Leon kalandjai a nagybetűs ÉLETBEN
Eme blog meséli majd el egy huszonéves meleg srác mindennapos örömeit és sírámait.
2011. január 1
Búfelejtő party
Este nem a tőlem megszokott lelkesedéssel készülődök a partyra. Csak felkapok valami ruhát, oszt csókolom. Két oka lehet. Az egyik, hogy bánatoskodom emiatt a lököt Jurij miatt. A másik, hogy nem ihatok.
El vagyok tiltva az ivástól. Ez a kilencedik napom. Neeeeem, nem vagyok beteg vagy ilyesmi. Csupán egy ismerősöm, Sonja edzéstervet alakított ki nekem, melynek szerves részét képezi az alkoholról való teljes lemondás. Rengeteget kellett engem győzködni, hogy ebbe belemenjek. Szeretek inni, hát na, nem tagadom én. De eltökélt szándékom, hogy tavaszra ebből a girnyó testből csináljunk egy kicsit sportosabb, szálkásabb, szebb testet. Szóval bevállaltam. Az ügy érdekében kétszer el is mentem egy anonim alkoholista klubba. Az első alkalom tetszett. A második nem annyira. De szerintem nem megyek többet. Hiszen nem csinálunk ott mást, mint elmeséljük a nyűgeinket egymásnak, meg hogy milyen nehéz megállni, hogy ne igyunk. Hát ezt a barátaimnak is el tudom mondani, sőt, tőlük megkapom azt a pluszt, hogy tanácsot is adnak, nomeg velük jól érzem magam. Nekem ők jobb segítség. Amúgy a családomnak, mikor elmeséltem hogy hol voltam, nagyon tetszett a dolog. Jót mosolyogtak rajta, hogy micsoda ötleteim vannak. De nem vették túl komolyan. Jurij viszont azt mondta, neki már kevésbé tetszik. Szerinte rossz hatással lesz rám ez a klub, mert nem vagyok én alkoholista, csak szeretek inni, viszont ott majd bebeszélem magamnak, hogy alkoholista vagyok és csak beletaszítom magam a posványba. Igazat adtam neki, mivel mikor első alkalommal kijöttem az ajtón, egész hazáig csak az járt a fejemben, hogy bameg, én alkoholista vagyok. Nagyban hozzájárult, hogy amikor elmeséltem a csoportnak az iváshoz való viszonyomat, láttam, ahogy mind bólogatnak a "hát igen, így szokott ez lenni" arckifejezéssel. Konkrétan csapattagnak vettek. Szóval mondtam Jurijnak, hogy van benne valami, amit mond.
-Na látod, felejtsd el ezt a hülyeséget, és ne menj többet! -Mondta ő. Jólesett, hogy védeni akar.
Elindulok a Tristannal megbeszélt találkozási pontra JÓZANUL, de annál nagyobb reményekkel, hogy barátom társasága jót tesz majd önsajnálatban fürdő lelkemnek. Számomra a legnagyobb gyógyír ilyenkor, ha a barátaimmal vagyok. Szerencsére valaki mindig épp ráér. Tristan természetesen késik. De elnézem neki, hozzászoktam már. Az esetek kilencven százalékában késik. Miután végre befut, elmegyünk együtt a Váci úti Tesco-ba. Inni akar venni...
- De Te is iszol ám velem! -Győzköd engem. Egész délután próbált érveket nekem felhozni a telefonban, miért is kell megszakítanom az absztinenciát.
- Nem, Tristan, megmondtam, hogy nem akarok inni.
- DE AKARSZ! -Nem véletlenül a legjobb barátom, tudja, hogy tényleg akarok... -És most megengedett is. Bánatos vagy. És nem lehet csak úgy egyik napról a másikra nem inni! Most kibírtál 9 napot, iszol kicsit, aztán legközelebb két hétig nem iszol, és így tovább.
- Hát ez meg mire jó? -Kérdem, mert néha nem értem az észjárását.
- Azért kell ezt így csinálni, mert ha letelik a két hónap, és újrakezdesz inni, ugyanúgy fogsz vedelni, mint egy állat, így viszont hozzászoktatod magad, hogy csak alkalmanként igyál. -Adja a megalapozott válaszát.
