresőn, (gondos válogatás után), hogy kivételesen nem nagy ő-t kersek, hanem BÁRMIBEN benne vagyok, ha úgy gondolja. Ám egyik sem gondolta úgy. Hát nem különös? Ha szendeszűzként viselkedem és romantikusan tartós kapcsolatra vágyom, akkor olyan leveleket kapok, hogy "dugjunk most". Persze leginkább debilektől szóval nem is igen számít. Ha viszont belőlem akar előbújni az ördög és én írok valakinek, hogy "dugjunk most", akkor azt a választ kapom, hogy neki van párja, csak haverságot keres, vagy ő inkább társra vágyik, vagy egyszerűen nem felelnek. Ki érti ezt?? Szóval ez a project nem jött be. De semmi gond. Kitalálunk valami mást :)

Most ennnyit mondanék. Remélem hamarosan jövök.

Üdv

Hát üdvözlet mindenkinek.

Ez lesz talán az egyik legfontosabb bejegyzésem. Történt sok esemény mióta legutóbb írtam, de általában a szokásos Leon-életbeli események. Ám van egy történés, ami kitűnik a hétköznapi átlagból. Némiképp megváltoztatta életem.

Ki lettem választva egy műsor szereplőjének. Nem tudom nézitek-e a viasat3-on a szeretem a testem című műsort. Én azt nagyon szeretem. Nem arra lettem kiválasztva, ott csak nők szerepelnek. De hozzátartozik a mondandómhoz, szóval muszáj bevennem a sztoriba. Szóval nagyon szeretem azt a műsort, mert imádom látni, ahogy szegény lányok, akik oly elégedetlenek a testükkel, a műsor végére könnyekre fakadnak, mikor látják a fotójukat, és rájönnek, hogy tulajdonképpen ők szépek. Számomra nagyon megható. Valószínűleg azért, mert én is hasonló cipőben járok…

Nem tudom meséltem-e már a műtéti hegemről. Ha nem, akkor most megteszem. 7 éves koromban volt egy műtétem. Úgy születtem, hogy a mellkasom be volt „horpadva”. Csupán 3 centi volt a mellem és a hátam között. Nem fértek el a belső szerveim, meg kellett műteni, különben meghalok. Egy évig egy fémlemez volt a mellemben, ezzel hozták előre. Viszont ettől egy hosszú csúnya heg van rajtam. Nagyon útálom. Nem is megyek emiatt strandra. Beszélni sem szoktam róla. Eléggé gátlásossá teszi az embert, ha ennyire elégedetlen a külsejével. Nagyon irigy szemmel tekintek a tökéletes testű úúúúh pasikra. Ilyenkor mindig azt kérdezem magamtól, vajon én miért kellett, hogy így szülessek??? A másik, amit nem szeretek magamon, hogy megritkult a hajam. Kopaszodom. Borzalmas. Szóval van, amit változtatnék magamon. Ezért mindig is mondtam, hogy ha lenne ilyen műsor pasiknak, én tökre szívesen jelentkeznék rá. Hát most megtalált a műsorom. Macsólabor a neve, és a tv2-n fut péntek esténként 11 után. Múlt szerdán voltam válogatáson, és kiválasztottak szereplőnek. Nem egészen olyan, mint a szeretem a testem, de nagyon hasonló. A lényege, hogy van egy lúzer srác, akinek van valami álma, amit önmagától nem tud elérni, mert béna, gyáva, lúzer vagy ilyesmi. És a 2 hihetetlenül aranyos műsorvezető csaj, Gabi és Csilla segít neki elérni az álmait, miközben próbákon esik át és külső belső átalakuláson megy keresztül. A forgatásról nem mesélek, mert titoktartást írtam alá. De annyit elmondhatok, hogy életem legnagyobb élménye. Csak pozitív dolgokat kaptam a műsortól. Már maga a forgatás a hatalmába kerített. A mikroport, a fények, kamerák.... Nagyon élveztem.

Az én vágyam,az éneklés. Mióta Ritámmal énekeltem egy duettet, (amit még mindig nem tudtam megmutatni néktek…) nagyon érzem, hogy számomra ez a vonal lenne a megfelelő az életemben. Persze rengeteget kell még tanulnom, tudom. Szóval a lányok segítettek nekem, hogy meglássam, alkalmasnak talál-e engem az éneklésre egy-két szakavatott fül. És igen.

