Leon kalandjai a nagybetűs ÉLETBEN

Hát helló!

Húúúúh, végre van egy kis szusszanásnyi időm, most aztán nekiállok írni sebtibe'. Bár ez a szussznásnyi idő kissé finom fogalmazás volt, konkrétan 3 napom van, hogy megírjam a memoárokat. Lejöttünk a családdal a telkünkre, és mivel már tudom magammal hurcolni az én csudaszép laptopomat, nem okoz gondot az írás. Van időm megfogalmazni a gondolatokat, átrágni mik is történtek velem az elmúlt időszakban. (u.i:mégis gondot okozott az írás, a bejegyzés végét egy héttel később fejeztem be.. mégsem unatkoztam itt annyira, mint gondoltam...)

Legutóbb a Beauty előtt jelentkeztem. Te jó ég.... Hiszen az egy hónapja volt! Pfff, ezt megint jól elpacsáltam.... Na mindegy, a lényeg hogy túléltem a kiállítást. Mint az kitalálható abból, hogy írok. Amúgy ez a kiállítás egészen tetszett is, mivel mindkét nap vittem magammal a kis laposüvegemben whiskey-t és a velünk szemközti standon egy csudajóképű pasi dolgozott. Sajnos ő csak az első nap volt kint, de legalább akkor nézhettem őt egész nap :)

Természetesen történtek velem kalandok szépszerével. Legelőször is május 2-án azaz anyáknapján "kirándultam" egyet. Mózinak születésnapja volt azt követő szerdán és a barátjával Papával arra gondoltunk közösen, hogy egy görkorinak nagyon örülne. Én voltam a beszerző, elindultam hát a csömöri Dechatlonba. De mivel soha semmi nem megy nekem csak úgy egyszerűen, nem volt kétség, hogy itt is történik majd valami izgalmas. Történt is. Hiába az a neve, hogy csömöri Dechatlon, nem a csömöri hévvel kell menni. Ezt most már jól tudom.... Hanem a gödöllőivel, csak Cinkota után kell leszállni. Mi Niobéval 2 éve vettük ott a görkorinkat, azóta nem jártam ott, így annyira nem ciki, hogy eltévedtem. Nos, szépen felültem a csömöri hévre, és mikor bedöcögtünk a végállomásra, már éreztem, hogy valami nem stimmel, nem egészen olyan a megálló, mint én arra emlékeztem. Küzdő szellem vagyok, nem akartam én csak úgy feladni a harcot, gondoltam elindulok gyalog, nem lehet az oly' messze. Hát nem találtam meg. Elindultam visszafelé az állomásra. Azért úgy határoztam, mielőtt felülnék az első hazafelé tartó hévre, megkérdezek valakit, hátha még nincs minden veszve. Megérdeztem egy kb 30-35 éves pasit. Azt mondta:

-Hű hát elég szar heyen jársz....

Ezt mondjuk gondoltam.

-Két választásod van. Visszamehetsz a hévvel cinkotára, ott átszállsz, majd mész a másik hévvel odáig, de ez kb 2 óra. A másik, hogy elindulsz gyalog, az legrosszabb esetben is 40 perc. Ha gyalog mész, akkor el kell menj ennek az útnak a végére, majd átvágsz a temetőn. Utána az első lehetséges helyen balra fordulsz, majd eljutsz egy rétre, ott rézsutosan elindulsz jobbra. Ott egyszercsak lesz egy ház, a kerítése mellett balra fordulsz és eljutsz egy erdőig. Az erdőn át kell vágni és a kilyukadsz a krematóriumnál, - tudod, halottégető (tette hozzá csak úgy mellesleg...) Onnan már látszik az Auchan és amellett lesz a Decathlon.

Hát ezt a változatot választottam, így történt hogy Mózi koriját úgy tudtam megszerezni, hogy átkeltem egy temetőn, egy réten, egy erdőn és egy krematóriumon. Mennyivel unalmasabb lett volna, ha rögtön a jó hévre szállok. Kicsit reméltem, hogy nem lesz majd jó rá a méret, amit vittem, mert egy nagyon helyes srác volt a pénztáros. Szívesen vissza mentem volna kicseréltetni. Sajnos jó lett. Még ürölt is neki.

Aztán 5-én hét év után újra jöttek hozzánk látogatóba a francia rokonaim. Mert nekem olyanok is vannak. Nem is tudom, írtam-e már róluk. Anyukám másodunokatestvére jött a nejével és az egyik lányukkal. A nagypapám kint született franciaországban, de voltak családtagok, akik kint maradtak, így lehetséges ez a rokoni szál. Két hétig voltak itt. Szegények jól kifogták a szar időt. De ha már itt voltak, akkor nem tétlenkedtek, kirándultak sokat. Minden nap jöttek hozzánk ebédelni, én mondjuk keveset találkoztam velük, hiszen dolgoztam. Csak hétvégén volt hogy velük voltam. Nomeg 18-án, kedden kivettem egy szabadnapot és elmentünk nagycsaládosan Esztergomba, Visegrádra és Szentendrére. Jó gané idő volt, tiszta cunami. De mókás család vagyunk, mi ezen jót nevettünk. Szerencsére ők is jó fejek. Vicces, de most kicsit hiányoznak is. Anyukám másodunokatesójának is könnybe lábadt a szeme, mikor búcsúztak el. Legközelebb 2 év múlva szeretnének jönni, most nem akarnak ilyen sok időt kihagyni. Mondjuk mi utoljára 1998-ban voltunk ott... Nekünk sem ártana menni.

Volt ám még programom. Pl 13-án Tabáni istván koncerten voltam. Mózi kapott Papától a szülinapjára két jegyet rá, és engem vitt magával. És mivel Elektra is imádja a Tabánit én meg neki vettem egy jegyet, így hárman mentünk el. Kifejezetten jól éreztem magam. Nagyon szépen énekel a srác. Irígylem is. Olyan jó hangja van és még használni is tudja. Nekem meg mennyit kell még tanulnom, a mindenségét neki....