- Hát szerintem ez butaság! -Vágom rá rögtön. -Ha letelik a két hónap, én nem akarok teljesen antialkoholista lenni, természetesen fogok inni, de már tudom majd a mértéket. És ez a két hónap nem véletlenül van kitalálva. A kettlebell edzőm is megmondta, hogy ha iszom, az alkohol két hétig bent marad a szervezetemben és a két heti edzésem nem fog érni szart sem. Kérlek vedd figyelembe, hogy nekem ez most fontos, és támogass, ne pedig kísértésbe vigyél! Mint a legjobb barátomnak, ez a feladatod.
- Akkor én sem iszom. Legyen csak lelkiismeret furdalásod, hogy miattad én sem iszom.
- De tőlem igyál nyugodtan. Én nem fogok.
- De nem fogod így jól érezni magad. -Próbálkozik rávenni az ivásra még mindig, de már kevesebb hévvel.
- Hidd el, hogy jó lesz nekem így is.
A végeredmény: Vesz egy kis kalinkát meg sprite-ot mellé. Én tartom magam. És nem is olyan nehéz, mint gondoltam. Tényleg csak elhatározás kérdése. Sonja-nak igaza volt.
Miközben lesétálunk egy metrómegállót, Tristan fogyasztja a számomra tiltott nedűt, én meg elmesélem neki tegnapi élményemet Jurij-val. Kicsit kiakasztja. Nem szereti igazán Jurij-t. Mert sok bánatot okozott nekem mostanság, és szerinte nem is hozzám való. Amúgy egyik barátom szerint sem. Még a kollégáim szerint sem. Bármelyik ismerősöm látta, egytől egyik azt mondják, nem hozzám való. Nekem mégis ő kell...
- Leon, hagyd ezt az embert a fenébe! Százszor megmondtuk már neked, hogy jobbat érdemelsz.
- Igen. Ezért volt hogy tavaly nem folytattam vele a dolgot. Mert mindenki a fejemhez vágta, hogy nem ő a nekem való. És el is hittem, mert nem éreztem a lila ködöt magam körül. De most mégis minden reggel ő az első gondolatom, és minden este az utolsó.
- Most mondd meg nekem, miért ragaszkodsz hozzá ennyire?? -Tristan szinte már kiabál, biztos a pia is kihozza belőle az indulatot. - Csak azért akarod őt, mert a fejedbe vetted, hogy nem kellesz másnak, csak neki!
- Hát ez az elmélet abból a szempontból nem állja meg a helyét, hogy a jelek szerint még csak neki sem kellek. -Felelem a helyzetemen gyúnyolódva.
- Hát reméljük, ma este majd a horgára akadsz valakinek!
- Nos... az igazat megvallva, van egy srác, aki már két hete ír nekem társkeresőn, de még nem találkoztunk. Azt mondta, ma este ő is lent lesz. Ha minden igaz majd összefutunk.
Még mielőtt betérnénk az Alteregoba, Tristan egy kocsmában még megiszik egy sört, mert nem találta elégnek a vodkát. Én itt sem iszom. A mindenit, nagyon jól megy nekem ez az önmegtartóztatás. Büszke vagyok rám.
Ahogy belépünk az Alterba, rögtön megcsap a "hazatértem" érzés. Nem vagyok egy partybuzi, de szeretem ezt a helyet, na. Szeretem, hogy olyan emberek között vagyok, akik fajtársak. Amúgy természetesen senki nem tud jobban lenézni egy buzit, mint egy másik buzi, tehát senki ne higgye, hogy itt mindenki lehet önmaga minden elítélés nélkül, de még mindig sokkal inkább vehet fel itt az ember fia egy tollboát, mint a négyes villamoson. Persze nem szoktam ám, nem azért mondom.
Az ivástól Tristan veséje jól dolgozik, ezért a transzi műsor után rögtön a wc felé vesszük az utunkat. Jézus, micsoda sor. Hát én ebbe be nem állok. Amúgy sem kell pisilnem. Menjen csak be, addig én itt szépen megállok, megvárom.
- Szia! -Szól hirtelen egy hang a semmiből. Odanézek. Az agyam lázasan kutat, hogy vajon ismerősnek kéne lennie ennek a srácnak. De miután a "rendszerem" gyorsan végigfuttatja a felismerő programot, megnyugszom. Vadidegen.