Ha tudni akarjátok az élményeimet, meg kell néznetek a Macsólabort.

Viszont a "reality-show" által meg kellett tennem valamit. A szüleim nagyon oda voltak, hogy benne leszek egy műsorban. Ám elhangzik benne, hogy meleg vagyok. Nem akartam, hogy a tv-ből tudják meg. Így most szerdán, jóga előtt hazamentem. Felhívtam a nővéremet, hogy ő is jöjjön haza, apukámnak rossz volt a kocsija, így ő nem dolgozott. Mindenki otthon volt. Elmeséltem nekik, ezt amit nektek, hogy mennyire jó volt. Majd ezt mondtam:

„Nem tudom, mennyire harangoztátok be a családnak, hogy nézzék majd a műsort, de rátok bízom, hogy kinek mondjátok. Elhangzik majd benne valami, amit még nem mondtam el, de nem akarom, hogy onnan tudjátok meg. Nem is vezetem fel nagyon a dolgot, mert csak annál rosszabb, egyszerűbb, ha csak kimondom. Meleg vagyok, mint a nyári nap”

Szóval elmondtam. Némiképp az volt, amire számítottam, némiképp pedig abszolút nem.

Amire számítottam:

A nővérem szólalt meg elsőnek a két másodperces feszült csend után. Azt mondta, hogy és akkor mi van, ezt amúgyis tudták már. Anyukám is feszengve azt mondta, hogy évek óta sejti. Apám kissé maga alá került. Ő azt mondta, hogy nem tudta, bár egyszer volt egy jel,és akkor említette is anyámnak, hogy felakasztja magát. Nővérem kérdezte tőle, hogy most miért, talán ez baj? Azt felelte, hogy az...

Amire nem számítottam:

Kb. ennyi volt az egész. 2 percig voltam téma. Aztán már az autóról beszélgettek, hogy megint milyen sokba kerül majd a javítás. Semmi kérdés. Semmi lelki duma. Semmi. Két perc alatt letudtuk. Hosszú évek alatt ettől tartottam, rengetegszer elmenekültem a színvallás elől, és mikor rászánom magam, két perc alatt túl vagyunk rajta? Ennyi az egész??

Azóta voltam is otthon. Semmi említés nem esett a dologról. Nem tudom, hogy ez most baj, vagy nem baj. Szerintem inkább így a jó. Nem is akarom, hogy nagyon lovagoljunk rajta. Nem kell hogy minden nap téma legyen, de ha történik valami, akkor most már gond nélkül elmesélhetem.

A legjobb az egészben, amikor e beismerő vallomás után a nővérem írt nekem egy sms-t:

"Büszke vagyok rád, hogy volt bátorságod elmondani! Innentől könnyebb lesz, meglátod. Ugyanúgy, vagy talán még jobban szeretlek, mint azelőtt!"

Nagyon jól esett. Kicsit még furán érzem magam, hogy már tudják. De idővel megszokom.

Na, legyen mára elég ennyi esemény.

Pussz

Üdv mindenkinek!

Az utóbbi időszakom ismét „zűrös” volt, bár ez nézőpont kérdése. Mostanában valahogy sok a munka, sokszor voltam bent tovább, mint kellett volna.

Na jó, csak sajnáltatom magamat, és kifogásokat keresek. Természetesen rengeteg jó élményem is volt.

Először is volt egy alkalom, mikor bizonyíthattam férfiúi mivoltomat. Odettéknél beázott a fürdőszoba és leszakadt a vakolat a plafonról. Ilyen nálunk is sokszor előfordult a múltban. Olyan is volt, hogy a nővéremmel közös gyerekszobánkban szakadt le, miközben benn aludtunk. És még csak föl sem ébredtünk rá, hanem arra, amikor a szüleink bejöttek a szobába, hogy mi volt ez a hatalmas robaj. Szerencsére ezt a jó alvókészségemet sikerült megőriznem. Node a lényeg, hogy én voltam az a hős lovag, aki elment Odetthez lecsapkodni a megmaradt lelógó plafon darabokat. Nem egészen úgy sikerült, mint terveztem, de akkoris férfias tett volt.