Másnap, 14-én volt részem jóban is és rosszban is. Szabadnapot vettem ki, és Elektrával, aki nálam aludt jó korán reggel leruccantunk Tatára Vogavadászatra. Szerettünk volna nyerni egyiptomi utat. Nem sikerült. Elektra anyukája végig online volt velünk mobájlfónon, hallgatta otthon a rádiót és adta az instrukciót, hogy hol járnak éppen a kamionnal a Bochkorék. Természetesen mire odaértünk volna, mindg csak a hűlt helyüket találtuk meg. Végigrohantunk egész Tatán, de eredménye nem volt. Mindegy, azért jól szórakoztunk. Majd suhantunk haza, ő dolgozni, én meg temetésre. Sajnos a nagynéném apukája egy hettel azelőtt meghalt. Voltam már pár temetésen életemben, de ez volt idáig a legszörnyűbb. Eddig szerecsére nekem túl közeli hozzátartozóm nem halt meg, de most elég közeli hozzátartozóim gyászát láthattam és már ez is elég szörnyű volt. A nagynéném teljesen ki volt készülve. Keze-lába remegett, menni is alig tudott. Borzasztó volt így látni. Egy mindig vidám, lelkileg hihetetlenül erős nő, és most teljesen össze volt törve. Számomra a legmegrázóbb az volt, mielőtt a koporsót lezárták volna és a család odament megnézni őt utoljára. Mindenki keservesen sírt. A 13 éves unokatesóm is szeretett volna még egy utolsó pillantást vetni rá, így mikor a tömeg eloszlott onnan, a nagybátyám odavitte őt. Az unokatesóm addig nemigazán sírt, de ott ő sem bírta már. Csak álltak ott ketten, a nagybátyám szorította őt magához. Nekem az nagyon kiborító volt.Viszont volt amin kiakadtam. A temetés után a nem is tudom ki, de nem a pap (talán kántornak hívják?) azt mondta, hogy a család kérésére a részvétnyilvánítástól tekintsünk el. Erre az én szüleim csakazért is elindultak részvétezni, nekem meg muszáj volt, ha már ők is mentek. Nekem ez nagyon nem tetszett. Természetes hogy én is rettentően sajnáltam az egész családot és mélységesen egyyütérzek velük, de ha fel lettünk szólítva, hogy ne tegyük ezt, akkor minek kellett? Nagyon kényelmetlenül éreztem magam.

Na, és akkor elérkeztünk a telken történt eseményekhez. Anyukámnak születésnapja volt, ígyhát leruccantunk családosan hosszúhétvégézni. Egész héten fosganészar idő volt, de itt mindhárom nap ragyogón sütött a nap. Kicsit meg is pirultam. A nővérem csak szombatra és vasárnapra jött le, de mielőtt elment volna vasárnap este, elindultunk családi biciklizésre. Olyat mindig szoktunk. Eltekerünk a töltésre, vagy a bicikliúton valameddig. Csak úgy bicajozunk egy órácskát. Hát most nem jutottunk messzire. Kb 3 utcányira egyszercsak keserves nyávogásra lettem figyelmes. Én az ilyet nem tudom figyelmen kívül hagyni, macskaimádó szívem nem bír csak úgy lelépni ha ilyet hall. Hát visszafordultam a hang irányába. Nem is kellett soká várni. Egy ici-pici cicácska, mint egy hajótörött úgy ugrott elő egy fűcsomó mögül. Akkora volt mint egy szilásgombóc kb. Látszott rajta, hogy segítségért könyörög. Ahogy közeledett, megpillantottam, hogy a két szeme egy merő csipa. Két csipagöb. Rémesen betegnek nézett ki. Hát így még kevésbé volt szívem otthagyni. Egymagában a sztyeppén, anyátlan kis árvát. Halálra lett volna ítélve. Azért azt kikisérleteztük, hogy lát-e. Látott, mert követet minket. Valakinek minidig a lábánál kellett menedéket keresnie. Hát hazavittük, etetgettük, és amint rájött hogy már biztonságban van, feléledt a kis mufurc. Nagyon játékos. Megmostuk kamillateával a szemét, és a nővérem hazahozta magával Pestre, azóta ő ápolgatja, és most már meg sem tudna tőle válni. A szemei már rendbejöttek, a doki felírt neki szemcseppet. Amúgy kb 3 hetes lehetett akkor. Most már 4 hetes. Imádni való kis csöppség. Megmentettük az életét, nem vitás.

Pünkösd hétfőn Mózi pedig meglátogatta családomat a telken. Oda tolta a képét.. Jól szórakoztunk, lökött nőszemély az is, adta ott a hangulatot.

27-én csütörtökön akciónk volt Odettel. A Szex és New York első részét hármasban láttuk Niobéval és a második részét is így szerettük volna látni. De Niobé kb 2 hete bejelentette, hogy a kollégáival nézi meg VIP teremben a bemutató napján, és nem volt rest ezt az orrunk alá dörgölni. Mi meg úgy határoztunk, hogy akkor mi is a bemutató napján nézzük meg, méghozzá előbb, mint ők. Foglaltunk is jegyet a 10:45-ös előadásra és az elsők között lűttuk Carrie, Samantha, Miranda és Charlott kalandjait. Olvastam róla kritikát, nagyon lehúzták. Szerintük vontatott, történettelen, erőltetett és unalmas, jobb lett volna inkább nem megcsinálni. Úgy látszik, nekem nem nagyok az igényeim, de nekem még jobban is tetszett, mint az első rész. Nagyon jókat kacagtam rajta.

Na, mielőtt túl hosszúra nyúlnék, írok kicsit még a Megasztárról, aztán befejezem.