- Heló. - Köszönök, majd azonnal jön a sugallat! Hát ez a srác a társkeresőről. Csak... Sokkal alacsonyabb, mint gondoltam. És... idősebbnek is néz ki. Két képet láttam róla, de mindkettőn napszemüvegben volt. Minden levele 1 mondatos volt, szóval kicsit aggódom, ebből most mit hozunk ki.
- Leon vagyok. -Mutatkozok be illedelmesen. Ő is mondja a nevét, de a hangzavarban nem értem. Visszakérdeznem meg nem szabad, mert elvileg meg is írta üzenetben. Csak elfelejtettem...
- Mikor jöttél? -Kérdezi.
- Éjfél előtt pár perccel.
Pár másodperc gondolkodás szünet.
- Te... beállsz a sorba? Mész pisilni vagy... ? -Próbálkozom valami hülye kérdéssel, hogy legalább legyen valami kommunikáció.
- Nem, egy barátomat várom.
Oh. Akkor itt marad. Velem. Akkor tényleg kéne valamiről társalogni. Nem értem, miért nem próbálkozik!?! Pedig ő kezdeményezett társkeresőn. Én csak hagytam magam. Akkor meg miért ilyen passzív?
- És Te? Egyedül jöttél? -Kérdezem. Hú, mekkora barom vagyok. Hiszen az előbb mondta, hogy vár valakit. Jaj, hülye én, hülye én!
- Nem, egy egész nagy csapattal, csak mindenki talált valami ismerőst és kicsit szétszóródtunk.
Na. Ez egy egész hosszú mondat volt. Szokatlan tőle.
- És Ti? Ti is itt voltatok már a műsoron? -Remek, egyre jobb kérdéseim vannak...
- Nem valamikor a közepén jöttünk.
Hálaégnek megérkezik Tristan. Beveti magát mellém a falhoz. Gyorsan mutatok neki egy sárcot, akit felfedeztem a tömegben. Közös ismerős, eddig heteró hírében állt, most mégis itt van. Különös. Ezen ejtünk meg egy-két mondatot, addig elfurdulok a "hódolómtól". A pár másodperc szüneteltetés elég neki ahhoz, hogy szó nélkül otthagyjon. Micsoda orcátalan dolog ez?
- Ugye nem ez volt az a srác, akivel találkoznod kellett itt lent? - Kérdezi Tristan.
- De. Miért?
- Randiztam vele egyszer... Nagyon unalmas volt.
Szuper. Na mindegy, amúgy sem fűztem nagy reményeket ehhez a találkozóhoz, mehetünk is táncolni.
Reggel negyed hatkor (vagy negyed ötkor, attól függ, hogy óraátállítás előtt vagy után nézzük) távozunk. A szokásos menet volt. Jót táncoltunk, jól éreztük magunkat, de levadászni egyetlen hím sem akart. Egyetlen élménnyel gazdagodtam csupán.
- Szia. Én láttalak a TV-ben kb. 5 éve. -Szólít meg egy kifejezetten helyes fiú.
- Neeeem, az nem én voltam. -Próbálok kibújni a dolog alól. Végülis nem hazudtam. Öt éve nem voltam tv-ben. Három éve voltam!
- De. A nagy átalakító show. Csináltak a rasztából egy buzit. -Mondja mosolyogva.
- Ez nem igaz. Mindigis buzi voltam. - Felelem, megpaskolom a szép széles mellét, majd táncolok tovább Tristannal.
Ja, meg hárman megfogdosták a hajam. Azt mindig megteszi minimum egy ember...
Másnap reggel, vagyis tízkor nagyon fáradtan ébredek. De muszáj felkelnem, anyukám vár ebédre. Összekapom hát magam, és elindulok. Már majdnem hazaérek, mikor egy fura fazon megállít. Kiveszem hát a fülemből a muzsikát és odafigyelek rá.
- Szia, lehet egy abszurd kérdésem? -Néz rám reménykedve.
- Persze, mondjad.
- Én novellákat írok, és... hát párszáz forintért eladom őket. Vennél tőlem egyet? Vannak köztük viccesek, vannak elgondolkodtatók, lélektani történetek, ilyesmik.
- Tudod, mit? Veszek. -Mondom neki. Nem szoktam ilyet, de ezen a srácon érzem, hogy valahogy a sors küldte. Vennem kell egy novellát.
- Ajánlok neked, ha szeretnéd, de ha jobban szeretnél a megérzésedre hallgatni, válassz. Vannak fantasy történetek, vannak filozófiai írások, van ami emberi kapcsolatokról szól...