17-én feljött Öcsi volt lakótársa, Apánk Pestre és elmentünk a haverjaival bulizni. Előtte nálunk alapoztunk. És most csodával határos módon megtaláltam a megfelelő szintet. Éppen eléggé részeg voltam, de még szalonképes. És tudatomnál maradtam. Tök jó. A baj az, hogy nem jegyeztem meg, hogy miből mennyit ittam. Elveszett a recept… Ittam martinit és hubertust meg jägert is, de az arányokat nem tudom. Mindegy, a buli egész jó volt. Bár nem volt az igazi, mert Apánk szeret elcsászkálni az ismerőseihez, az egyik haverja Andrew szintén vadászott, így ketten maradtam (neve legyen mondjuk) Seal-lel. Aki aranyos, de nem az a bulis fajta. A mai számokat nemigen ismeri, így mikor a kedvenc számaim megszólaltak és én teljes extázisban ránéztem, ő csukott szemmel nyugiban táncolt tovább. Pedig ha Misuval, Öcsivel, vagy Rafaellel lettem volna, akkor ők partnerek lettek volna az én izgatottságomban. Így mikor az összes kedvenc nótámat elhúzták, úgy éreztem nincs is miért maradnom, így háromkor már hazamentem.

Aztán volt olyan nap is, amikor Odett és Niobé átjött hozzám. Ez 21-én volt. A kedvenc programjaim közé tartozik ez. Pedig semmi izgalom nincs benne, egyszerűen csak jó. Itthon ültünk, beszélgettünk, nassolgattunk, én ittam, majd megnéztük a született feleségeket és mindenki ment haza. Én nem. Én itthon voltam.

Oszt egyszer asszem 23-án, igen akkor, mert az volt péntek, Mózinál aludtam. Kicsit most nincs jól lelkileg és a párja elutazott így megkért, hogy legyek nála az éjszaka. Én meg ismét a hős megmentő lehettem így.

Másnap Nikó jött át hozzánk egy kis pezsgőzésre, utána pedig suhantam Rafaelhez. Elvileg party volt betervezve, de egy kis dráma tett keresztbe a tervnek. Kissé összeszólalkoztak a haverjával, így ők ketten a párjával máshová mentek, mi meg Rafallel nem is mentünk így bulizni. Ettünk egyet és beszélgettünk egy jó.

Ezen a héten nem volt igazán semmi programom. Viszont rájöttem, hogy tök jó vagyok. Igazán sokat foglalkozom a testemmel mostanában. Heti háromszor járok edzeni és egyszer jógázni. Az egy héten négy nap mozgás. Sőt azt tervezem, hogy az ötödik napon úszni szeretnék járni. Csak még nem néztem utána, hogy hol van a legközelebb uszoda és mennyi dollárba fájna az nekem. Amúgy nagy hős vagyok én, mert nagyon megkísért az ördög, amikor 1 és háromnegyed órával korábban kell kelnem, hogy edzeni menjek. Olyankor még sötét van és hideg és álmos vagyok. Nagy erő kell, hogy legyőzzem a kísértést, de eddig mindig sikerült. Hős vagyok, én mondom. És a héten, ahogy néztem magam edzés közben a tükörben, megállapítottam valamit. Elkezdtem tetszeni magamnak. Nagyon jó érzés.

Ja, és mielőtt ismét elfelejtem. Lakótársam, Misu megkért, hogy reklámozzam kissé az ő blogját. Hát nosza. Divatblogról van szó, így ha képben szeretnétek lenni a divat alakulásával kapcsolatban, akkor katt ide:

www.hungarian-fashionista.blogspot.com

Ahoj!

Le lettem cseszrintve egy irinyó-pirinyót Niobé által, amiért már megint régen írtam. Igaza is van, valljuk be.

Az a baj azzal, ha sok időt kihagyok, hogy az agyam sajnos már nem a régi, valószínűleg az alkhol hatása, de nem emlékszem mindenre, amit megosztottam volna. Így elképzelhető, hogy kimarad ez-az.

Az időpontokra például nem is emlékszem már teljesen, így csak elmésélem, mik történtek.