A franc se gondolta volna, hogy betesznek az adásba... Azt hittem, oda csak a rosszak kerülnek be, meg a jók, akik majd továbbjutnak. Én úgy éreztem, hogy az alakításom középszerű, tehát említésre sem méltó. Erre tessék. Nemcsak hogy az adásban benne volt, de még a reklámban is hogy az ismerőseim jó előre láthassák...Ezek szerint a rossz kategóriában vagyok, jááááj. Sebaj, negatív publicitás nincsen, én mindig mondom. Végül úgy alakult, hogy kifejezetten élvezem a helyzetet. Másnap már utanám szólt egy srác az utcán, hogy tovább jutottam-e, csomóan bejelöltek iwiw-en és myvip-n, elég sok levelet is kaptam, volt aki még msn-re is felvett... Ki hitte volna. Szerepeltem kb 10 másodpercet és tessék. És minden levél amit kaptam pozitív. Olyasmiket írtak, hogy ők még hallgatták volna tovább, meg hogy van-e esetleg dalom amit feltölthetnék, meg hogy drukkolnak hogy halljanak még rólam. Tök aranyosak. Jól esik, ahécccázát neki. Celeb lettem megint egy kicsit. És ez most picit tartósabb, mert tegnap is hallottam a trolin, hogy két csaj motyogja, hogy "....Pocahontas...", meg ma reggel is kaptam egy levelet egy sráctól, hogy tovább jutottam-e. Pedig pár napja már nem jött egyetlen levél sem, erre hopsz, ma megint egy. Jó érzés, na. Persze javarészt tinilányok írnak, és nem adonisz meleg pasik, de az ő leveleiknek is örülök, és készségesen válaszolok. Igyekszem majd hogy az én aranyos énektanáromtól jó sok mindent eltanuljak, aztán bekerülhessek a köztudatba. Annyira tetszett ez az 1-2 hét celebség, hogy hű. Annyit mondhatok rá, mint Sonny a sztárjelöt:

"Túl szép, de ez kell nekem! Hallod majd még a nevem! Gyere és nézd, nem csak egy álom. Túl jó és mégis mesés. Oly' messze a ébredés. Akarom rég, álmodom még mert vár a fény. Csodás élmény, csodás élmény"

Ezzel a rövid idézettel búcsúzom mára.

Pá ;)

Halihó!

Megint megcsúsztam egy-két napot. Már korábban szerettem volna megírni a hétvégémet. Igazán kellemes volt. Jászberényben jártam. Mózi barátja, Papi oda jár fősuliba, és ezen a szombaton is be kellett mennie. Mi pedig Mózival elrandalírozgattunk ott, amíg ő okult a felsőoktatási intézményben. Nagyon jól sikerüt nap lett. Jó korán, 7:45-kor indult a buszunk. Nekem ez korán van, oké?!?! Szombaton én tíznél előbb csak akkor kelek fel, ha tűz van. Akkor sem önszántamból, hanem mert a tűzoltók rángatnak kifelé az ágyból. Úgy nehéz aludni.

Na szóval olyan fél 10 felé értünk Jászberénybe. Mózi alaposan felkészült, nyomtatott pár oldalt a netről, hogy mit érdemes megtekintenünk. Kultúr programjaink is voltak ám. Legelőször a Jász múzeumban voltunk. Láttam Lehel kürtjét és Déryné Széppataki Róza ruhácskájnak rekonstrukcióját. Ami a leginkább tetszett itt, az egy hatalmas láda volt, ami egy bonyolult zárszerkezettel volt ellátva, ami 12 ponton zárta be a ládát, és ezt a zárszerkezetet három kulcs nyitotta. Ez a három kulcs Jászberény három különböző elöljáróságának tulajdonában volt, és csak együtt tudták kinyitni a ládát. Szerintem tök izgi. Akár egy "elveszett ereklyék fosztgatói" rész is épülhetett volna eme sztorira.

Ez után a múzeum után betértünk egy kocsmába. Mindig is szerettünk volna beülni egy jó kis falusi koszos krimóba. Hát megtaláltuk a nekünk valót. Bár szerintem ennél még bőven van lejjebb. Annyira nem volt gáz hely. Mózi egy kávét ivott, én hubertus-t. És meglepő módon csak 330 forintot fizettem. Pesten csak a hubi meglett volna 700 forint. Három kör lecsuszott még... Meg is értem hogy vidéken egész nap a kocsmában ülnek a bácsikák. Én is azt tenném. Miután kitrógerkodtuk magunkat ellátogattunk a Hamza Ákos munkásságát bemutató múzeumba.

Nagyon tetszett. Nem is hittem volna, hogy én így tudom értékelni a művészetet. Piszok jó képek voltak ott.

Például ilyenek.

Eztán Papi is végzett a sulival, így hármasban ellátogattunk az állatkertbe. Pont jókor érkeztünk épp etették a három oroszlánt, Alfát, Leonát és Nagylányt. Csúcsszuper volt. Tán a pesti állatkertben sem látni ilyen közelről az oroszlánokat, enni pláne nem láttam még őket. A gondozó csaj a kerítésen kívülről dobálta be nekik a húsdarabokat, ők meg ügyesen "levadászták" őket. Nagylány néha morgott is. Imádom az oroszlánok hangját. A vidrák is csúcsjófejek voltak, tök édes kis sípoló hangjuk van. Akarok egy vidrát.... A medvék is aranyosan játszottak a medencéjükben, a majmok is kellemesen idióták voltak, a szurikáták ennivalóak, a ló tök barátságos, a láma nem köpött le, a csíkosfarkú makik viszont bunkók. Csak feküdtek a szigetük közepén egymás hegyén hátán és le se szarták a fejünket. Mivel ők nem műsoroztak, gondoltam akkor adok nekik én egy show-t. Elkezdtem "táncolni". Erre csodával határos módon, a makikupacból mindenki felkapta a fejét. Ott kukkolt 7-8 majomfej, majd a bátrabbak közel is jöttek. Hát igen. Kiváncsiak voltak, ki ez a barom, mert ekkora idiótát még nem láttak. Örülök, hogy tudtam nekik valami újat mutatni.

Miután vissztértünk Pestre még felugrottam Móziékhoz, megvendégeltek egy finom vacsorával. Amibe nem segítettem bele, mert a konyhai tudományom igen csekély....