- Az pont jó lesz! Emberi kapcsolatok. Erre van most szükségem. -Folytom bele a szót.
- Nahát, én mást ajánlottam volna Neked.
- Mit? -Kérdem.
- A külsőd alapján én fantasy történetet adtam volna.
- Szeretem azt is, de most tényleg erre van szükségem szerintem. -Nyugtatom meg, hogy nem lőtt volna bakot a fantasy-val.
Kivesz nekem három összetűzött A/4es lapot, én pedig adok neki 500 forintot. Gavallér vagyok, az itt az igazság. Gyorsan ráfirkantja az e-mail címét a hátsó papírra, és felajánlja, hogy ha tetszett, akkor írjak neki, és szívesen küld mailben, amennyit csak akarok.
Egész feldobott ez a kis fickó. Van benne valami nagyon kellemes és szimpatikus. Na, mindjárt el is olvasom.
Miután anyukámmal és apukámmal elfogyasztottam az ebédet (ők persze ittak pálinkát aperitivnek..) leülök és elolvasom a vásárolt novellácskát. Egy ember és egy macska kapcsolatáról szól. Ahol az ember próbálja magához édesgetni a macskát, aki önkényesen beköltözött hozzá, viszont a macska tartja a három lépés távolságot. És... én azonnal belelátom magamat és Juríjt. Idézek belőle:
"Végülis miért olyan fontos nekem ez a kapcsolat? De miért nem fontos egyáltalán ez neki? Úgy gondolom, hogy talán mindkettőnknek fontos, de nekem valamiért az, hogy hogy mikor vele vagyok azt is érezzem, hogy vele vagyok és ő velem van, míg számára talán az a leginkább fontos, hogy úgy legyen velem, mintha ott sem lennék. Valójában neki is szüksége van rám ahhoz, hogy ezt megtehesse. .... Idegen számomra ez a macska, aki önkényesen hatolt be magányos életembe, mégis próbálom megtörni ezt a képtelen viselkedésformát és reménykedem, hátha egyszer igénye lesz a közelségemre."
Tényleg kellett nekem ez a novella. Elgondolkoztat.
Szoktam olyat néha, hogy ha valami foglalkoztat, emelek egy lapot a cigánykártyából. Odamegyek a tálalószekrényhez felveszem a paklit, Jurij-ra gondolok miközben keverem, majd emelek. Szerelmes nő. Hmmm. "Ha férfi a kérdező, akkor a jelenlegi vagy jövendő párját jelenti." Na tessék. Hát tudtam én! Ő az én párom és punktum!
- Ha már itthon vagyok, levágod a hajam? -Kérdezem anyukámtól kis idő múlva
- Persze, mindjárt kipakolom a kádból a ruhákat és mehetünk.
Pár perc múlva már a kád fölé hajolok és anyukám a hajamat nyírja. Már majdnem végez, ahol két milisre kell nyírni már kész. Csak a kontúr van hátra a nullás nyírással.
- Jaj, nagyon vicces sztorim, van! -Kezdi anyukám. -Múltkor, mikor a mama a bőrgyógyászaton volt...
Megindul a keze és a szemem elkerekedik. Szerintem ennyire föl nem kellett volna jönni a kezének...
- Jézusom! -Sikkant föl anyukám. Pár másodpercig nem szólalunk meg. Várjuk, hátha ha nem mozdulunk, akkor nem lesz igaz. Dehát ilyen még a filmekben sincs.
- Na, ezt most megnézem. -Töröm meg a csendet.
- Inkább ne! -Mondja anyukám ijedten.
- Hát előbb utóbb szembesülnöm kell vele. -Máris a tükörért nyúlok. A tarkómon egy kb 5 centis benyírás figyel. Nem tragédia, de helyrehozhatatlan. Most mi a fenét csináljak. Végül kitaláljuk, hogy nyír bele egy cakkos mintát. Elég hülyén néz ki...
- Nézd Leon, végülis már így is egyedi frizurád volt, szerintem azt fogják hinni, direkt van. -Próbál nyugtatni. -Sőt, ne is mondd senkinek, kíváncsi vagyok, mit szólnak majd.
- Hát észre sem fogják venni...
- Na ugye! -Nyugszik meg anyukám.
- Ezt most cinikusan mondtam....