Például egyik este a Ritánál aludtam. Ki mondani nem tudom, mit jelent számomra az a nő. Nagyon szeretem. Egyrészt csodaszép, aztán hihtetlenül kedves, aranyos, eszméletlen jó a humora, mindig dőlök a röhögéstől, ha vele vagyok. Amikor a dalait hallgatom, szinte elvarázsolva érzem magam, olyan gyönyörű a hangja, és most bebizonyította nekem, hogy főzni is tud. Olyan vacsorával várt, hogy őszintén ki sem néztem belőle. Megittunk egy üveg martinit is, ha nem lenne elég nekünk egymás társasága a nevetéshez. Sajnos azt nem beszéltük meg, hogy mikor lesz a következő duettünk feléneklése (az előzőt hamarost feltöltöm ide....). De legalább egy dalt még mindenképpen szeretnék énekelni vele.

Aztán volt a nagymamám születésnapja is. Most tudtam meg, hogy Odett nagymamája is aznap ünnepli a szülinapját, mint az enyém. 1 év eltérés van köztük. :)

Kedden és szerdán hazalátogattam a macskámhoz, mert a szüleim lementek a telekre és valakinek gondját kellett viselni a kis lükének. Imádom azt a dögöt. Hiányzik nagyon. Úgy szeretném, ha velem lakna. Csak ugyebár a szüleim azt mondták nem érezné itt jól magát, mert minden hétköznap dolgozom, meg sok a programom is, kevés időt tölthetnék vele. Ez némiképp igaz. Nomeg Misu amúgy is allergiás a macskaszőrre. Pedig ha saját lakásom lesz, oda mindenképp vinni szeretném az én kis szerelmemet. Nem tudom, hogyan oldom meg a problémát.

Fontos esemény még, hogy a nővérem is albérletbe költözik. Éppen ideje, mitagadás. Október végén lesz 27 éves!! Nem is értem, hogyan lehet, hogy eddig nem volt meg benne erre az igény. Mindegy, a lényeg ebből, hogy így otthon gáz lesz. Szinte lelkiismeret furdalásom van. Mert amíg otthon laktam én is adtam haza pénzt, meg ugye a nővérem is. Most fél éve az én apanázsom megszűnt, most pedig ha a nővérem is eljön, akkor a szüleimnek igen nehéz idők jönnek. Mert több a kiadás, mint a bevétel. Mikor szeptember 12én a telkünkön voltunk, akkor mesélte apám, hogy mennyi pénze van összesen. Nem fogom elárulni, csak annyit mondok, hogy nekem több pénzem van.... Ez eléggé gróóósze problem. Muszáj lesz eladniuk a lakást, mert kettejüknek az már nagy lesz, nomeg a rezsit nem bírják majd fizetni. És a gond az, hogy nemigazán tudok nekik adni pénzt. És amit becsülök apámban, hogy azt mondta nem is kérne, mert milyen alapon tenné, ha már nem is lakom otthon. Szar ügy - fos ügy, nem vitás.

Na, de mesélek vidámabbakat is.

Pénteken voltam Rafaelnél DVD-zni. Jött a cimborája is az új fiúkájával. Megnéztük a Ki a fasza gyerek-et, utána pedig a Dr halál 2-t. Mindkettő egyszer nézhető film, nem voltak rosszak, de nagy benyomást nem tettek rám. A cimboráék hamarabb elmentek, mi úgy volt, hogy megnézünk még egy filmet, de ehelyett fél egytől hajnali ötig csak az ágyon tespedve zenét halgattunk. Egész kellemes kis élmény volt. Ki sem néztem volna Rafaelből, hogy ugyanazokat a zenéket szereti mint én. Voltak szinte teljesen ismeretlen dalok is, amiken tökre meglepődöm, hogy egyáltalán ismeri. 