Vasárnap Öcsinél voltam. Most láttam először az új elbérletét. A barátjával lakik együtt. Nagyon szép lakás. Sokkal szebb, mint a miénk. Bevallom, picit irigyeltem, mert Rafael lakásánál is szebb.... De örülök neki, hogy ilyen jót fogtak ki. DVDztünk egy jót, nomeg csacsogtunk. Hiányzik ez a kis lütyő. Nagyon szuper volt vele lakni. Ó,de jó volt az a rengeteg nevetés. Kis idiótám. Rengeteg időt tudtunk akkor együtt tölteni. Persze, hiszen együtt laktunk.... Még az ágy is közös volt, szóval ahoz képest még ha a szomszédban lakna, akkor is sokkal kevesebb lenne az idő, amit együtt lehetnénk, nemhogy így. De nem lakhatunk örökké együtt, ennek előbb utóbb be kellett következni.

A héten a munkán kívül az egyetlen fontos esemény az volt, hogy szerdán megvolt az első énekórám. Nagyon élveztem. Bár bevallom, kicsit fárasztóbb volt, mint gondoltam. Azt mondta a mentorom, hogy a légzésem tök jó. Hála a jógának érte. Vettünk pár gyakorlatot, és meglepő, de egyáltalán nem egyszerűek. Az ember azt gondolná, hogy csak trillázunk egyet, oszt' csókolom. Hát francokat. Többfelé kell ám itt figyelni egyszerre, és néha még fizikailag is fárasztó a művelet. De félreértés ne essék, nagyon élveztem az órát, és alig várom a következőt.

A héten szerintem már nem írok többet, és ha nem jelentkezek soha a büdös életbe többé, azon se lepődjön meg senki. Beauty kiállítás lesz a hétvégén, és elképzelhető hogy halálom lelem. Egész héten pakoltunk rá. Erre sosem tudok lelkileg eléggé felkészülni. Az a tömeg.... Hajtás van egész nap, pisilni és enni sincs rendesen idő. De nem panaszkodom, elvégre eddig már hármat túléltem. Ezt is biztos kibírom. Sőt mi több, félve bár, de bevallom, a legutóbbin még jól is éreztem magam. De ezt tartsuk mélyen titokban.

Na, veszonlátás! Csóközön.

Üdv

15-én, csütörtök este ismét egy pazar estém volt. Ritám zenekarának fellépése volt a Soho Londonban. Legutóbb ugyebár az Avenue Q miatt kihagytam én tapírarcú bunkó, hát most a világért sem mulasztottam volna el. Elhívtam a kedveseimet is, szerencsére többen is ráértek. Eljött velem Niobé, Elektra aki aztán nálam is aludt, Öcsi és a barátja. 4 zenekar lépett fel, Ritáék voltak az utolsók, így volt időnk mulatozni. Eltöltöttünk egy kellemes estét egymás és egy-két gintonic társaságában. Rengeteget röhögtünk természetesen. És a zene remek volt.

Ritámra nagyon felnézek. Csodaszép lány, a hangja fantasztikus, csodálatos személyiség, remek a humora, és jóságos mint egy tündér. Ahogy néztem a színpadon, egyszerűen elbűvölt. Ő erre termett. Hogy elkápráztassa a közönséget. Nagyon büszke vagyok rá, hálás vagyok az égnek, hogy ismerem.

Az este folyamán egyszer ő is mondott nekem egy szépet. Ő egész este föl le szaladgált, mivel rengeteg embert ismert ott, többekkel is beszélgetett, de mindig vissza-visszatért a mi asztalunkhoz. Egyszer ahogy leült mellém, én ránéztem. De csek egyszerűen ránéztem. Legalábbis én azt gondoltam. És Rita szeme elkerekedett és azt mondta: "Jézusom, Leonom, Te így tudsz nézni? Ha hetero lennél most beléd szeretnék. Tudod mit, még így is megremegtem. Te a pasikra is így nézel??" Később ezt megtárgyaltam az ágyban Elektrával, és ő is azt mondta, hogy bizony néha van olyan nézésem, ami bugyinedvesítő, és olyankor azt mondja, a franc belém, hogy buzi vagyok. Ez bizonyos szempontból jól esik, mert ez persze tök jó dolog. Másrészt gáz, mert igen, a pasikra is így nézek, de őket nem hatja meg. Érdekes ez. Vagyishát nem "így nézek", mert nem direkt csinálom. Nekem mindig kiülnek az arcomra az érzelmek. Abszolút antipókearc vagyok.

Elmesélem egy pénteki történésemet is. Dolgoztam. Hűűűű, de érdekes eddig, nemdebár?! No rátérek a jó részre. Az egyik törzsvásárlónk -nagyon aranyos lány- elég hosszú kihagyás után ma újra eljött hozzánk vásárolni. Az első mondata az volt hozzám, hogy "Láttalak a tv-ben. Nagyon jó voltál, nem is gondoltam hogy ilyen jó hangod van". Pedig milyen rég volt már az. Nagyon jól esett, szerintem bele is pirultam. Aztán amíg hozogattam neki a kért cuccokat, kérdezgetett és láttam rajta, hogy nem csak udvariasságból, hanem tényleg érdekli a dolog. Megkérdezte hogy járok-e azóta énektanárhoz. És milyen vicces, pont kedden jelentkeztem be. Jövő szerdán lesz az első énekórám. Nagyon várom. Kicsit aggódom, mert nagy lemaradásban vagyok. Pláne, hogy csütörtökön hallottam azt a sok jó énekest, akik már tuti az anyatejjel is muzsikát szívtak magukba, meg gyerekkorukban is énektagozatos iskolába jártak, és minden délután külön énekszakköröztek... Seholsem vagyok én hozzájuk képest, ezt a lemaradást nem is lehet behozni.... Azért megteszek mindent, amit tudok. Szerencsére jó tanárom lesz. Amúgy nagyon tetszik az az életforma, amit Ritám is folytat. Nagyon élvezném, ha én is úgy élhetnék. Nem feltétlenül kell nekem nagy hírnév, beérem azzal is ha hétvégenként felléphetek egy-egy helyen. Persze ha megcelebülnék az se vóna rossz, valahogy megbékélnék vele :)

Hamarosan újra jövök.