- Oh.... Hát... azért majd mondd meg hány pozitív és hány negatív visszajelzés érkezett..
Akárhogy is nézzük, mostanában nincs túl sok szerencsém...
Újrakezdés
Újra péntek van. Ismét kurva álmosan kelek. Ezen a héten valahogy mindig nehezen sikerült felébrednem. Kómásan kilépek az ágyból, előrelátóan tegnap este jó messzire tettem magamtól a telefonomat, hogyha ébreszt, mindenképp ki keljen kelnem, különben visszaaludnék. 5:30 van. Hallom, hogy lakótársam, Rafael az előszobában neszez. Most jut eszembe, hogy ez egy páros hetes péntek, tehát hazalátogat. Ilyenkor mindig korán kel. Nem akarok kimenni. Nem szeretnék vele találkozni. Jóideje már nemigazán keresem a társaságát. Nem kedvelem úgy, mint régen. Hosszú ennek sora, de a lényeg, hogy ez az egyik oka annak, amiért két hét múlva elköltözöm innen. Mindenesetre ez egy indok, hogy még visszafeküdjek picit, csak amíg elindul.
Fél óra múlva riadtan ébredek föl. Basszus, csak elaludtam! Na jó, nem nagy a lemaradás, még miután elkészültem, a nethez is lesz időm odaülni. Ezért szeretek jóval korábban kelni. Tudjak még munka előtt is lazítani. Tv-t nézni, zenét hallgatni, netezni akár.
Na jellemző. A hülye youtube miatt már megint késve indulok munkába. Szerencsémre a metró mindig gyorsan suhan. Pont beesek 9re. Ami mondjuk késésnek számít, mert a munkaidő 9kor kezdődik, tehát ott kellene lennem negyed órával korábban. De szerencsére ez nem egy rabszolgahajcsár munkahely. Itt megbecsülik az embert és nem ölik meg egy ilyen baklövésért. Pont mikor belépnék az ajtón, megszólal a telefonom. Tristan az, a legkedvesebb barátom. Ez az első munkahete nálunk, felvettük a céghez. Most már nem csak barátom, kollégám is. Sőt, két hét múlva lakótársam, mert vele és a párjával Frank-kel fogok összeköltözni.
-Na hálló. - Szólok bele a mobájlomba.
-Szia, szólj bent légyszíves, hogy pár percet kések. Kutyakaját kellett vennem. Rohanok!
-Jól van, nincs gond. Majd szólok. Siess, pá!
Mikor belépek, Andy, a kolléganőm fogad.
-Na! Hát pont most akartalak hívni, de foglalt voltál!
-Tristan-nal beszéltem, aszongya kicsit késik, de siet.
-Jól van, nem baj. Azért akartalak hívni, hogy megkérjelek, hogy hozz nekem turmixot a Fruccola-ból. -Néz rám kolleginám esdeklőn, mint egy kislány. Nem tudok ennek a tekintetnek nemet mondani. Pláne, hogy pont ő az a kolleginám, aki mindig hoz nekem sütit, bármikor csinál otthon. Hát pár perc múlva máris haladok visszafelé az úton. Miután kilépek a Fruccola-ból, kezemben a narancs alapba kevert banán-áfonya turmixszal, pont meglátom a stúdió felé igyekvő Tristant. Gyorsan utolérem, és együtt betipegünk a melóba.
A munka ma nagyon nehezen megy nekem. Basszus. Megint nem érem utol magam. Pedig megrendelés ma nincs is annyi, mint szokott lenni. Mégis valahogy elúsztam. Sok a telefon, jönnek a vásárlók, a gépbe is be kéne írnom a lemaradásom... Nem lesz ennek jó vége. Én már rég leszidtam volna magam, ha én lennék a felettesem...
Tristant is alig látom, mert az 1es előadóban kell színskálát festenie.
Délután fél négy. Na most már tényleg elmegyek ebédelni. Míg a mikróban az ebédem melegszik, felhívom az exem, Jurijt. Megbeszéltük, hogy ma kajaszünetben rátelefonálok, mert délután találkozunk. Amit már megint három napja tolunk...
-Na csá! - Szólok bele, mikor felveszi a telefont.
-Na mondjad. - Válaszol ő. Méghogy mondjam? Mit? Hát ő kérte hogy hívjam fel. Bolond ez? Nekem egyértelmű, hogy ha végeztem, hazamegyek, és ő átjön hozzám. Nem is értem, minek kellett felhívnom.