Tegnap pedig hosszú idő után először végre újra együtt volt a banda. Mind az öten össze tudtunk jönni, Odett, Niobé, Elektra, Vénusz és én. Nem is emlékszem, mikor sikerült ez, valaki mindig hiányzott. A szervezés kissé nehézkes volt ugyan, volt több terv is. Akartunk menni Szentedrére sétálni, aztán a Margitzszigetre piknikezni és frizbizni, de aztán megijedtünk az időjárásjelentéstől és Odetthez mentünk. És csak beszélgettünk, és ez volt a legjobb, amit tehettünk. Az idei év egyik legjobb napja volt október 10-e. hihetetlenül imádom ezeket a lányokat. Többször kellene ilyen összejövtelt rendezni, mert szinte dalolt a lelkem, hogy mindüket egy helyen láttam. Volt, hogy percekig nem is kapcsolódtam be a beszélgetésekbe, csak élvezttel néztem, hogy együtt láthatom őket. Elektrával az utóbbi időben csak a munkahelyén találkoztam mikor beugrottam hozzá csacsogni, nagyon örültem, hogy végre több időnk van együtt. És nagy boldogsággal töltött el, hogy Niobé és Elektra, bár teljesen különböző karakterek, annyira jól megértik egymást, hogy tyű. Annyi eszmét csereltek, hogy nem győztem nézni. Vénusz eszméletlenül jól néz ki. Nagyon csinosra lefogyott, és levágatta a haját. Én mindigis hosszú haj párti voltam, és mikor említette, hogy levágatta el is hűltem, de be kell lássam, kifejezetten jól áll neki. Olyan Pink szerű. Odett pedig megsímogtta a lelkemet, mert azt mondta, hogy büszke rám, amiért elkényeztetett gyerek létemre ilyen jól helytállok a felnőtt életben. Azóta is ezen örömködök magamban. Megnéztünk egy filmet is, Romok a címe. Nekem tetszett, bár nem aratott osztatlan sikert. Kissé félelmetes, de csak kicsit. Inkább izgalmas és érdekes.

Aztán este ismét hívott a Rafael, hogy menjünk bulizni. Kis dilemmát okozott. Mert Misuval már régen volt közös programunk és szerette volna, ha a tegnapi bulira együtt készülődünk és együtt megyünk. Viszont ő nem szeretett volna Rafaelhez eljönni, hiszen az ő outfitjére nincs felkészülve a magyar nép. Az Alteregoig még csacsak elsétál, de a metróra nagy bátorság kéne úgy felszállni. Ígyhát felhívtam Rafaelt, hogy nem megyek hozzá, hanem az Alterego bejáratánál találkozunk. De nemigazán örült. Azt mondta, ne kavarjak be, mert ő egyedül nem akar készülődni, inni akar velem, igenis menjek hozzá. Itt a baj, gondoltam én. "Volt már olyan érzésed, hogy menni akarsz, ugyanakkor érezted, hogy maradnod kell". Ha itthon maradok Rafael haragszik meg, ha elmegyek megbántom Misut. Mit tegyek? Szerencsémre Misu önfeláldozó volt, és azt mondta, menjek nyugodtan, majd találkozunk ott. Nagyon bántott a lelkiismeret. Nem indultam nyugodt szívvel, de elmentem. Tulajdonképp szerencse, mert a Rafael haverja elaludt a kis fiúkájával, ezért ők nem jöttek oda hogy együtt menjünk, és Rafael aszonta nekem, hogy ha én se mentem volna oda hozzá, akkor nagyon beharagudott volna ránk. Így az este megmenekült. Misut felszedtük a Nyugatinál és egy egész jót buliztunk. Csak sajnos rafaelék elég korán haza akartak indulni. Misuval mi nem ehez vagyunk szokva. Mindegy, azért kellemes este volt. És megkaptam azt, amire oly rég vágytam. Mindig irigyeltem azokat, akiknek a kívánságműsorban zenét küldenek. A zene számomra egy csodálatos ajándék és mindig is szerettem volna, ha valaki küld nekem. Erre Rafael kérte nekem a dj-től Chris Lake Only one című muzsikáját, mert tudja hogy azt imádom. Nagyon kellemes élményt okozott ezzel.

Ma meg addig aludtunk, amíg csak lehetett.

Most pedig megyünk tvt nézni.

Pá mindenkinek

Halihó!

Hát ismét itt vagyok. Zaklatott életvitelemben adódott egy kis szusszanásnyi időm. Szerencsére mostanában megint igensok programom adódik, unatkozásnak még csak a gondolata sem ütheti fel a fejét. Szerencsére.