Pussz

Hali!

Most elmesélnék egy vicces történetet, ami szintén még a múlt hónapban esett meg velem. Munkahelyi sztori. Lesz egy másik stúdiónk is ugyanabban a házban, ahol a jelenlegi is van. Épp a felújítási munkálatok folynak. Ám egyszer csak olyan stádiumba érkeztünk, hogy le kellett volna jutni a pincébe, hogy elzárják a munkások a vizet. Csakhogy ehhez kellett volna egy kulcs, ami nem volt a birtokunkban. A főnökasszonyom testvére egyszercsak előállt a megoldással, mert ő tudta, hogy a negyedik emeletet lakik egy bácsi, aki a kulcs örzője, mint valami mesebeli törpe. Meg voltam bízva, hogy menjek fel hozzá és kérjem el. Már fel is voltam készülve, hogy talán valami rejtvényt kell majd megoldanom, hogy megkaphassam a kulcsot. Felmentem. Csöngettem. Nem nyitott ajtót. Hát visszamentem dolgozni. Madj megpróbáltam aznap még kétszer elérni a bácsikát, de hasztalan volt minden próbálkozásom. Így ment ez kb 3 napig. Sosem jelentkezett senki a csöngetésemre. Mi a lányokkal már jókat nevettünk, ilyeneket mondtunk, hogy "Ez a bácsi rég halott és ott oszladozik a szobában a kulcsot szorongatva". Mondtam hogy akkor berúgom az ajtót, kitépem az összeszáradt kis kezéből a kulcsot, és ha végeztünk ugyanoda visszateszem, hogy legközelebb is tudjuk, hol találjuk. Mulatoztunk ezeken a kitalációkon jókat, majd mikor már igencsak égető szükségű lett az a kulcs, felhívtuk a közös képviselőt. Aki nagycsodálkozva azt mondta: "Hiszen Károly bácsi több éve meghalt..." Morbid dolog, de nagyot nevettünk ezen. Tudom, szégyen, de akkoris vicces, ha az ember belegondol... A lényeg, hogy az új őrzője a kulcsnak a félemeleten fészkel, tőlünk alig pár lépésnyire. Hát akkor Leon ismét felkerekedett, hogy megszerezze a kulcsot. Ezen lakás ajtajánál 3 csengő is volt. Mindhármat megnyomtam. Semmi nesz. Vártam kicsit, majd kopogtam. És ekkor az történt ami után évek óta sóvárgok. Kinyitotta az ajtót egy korombeli, jóképű, jótestű srác félmeztelenül, és még a nadrágja is ki volt gombolva. Erre én IDIÓTA BAROM, tök zavarba jöttem. Elkezdtem habogni, hogy "Szia... öööh a félmeleten vagyunk, de van egy lakáusnk a harmadikon is... ööööh, el kéne zárni a vizet de nincs kulcsunk..... úgy hallottam tőletek kell kérni....... itt lakik Boros úr, mert úgy tudom nála van a kulcs...." A srác furán nézett rám, majd azt mondta, hogy akkor felhívja az apját, merthogy az ő apukája a Boros úr és megkérdezi. Mondtam neki, hogy később visszajövök. Teljesen elpirulva visszakullogtam a stúdióba és alig vártam, hogy mehessek a sráchoz megint. Pár óra múlva visszatértem. Kopogok ismét és egy gyönyörű fiatal lány nyit ajtót...... A picsába. Gondoltam én. Szóval ezért nyitott oly soká ajtót, és ezért volt alulöltözött.... Rákérdeztem a lánynál is a kulcsra, mondtam neki hogy voltam itt korábban, erre azt felelte: "Igen, az öcsém mondta, hogy jártál itt". Háhhháháháááhhááá. Az öccse. Jajjj, de jó információ ez. Akkor nincs minden veszve.

A sztori lényege, hogy megvan a kulcs, viszont a srácot azóta csak egyszer láttam a lépcsőházban két pillanatra. Azóta sem. A fene.

Na helló!

Ismét jó sokáig voltam távol. Egész márciusban. Ami azért rossz, mert ez volt az egyik legeseménydúsabb hónap. Rengeteg minden történt, és sajnos biztos lesznek részletek, amik kimaradnak majd az elmesélésemből. De ezennel szentül megígérem, hogy visszatér a régi rend és többször jeletnkezem és megírok minden fontos esemény. Nem csak az olvasótábor miatt (akiket a hosszú kihagyások okán talán már el is veszítettem),hanem magam miatt is, hogy évek múltán, ha visszaolvasom ezen irományaimat, akkor minden emlékem meglegyen. Ezt most már könnyedén megoldom. Azért volt nehéz eddig írnom, mert igyekeztem minél kevesebbet itthon lenni, elég későn jártam haza. Az esetek többségében Misu már aludt is, akkor meg nem tudtam már a géphez ülni. Ám most már van laptop-om, háhhááá. A szülinapomra vettem. Így ezen bármikor megtudom írni a memoárjaimat, és majd ha lesz egy cseppnyi időm a netre csatlakozni, akkor feltöltöm szépen a blogra és kész is. Innentől nincs akadálya végre, hogy újra aktív legyek :)

Na szóval, akkor most mesélek kicsit magamról. Hogy mik is történtek velem az elmúlt időszakban, milyen érzetek csaptak össze bennem stb.

A szokásos módon az életem csupa kacaj és vidámság. Egyetlen egy setét felleg lebeg életem rózsaszín egén, mely megmétejezi hétköznapjaim. Az albéreti kérdés. Még mindig benne vagyunk a szaros helyzetben. Alig várom már hogy átköltözzek Rafaelhez. Számolom a napokat. Misuval hááát, nem is tudom, hogyan fogalmazzak milyen a helyzet. Merthát nem utálom én őt. Szó sincs róla. Nem is vesztünk azóta össze. De valahogy mégsem élvezem az itthonlétet vele. Még mindig úgy vagyok, hogy nem akarok megosztani semmit igazán a magánéletemből, ezért a társalgásaink elég felszínesek. Már amikor társalgunk.... Jó ez persze rajtam is múlik, mert valahogy nem akarok társalogni. Ezért elég "viccesek"azok a pillanatok, amikor mindketten itthon vagyunk. Lefoglaljuk magunkat valamivel és 1-2 órák is el tudnak úgy telni, hogy egy szó sem hangzik el. Szerencsére egy okos ember feltalálta a TV-t így legalább valami háttérzaj van :) Kérdezheti bárki, hogy ugyan miért nem akarok vele beszélgetni, ha egyszer a barátom volt?!? Nos hallottam bizonyos sztorikat nemrégiben, amik miatt teljesen más szemmel nézek rá. A jelenlegi helyzet kirobbanása is változtatott az iránta lévő érzelmeimen, de ezek méginkább. És sokkal jobbnak érzem, ha inkább nem beszélgetek vele, mert nem akarnék olyat mondani, amivel megbántom. Vagy valami. Nem akarnám, hogy nagy haraggal váljunk majd el. Mert biztos hogy találkozunk még az életben, és sokkal roszabb volna, ha ezt mondanám, mikor összefutunk, hogy " ó te jó ég, remélem nem vesz észre". Jobb a békesség ezért befogom a szám.

Elvileg már nem kéne itt laknia. Azt mondta az április elég húzós hónap lesz számára, sok lesz a munka, felvételizni is akar, szóval nem akarja az életét egy költözéssel is bonyolítani. Múlt szombaton úgy volt, hogy elmegy. Legalábbis a főbérlőnek azt mondta. De még itt van. Bevallom egy kis megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, mikor meghallottam, hogy megy. Node minden cucca ugyanúgy nyugszik, mintha sosem akarna távozni. Sebaj, türelmes vagyok. És kitartó. És nyugodt.

Akkor lássuk márciusom legfontosabb eseményeit nagyvonalakban.

Március 12, péntek:

Reggel 9kor a millenáris parba vitt az utam. A Megasztár válogatásra...... Tudom, tudom. Azt kérdezi mindenki döbbenten, "Mi a lófaszt kerestél Te ott???" Én magam is ezt kérdeztem. Nem önszántamból jelentkeztem ám. A főnökasszonyom testvére indította el ezt a projectet. Mikor látta a tv-ben hogy lehet jelentkezni, megkérdezett a Macsólaboros szereplésemre hivatkozván, hogy nem szeretnék-e jelentkezni. És akkor én azt mondtam, hogy nemigazán, hiszen az én képességeim oda kevesek. Renben van, hogy ott mindenki azt mondta, hogy jó hangi adottságokkal rendelkezem, de azt is mondták, hogy nyers és képzelten vagyok. Ez teljes mértékben igaz is, és ez egy Megasztárba bőőőőven kevés. De erre azt mondta, hogy ezzel ne törődjek, ez bulinak és élménynek is megfelel, nem kell nekem ott nagy sikereket elérnem. Végülis igaza van. Aztán, mivel tudja, hogy a főbb kérdéseket pénzfeldobással döntom el, úgy vetett véget az érveléseknek, hog feldobott egy kétszázast. Azt mondtam, ha fej, akkor jelentkezem. Fej lett. Nincs mese, a sors ezt akarta. Ígyhát elmentem a válogatásra. És tényleg tök jól éreztem magam. Jó sokan voltunk. Egyetlen ismerősömnek sem mondtam, hogy jelentkeztem, nem akartam hogy hiú ábrándokat kergessenek :) Csak a főnökasszonyom testvére tudta, két kolléganőm, akik jelen voltak a sorsoláson, és Elektra. Neki azért elmondtam. Segített dalt választani. Így egyedül mentem a válogatóra, de nem baj, mert spanoltam a többi sorbanállóval :) Jól elröhögcséltünk. Szerecsére fejlett a szociális érzékem. Elénekltem Bayer Friderikától a Kinek mondjam el vétkeimet. Szeretem azt a dalt. Itt még nem tudtam meg mi lesz a sorsom. Pont a szülinapomon hívtak fel, hogy bejutottam a második fordulóra. Nem is számítottam rá. Annyira nem voltam jó. Szóval a második fordulón is ott voltam, ide Elektra is elkísért, jól végigöhögtük a napot.

Ott viszont természetesen már nem jutottam tovább. Eszenyi Enikő, akit amúgy mindig is imádtam, azt mondta hogy csuda egy fazon vagyok, de sajnos annyi képzett hangú tehetséget hallottak már aznap, akikkel én nem tudom felvenni a versenyt. Ezt elfogadom abszolút, hiszen tudtam is hogy ez lesz. Egyálalán nem vagyok elkeseredett. Hiszen tudom, mi a dolgom. Most már tényleg megfogadom, hog énektanárhoz fogok járni. Képzem a hangom és előbb útóbb utolér engem a végzetem és celeb leszek. Jajj, de jó lesz.

Március 13, szombat.

Végre ismét családi programban volt részem. Lementünk négyen Nagykőrösre, mert apám nagynénjének és férjurának a 60. házassági évfordulóját tartottuk egy étteremben. Összegyűlt a család. Természetesen mondanom sem kell, itt is sokat mókáztunk. Szerencsére a családom sem komplett, így mindig nagy a vigasság. És most találkoztam először a családom azon felével a Macsólabor óta. És jó volt hallani ismét, hogy mennyire tetszett nekik, és hogy milyen jó a hangom és ne hagyjam ezt veszendőbe, képezzem magam és tök jó leszek. És most éreztem igazán, hogy nekem muszáj meghíresednem, mert tényleg nagyon büszkévé tenném a famíliám. Szuper érzés volna. Azóta így emlegetem magam: Én vagyok Leon, a sztárjelölt!