Lássuk, mikben is volt részem. Haladjunk kronológiai sorrendben:

Nikóval és Mózival ellátogattunk Mejához. Régen láttam őt is. Természetesen sokat nevettünk, piszok jól éreztem magam. 

10-én kivettem egy szabadnapot és lementünk a családdal Balatonfüredre, mert apám unokatesója vett ott egy éttermet, és meg akartuk nézni magunknak. A neve Fogadó a vad vadászhoz. Nagyon jó kis hely. Nevéből adódóan vadételekkel fogadja a kedves éhező népet. Sajnos mivel nem a központban van a kajálda és két évig zárva volt, mielőtt megvette, nemigen ismeri a nagyközönség. Aznap mikor ott jártunk, mi voltunk az első vendégek. (És rajtunk kívül még két házaspár volt a napi forgalom) Apám uncsitesójának már sok vállalkozása volt, általában hamar bevégezték a létezést. De ebben lát fantáziát. Remélem sikerül neki felvirágoztatni a helyet. Kaja után sétáltunk még Tihanyban is, meg ugye Füreden is szétnéztünk. Este visszalátogattunk inni.... Sokszor meglepett minket pálinkával. Tudja, mi kell nekünk :) Amúgy az étterem teljesen olyan, mint egy vígjáték sorozatban. A személyzet teljesen családias, oltári jófejek, rengeteget röhögtünk. A szomszédok folyton átjárnak, csacsognak, kapnak inni, aztán elmennek, majd visszajönnek ismét, a szakács cukkolja a zenészt, vendég nincs, és még a macska is sánta, aki odaszegődött.

Aztán voltam 3 napot a telkünkön. Idén másodszor és valószínűleg utoljára. Most már nemigen lesz rá érkezésem, és az idő sem olyan, hogy szívesen tölteném az éjszakát a faházban. De azért ez most jó volt. Természetesen ez három nap ivásból állt...

Múlt hét pénteken Rafael elhívott videózni. Egy horrort néztünk, Aki bújt aki nem a címe. Egész jó volt, bár nem ezt akartuk. Másnap bulizni mentünk, végre Misu is jött, jókat táncoltunk. Nagy örömömre adták az új kedvenc nótáimat, (Shakira - She wolf, Madonna - Celebration, B.E.P - I gotta feeling, Kelly Rowland - When love takes over, P.C.D. - Hush...) szóval volt mire ropni.

Tegnap pedig volt nálunk Niobé és Odett, társasjátékoztunk egy jót. Most épp Mózihoz indulok, Ritám is hívott, hogy valamelyik nap aludjak nála, szóval nem panaszkodhatok, ven kivel eltöltenem az időt.

Megyek is készülődni. Végezetül berakok pár képet, amiket most találtam, és nagyon tetszenek. "Dark Princesses". Hófehérke a legjobb.

Na, szervusztok.

Legelőször a meleg méltóságról írnék pár gondolatot. Ami ugyebár jelenleg is zajlik. Itt zúgnak a helikopterek az ablakunknál. Na jó, kicsit odébb, de a hangjuk olyan, mitha itt nyomulnának.

A lényeg. Soha nem értettem egyet a felvonulással. Eleve halott ötletnek tartom. Mikor jönnek rá kedves meleg társaim, hogy az elfogadtatásunknak  NEM EZ A MÓDJA!!! Ez pont hogy csak ellenszenvet vált ki. Tudom, hogy már tavaly is ezt mondtam, de ezt egyrészt nem itt, és nem így kéne csinálni. Nem a belvárost kéne megbénítani, és nem provokatív külsővel kellene seggárzni. Egy művelődési házban tartott kultúrális programokkal tarkított hétvégi móka sokkal jobb volna. Szerintem. Persze tévedhetek is. De úgy gondolom, hogy ennek az egésznek az volna a célja, hogy megmutassuk a népnek, hogy mi is pontosan ugyanolyan tagjai vagyunk a társadalomnak, mint akárki más. Nem különbözünk tőlük, átlagemberek vagyunk mi is csak épp melegek. Na, hát EZ, amit ŐK művelnek homlokegyenest az ellenkezőjét hozza el számunkra.

Ebből ez szűrődik le az embereknek:

"Nézzétek, itt megyünk mi homik, színes csillogós cuki rucikban, táncikálunk, énekelünk, megbotránkoztatunk titeket, merthát MÁSok vagyunk mint ti, de fogadjatok el minket, FOGADJATOK MÁR EL, HÁT MEDDIG TUKMÁLJUK MÉG MAGUNKAT RÁTOK HOGY ELFOGADJATOK?!?!?!?!"

Oda toljuk magunkat az orruk elé, hgoy figyeljetek már ránk, hát szenvedünk mi szegények. Az embereket ez idegesíti. Még azokat is, akiknek amúgy kurvára semmi bajuk a melegekkel. Mert van, akit csak a közlekedés teljes lebénulása zavar, amit totál feleslegesen okozunk, és önző módon sújtjuk vele embertársainkat.

Ma reggel (11-re) edzőterembe mentem. Oda még gond nélkül eljutottam. De haza már nem. Addigra már le volt zárva az Andrássy út. Pechemre az edzőterem és a lakásunk a "berlini fal" ellentétes oldalán van.... Ígyhát a Nagymező utca tájékán megkérdeztem két rendőrt (akik bevallom egész jóképűek voltak, szép szemük volt...) a kordon túloldaláról, ugyan hogyan jutok át. Mosolyogtak és azt mondták, sehol. Csak a vonulási útvonal két végénél. Vagy a Deáknál, vagy a Ligetnél... Hát a Deákhoz közelebb voltam. A lényeg, a fél várost körbesétáltam, mire hazaértem. Mást sem hallottam útközben az emberektől csak a melegeket érő szitkokat. Hogy micsoda felbolydulást csinálnak, és mit képzelnek magukról, hogy feje tetejére állítják a várost, és a rendőröknek is mennyi munkát csinálnak, stb. Kb egy óráig tartott a hazautam, és végig ezt hallottam. És lássuk be, igazuk van. Merthát elérnek ezzel a felvonulással BÁRMIT is??? Nem. Lófaszt se. Csak a bajt okozzák. Maguknak is, a népnek is, a rendőröknek is, és a nem vonuló melegeknek is.

Vicces, hogy ez a meleg méltóság napja, én mégis az egész évből ezen az egyetlen napon szégyellem, hogy meleg vagyok. Szeretek meleg lenni. Egészen élvezem a dolgot. De ma szégyen melegnek lenni. Ha ilyen a méltóság, akkor köszönöm, szeretnék "méltatlan" maradni. És köszönöm vonuló meleg társaimnak, hogy miattuk a mai napon elhangzó összes szitok és genny, ami a jogosan felháborott emberek ajkait elhagyja engem is érint, mert mikor ők azt mondják, hogy "buzik", abba én is beletartozom. Köszönöm.

Az egyetlen jó a napomban így az a sok szexi rendőr. Bevallom nekem nagyon tetszett az a sok jóképű fiatalember rohamruhában. Olyanok voltak, mint a birodalmi rohamosztagosok. Szerintem szexi... Pfúúú, most én is buzisan viselkedtem, bahhh. Mindjárt megyek vonulni is. Ja nem, mostanra mér beértek a célba. Fene.

Mindegy, remélem nem lett sok sérült. Majd megnézem a híreket.

Más.

Most kivételesen nem fogtok buliról olvasni. Nem voltam. Hűűűűűű, mondjátok most ti. Pedig hívott Rafael tegnapra is, bár most nem bulizni, hanem filmet nézni. De nem tudtam sajnos menni, mert tegnap jött Misu anyukája. Kimentünk elé az állomásra. Aranyos nő, nagyon bírom. Hozott finom sütiket, hmmmmmm :)

(most szírénát hallok.... mégis van esemény - a szerk.)

Szóval most nem Rafaeleztem, de vicces módon vele álmodtam.

Munka. Elsején voltam egy éves a cégnél. Vittem be nekik Odett által készített citromos tortát. Imádták. Meg engem is. Azt modnták, örülnek hogy ott vagyok. A főnökasszonyom is telefonált, és megköszönte, hogy itt dolgozom, és reméli ez sokáig lesz még így, rajta nem fog múlni. Nagyon kedvelem őt, aranyos.