Utána este én rohantam a Rafaelhez, mert egy kisebb házibulit tartott magánál. Nem voltunk sokan, csak 6an ha jól emlékszem. De a lényeg, hogy ott volt Karl.(hívjuk így...) Ő már régóta tetszik nekem. Ő is ott volt az első házibulin, amin én is ott voltam Rafaelnél. 2008 október 10-én láttam őt először. Már ott kinéztem magamnak. Azóta néha összefutottunk Rafaelnél házibulikon, közös DVD-zéseken, ilyesmi. Volt hogy együtt jöttünk hazafelé a belvárosig ketten, és mindig jól éreztem magam vele. Jókat lehet vele nevetni, és mint tudjuk, nekem ez a legfontosabb kritérium. Na, most úgy mentem oda, hogy picsa részeg akarok lenni (mert szomorú voltam Öcsi távozása és az albérlet beli helyzet miatt), és akarom Karlt magmnak. Hát minden összejött. Ő kicsit később érkezett oda. Addigra én már ittas voltam.... Aztán még együtt is ittunk. Amit már nem kellett volna. Kétszer is hánytam. Fújjj, még én is undorodom magamgtól, amikor hányok... No, a lényeg, hogy jól elvoltunk vele. A buli vége felé elkezdtem nagyon szédülni. Mik nincsenek..... Ledőltem Rafael ágyára. Már majdnem el is aludtam, mikor érzem, hogy egy test puffan mellettem az ágyon. Hát Karl volt az. Aztán egyre közelebb került hozzám, majd azt vettem észre, hogy már rajtam fekszik és csókolózunk. Jó sokáig. Nem is tudom meddig, csak azt tudom, hogy naggggggggyon élveztem a dolgot és képes lettem volna egy álló hétig egyhuzamban csókolózni vele. Aztán el lettünk zavarva.... A bulinak vége lett. Hát én nem akrtam annyiban hagni a dolgot, kérdeztem, hogy mit tegyünk. Hát az lett a vége, hogy nálam töltötte az éjszakát. Utólag azt kívánom, bár ne lettem volna annyira részeg, jobban tetszett volna, de így és szuper éjszaka volt. Végre volt kihez odabújnom. Erősen szorított magához miközben aludtunk, én is öleltem, ott szuszogott a fülembe. Úgy telt az éj, hogy aludtunk egy kicsit, majd ha magunkhoz tértünk egy kicsit egymásnak estünk megint, majd lecsillapodás, alvás-szuszogás, magunkoz térés, egymásnak esés-hempergőzés, lecsillapodás, alvás-szuszogás. És így tovább. Hihetetlenül jót tett a lelkivilágomnak. Kissé szar periódusát éltem akkor életemnek, és olyan jó érzés volt az ölelő karjaiban megnyugvást találni. Úgy éreztem, hogy végre kellek valakinek, hiába van most egy kis gondom, attól az élet még szeret engem és végre megkapom, amire régóta vágyom. Átkarolt, símogatta az arcom, meg-meg puszilgatott. Hahhhh..... Nagyon jó volt. Délután fél kettőkor tértünk magunkhoz. Aztán elment. Ne örüljön senki oly nagyon. Nem vagyunk együtt. Nem vagyok szerelmes sem. Valószínűleg ő sem az. Vagyis ő igen, csak nem belém. És hamarosan el is fog költözni külföldre szóval nem is igen szabad beleszeretnem. Kár hogy ez nem két éve történt. Akkor talán lehetett volna belőle valami komolyabb is. Nembaj. Nem kell engem sajnálni. Ez az élmény is épp elég volt most nekem. Jól éreztem magam. Tetszett és kész. És azért találkozunk még, mielőtt elmegy.

Március 14, vasárnap.

Miután Karl elment tőlem, felhívott Mózi. Hazautazott a hosszúhétvégére vidékre. És azt mondta: Van két órám, hogy elkapjam a hozzá induló buszt. Pakoljak és ruccanjak le hozzá. Hát én szeretem az ilyen spontán akciókat, nem kellett sokat győzködni. Leutaztam (3 órát buszoztam) és az egyik legkedvesebb barátnőjénél töltöttük az éjszakát, egy kisebb csapat gyűlt ott össze, ittunk, fondüztünk meg ilyesmi. És marha jól szórakozztunk. Másnap együtt jöttünk haza.

Március 18, csütörtök.

Niobéval elmentünk egy bábelőadásra. Avenue Q a címe. Mindenkinek nagyon ajánlom. Hihetetlen sokat nevettem rajta. Úgy képzeljétek el nagyjából mint a muppet show, élő szereplők is vannak a bábokon kívül. Arról szól, hogy a mai fiatalok hogyan tudnak megküzdeni a mindennapos problémákkal, amik mindenki életében eljönnek egyszer. Szerelem, munka, lakásszerzés, önmagunk elfogadása, életcél megtalálása. És mindezt rengeteg poénnal tarkítják. Én szeretném legalább mégegyszer megnézni. Már csak azért is, mert Puskás Peti is szerepel benne, de a mostani szereposztásban pont nem játszott.... Szeretném vele is látni. Utána elvileg a Ritámnak volt egy fellépése, amire meghívott, de nem tudtam elmenni, mert sokáig húzódott az előadás, nem értem volna oda.

Március 19, péntek.