És lenne egy kérésem. Csütörtökön Ritámmal felénekeltük az egyik kedvenc dalomat. Meg szeretném mutatni nektek, de nem tudom, hogyan lehet zenét feltölteni. Segítsetek.

Én odáig vagyok érte. Tudom, hogy amatőr vagyok teljesen, és nem értek az énekléshez, és itt-ott nem valami jó, de nekem tetszik. És ennek inkább érzelmi értéke van. Nagyon szeretem a Ritát, ha bánatos vagyok, mindig az ő CD-je vidít fel. És akartam, hogy az én hangom az övével összeolvadva meglegyen nekem, hogy bárhová is sodor minket a világ, egy helyen mindig együtt legyünk. Örök emlék ez.

Csók

Halihó!

Az utolsó két hétvégét ismét Rafaellel töltöttem. Folyatattuk a party hadjáratot.

Múlt hétvégén szombaton azt terveztem, hogy józan maradok... Hát egy kicsit azért ittunk. Én alig valamit, csak éppenhogy. Szóval tulajdonképpen józan maradtam. Jeee, győztem, tudok ezek szerint ilyet is. Tehát nem vagyok alkoholista, üzenem ezt azoknak, akik állítottak ilyesmit!!! Nna.

Most csak ketten voltunk Rafaellel, sem a haverja, sem Misu nem jött.

Általában fél 12kor indulunk el, hát most fél egykor sikerült. Akkor is azt mondta, hogy inkább maradjunk otthon TVt nézni. De ekkor még úgy volt hogy Mius is jön, és azt hittem már elindult, így nem akartam "hoppon hagyni", így elindultunk mi is. De az Alterego-ig nem jutottunk el. Leálltunk egy kapualjban beszélgetni. Felhívtam Misut, mert nem akartam, hogy esetleg ott várjon már a bejáratnál, de szerencsére nem indult el, mert esett az eső. Így nem volt akadálya, hogy tovább beszélgethessünk. 1-2 órácskát. Egész jó volt. Bár úgy akartam, hogy végre nem hagyom, hogy előtörjön az állat belőlem, és egy ujjal sem érek hozzá, csak táncolunk. Hát ezt nem tehettem meg, mivel a táncparkett közelébe sem jutottunk.....

Most szombaton, azaz tegnap ugyebár ismét elmentem Rafaelhez. Most a haverja is ott volt. Újfent úgy határoztam, hogy az "eszemnél" maradok, és most is sikerült csak alig innom. Van bennem akaraterő, mitagadás. Ellen tudok állni a kísértésnek. Jó vagyok.

Kicsit tengtünk otthon, majd éjfélre odaértünk az Alterba. Ritkán sikerül ám, szóval különleges alkalom volt ez. Rafael haverja ide már nem jött,s zóval megint ketten maradtunk. Megnéztük a műsort, beszélgettünk két órát egy kanapén -meglepő milyen jól el tudok vele kommunikálni- majd irány a tánctér. És most megtehettem, amit terveztem. Egész éjjel hozzá sem értem. Hanem ő ért hozzám, háhá. :) Na nem sokszor, csak mikor a zene úgy kívánta. Szóval abszolút kultúráltak voltunk. Bár szerinte legutóbb is teljesen "normálisan" viselkedtem. Mert észrevette, hogy nem akarok inni, azt hitte azért mert a tapizósparty alkalmával majdnem hánytam, és hogy talán most ezt akarom elkerülni. Mondtam neki, hogy nagyon nem erről van szó, hanem talán majd így tudok viselkedni, és erre válaszolta, hogy semmi gond nem volt az akkori viselkedésemmel sem. Tehát őt nem zavarta. Jó ezt tudni. Na nem mintha szégyelltem volna magam. :)

Szóval táncoltunk egész éjjel, nagyon klassz zenék voltak, piszok jól éreztem magam.

Hazafelé megint kaptam tőle sajtos kiflit, pedig vettem én is magamnak. Reggel fél nyolckor kerültem ágyba, nagyon fáradtan. Kettőkor ébredtem fel, addig úgy aludtam, mint akit kloroformmal kábítottak el.

Ennyit a legutóbbi partykról, négyből kettőn részegség és vágyakozás, kettőn józanság és tartózkodás. Nem rossz arány. :)

Pusszanat