De sebaj, másnap is volt egy megmozdulása, bár abban a formációban csupán vokálozik, de azért elmentem meghallgatni, hogy jóvá tegyem tegnapi távolmaradásomat. Imádom azt a lányt. És képzeljétek mi történt.Volt ott egy ismerőse, egy naaaagy kopasz fickó, aki azt mondta a Ritának: "Te én ezt a srácot láttam már valahol". Ritám próbálta megyőzni, hogy nemigazán találkozhattunk, mert nem hasonló körökben mozgunk. De a srác hajthatatlan volt. Váltig állította, hogy ő már látott engem. Rita erre viccesen aszonta neki, hogy legfeljebb a TV-ben láthatott, mert celeb vagyok. Erre a srác a fejéhez kapott, hogy "Tényleg!! Hát a Macsólaborban láttam". Szóval még négy hónappal a műsor után is van aki megismer. Tök jó. (Amúgy pont a napokban is volt egy srác, aki társkeresőn megkérdezte tőlem, hogy mi van a műsorban hordott nadrágommal.Szóval még nem merültem feledsésbe. Addig kéne ütnöm a vasat, amíg meleg....)

Március 25, csütörtök.

A szülinapom. Ilyenkor sosem dolgozom. Kivettem egy szabadnapot. Elvileg akrtam volna a hétvégén egy banda kajálást tartani magamnál, de nem jött össze. Így kissé szomoú lettem, hogy nem lesz szülinapi partym. Odettnek szerveztünk meglepi bulit 25-ik szülinapjára, Niobénak is volt (pont a Macsólaboros szereplésem napján), ígyhát mondtam nekik, hogy nekem ne csináljanak, mert számítanék rá. Ezért én akartam megcsinálni a saját bulim, de füstbe ment. Így Niobé kitalálta, hogy akkoris csináljunk valamit, menjünk moziba és nézzük meg az Alízt 3D-ben. Alíz történetét mindig is szerettem, kicsit emlékeztet magamra. Én is csodaországban élek. Nagyon tetszett a film. Olyan kis elvarázsolt, és a látványvilág is csúcs. Utána bementem Mózihoz az üzletbe, mert felhívott, hogy aludjak nála, hogy ne kelljen a születésnapom estéjét Misuval tölteni. Örömmel elfogadtam a lehetőséget. Este 9ig dolgozott, így megvártam, majd együtt hazamentünk hozzá. És itt következett a csoda. Ott várt engem Niobé, Odett és Öcsi, meg ott volt még Mózi párja Papi és lakótársuk Jet. Szerveztek egy gyors meglepibulit. Nagyon boldog voltam. Abszolút nem számítottam rá. Mikor megtudták, hogy nem jön össze a saját bulim, úgy gondolták, nem hagyhatják hogy megünnepletlen maradjak, így két nap alatt szerveztek egy gyors partyt. Nem voltunk sokan, de én nagyon élveztem. Nagyon meghatottak. Volt tortám is, meg pia is meghát azokkal tölthettem szülinapom estéjét, akiket szeretek. Életem talán legjobb szülinapja volt ez.

A húsvét jól telt. Tavaly ugye Odett reggelizett nálam. Most ő hívott meg magához, sőt überelte is, mert hétfőn reggel is mehettem. Dőzs volt. Telistele volt az asztal minden finommal, ami húsvétkor szokás. Aztán voltunk az apai nagymamámnál vasárnap, hétfőn meg az anyai nagszüleimnél, zabálás, piálás, szórakozás volt a húsvéti program.

Szombaton, 10-én pedig szintén egy fergeteges napot töltöttem el szeretteimmel. Most pótoltuk be anyukámnál a banda kajálást, csak így már nem a szülinapom volt az apropó, hanem csak hogy együtt legyünk. Ott volt Vénusz, Elektra, Odett, Niobé, Mózi és párja Papi, anyukám és én. Sajnos nem volt teljes a kép, mert Öcsi dolgozott és nem tudott eljönni, plusz Lynda, Rita és Rafael sem tudtak jönni. Alex-et meg nem hívtam, pedig erősen gondolkoztam rajta. Na ha ők ott lettek volna...... de nem panaszkodom, így is szuper nap volt. Ennek is örülök, mert nagyon ritkán sikerül ennyi embert összeszervezni, szóval ez is nagy teljesítmény. Hihetetlenül jól éreztem magam, jó sokáig feltöltötték a lelkemet életerővel.

A menü:

1, tejszínes tárkonyos csirkeragu leves

2, medvehagymás juhtúróval töltött sertéstarja majonézes krumplisalival

3, meggyes étcsokis süti és Odett által készített kókuszos süti.

Jól bezabáltam. Anyukám istenien főz. Mindenki dícsérte. Aztán kártyáztunk egyet. Solo-ztunk, bár én UNOként imsertem. Rohadék egy játék, de sok poént szül, és marha jókat nevettünk. Mindig elmondom, de ezekért a napokért érdemes élni. Miután elmentek, azon gondolkodtam, hogy nagyon szerencsés vagyok. Én egy nagyon pénz-sóvár ember vagyok, és szeretnék hipergazdag lenni, mert utálom, hogy csóró vagyok és nem tudok megvenni magamnak nagyon sok mindent, amit szeretnék. De ha most megjelenne egy "jótündér" és azt mondaná hogy kétmilliárd forint ütné a markomat, de soha többé nem láthatom a barátaimat, és el is felejtik hogy valaha a világon voltam, és én is őket, akkor azt mondanám, hogy húzz a picsába, jótündér. Mert inkább vagyok csóró, de belehalnék ha úgy kéne leélnem az életemet, hogy nem hallhatom többé Elektra nevetését; Nem hallanám Niobét, amint nyersen megmondja a frankót; Odettől nem hallhatnék több NAGYARC beszólást; nem látnám, ahogy Vénusz egyre jobban néz ki; Mózi nem pofozna meg többé; nem látnám Öcsi csillogó szemét amikor boldog, Rita többé nem énekelne nekem; Rafaellel nem mehetnék többé bulizni; és nem dobbanna többé nagyot a szívem, amikor meglátom a telefonom kijelzőjén, hogy Alex hív. Nekem ők a gazdagság, és ha soha nem leszek ismert ember és soha nem lesz több pénzem, mint most van, és épp csak megélek egyik hónapról a másikra, és még a szerelem sem talál rám, az én életem akkor is a legboldogabb élet lesz a világon, mert ők itt vannak nekem.

Na, mára elég ennyi ömlengés

Hamarosan újra jövök :)