- Akkor, mi lesz ma? - Kérdem tőle, hiszen nála sosem lehet tudni....
- Jó a délután.
Fene azokat az összetett válaszaidat...
- Jó, de akkor mikor találkozunk?
- Hát mikor érsz haza?
- 5:20kor végzek, olyan negyed 7re otthon vagyok.
- Akkor olyan hétre vissza érsz a Keletibe. Találkozzunk a buszmegállóban, ahol leszállok.
A fenébe. Akkor nem akar kijönni hozzám. Pedig direkt megmondtam neki, hogy nyugodt körülmények között szeretnék vele beszélgetni. Mindegy, belemegyek ebbe, a lényeg hogy lássam. Muszáj vele beszélnem most már, ezt nem húzhatom tovább.
Mikor kijövök ebédszünetről, Tristan lép hozzám.
- Megmutatod, hogy kell belaminálni a színskálákat? -kérdi.
- Persze. -Mondom, és már megyünk is a laminálógéppel az előadóba.
- Jaj, Tristan. Úgy mennék a hétvégén bulizni. Olyan régen voltam már.
- Bírd ki! Most spórolunk a költözésre! Majd elmegyünk utána. - Mondja ő határozottan és megfontoltan.
- De már 2 hónapja nem voltam az Alterego-ban. - Sóhajtok fel csüggedten.
- Majd hamarosan megyünk. -Nyugtat meg, dehát nekem ez sovánka vigasz. Az utóbbi hét leforgása nekem megint egy mélypont volt. Mostanában megint nem vagyok jó passzban, ami rám nem jellemző.
Pár óra múlva mikor beesek az ajtómon a hónom alatt a költözéshez hazahozott dobozokkal és egy zsák hungarocell izével, ami a törékeny cuccokhoz kell, azon töröm a fejem, hogyan csaljam ide magamhoz Jurijt. Szeretném ha feljönne hozzám. Hazai terepen könnyebben beszélem meg vele, amit szeretnék, és ha ügyes vagyok, még nálam is alszik. Az a tervem, hogy picit füllentek, és azt mondom, hogy tuti nem érek oda 7re a Keletibe, és mivel ő már biztos úton van, jobban teszi, ha idejön. EZAZ! Bombabiztos terv, hahahaha! Alig van időm ezen töprengeni, máris jön tőle az sms, hogy legyen inkább fél 8, Ferenciek tere. A francba is! Az még távolabb van tőlem, mint a Keleti, és a késős elméletemnek is annyi. Hát megadom magam, rohadt retek, a sors ellenem játszik.
Már a metrón ülök, mikor jön tőle a következő sms. Nem kapta el a busz, így 23 perc késés borítékolható. Fenébe is, hogy minden ellenem fog össze! Végülis amíg odaér kellemesen el sms-ezgetünk, viccelődünk. Ez jó jel. Szeretem amikor ilyen. Fél órája téblábolok a Ferencieken, mikor végre meglátom. A gyomromban máris keringenek a lepkék. Kezdek zavarban lenni. Direkt megbeszéltem vele, hogy ha már nem nálam vagyunk, akkoris nyugis helyre szeretnék menni, mivel meg kell vele beszélnem valamit. Ezért egy régi kedvenc helyem, a CDFŰ teázó a célállomás. Ami pechemre tömve van... Ennyit a meghitt, nyugodt hangulatról. Nem is maradunk itt, visszasétálunk a Ferenciekre. Közben megszólal a telefonom. Tristan az újfent. Felveszem.
- Helló, nézz jobbra. - Csak ennyit mond. Mi a csöcs? Annyira meglepett, hogy még el is kell gondolkozzak, melyik a jobb oldalam. Mikor végre kitalálom, hogy az, amelyikben épp a telefont fogom, odanézek, és látom ám, hogy a túloldalon Tristan és Frank siet hazafelé. A suttyók nem jönnek át köszönni. Biztos nem akarják megzavarni a "randimat".
Jurij és én betérünk egy... nem is tudom mibe. Kávézó? Bisztró? Mindegy, a lényeg, hogy ez is tele van. Így amíg ő megiszik egy kávét, én egy teát, és ketten elfogyasztunk egy melegszendvicset, csupa olyan dologról beszélgetünk, amik a hétköznapi életünkről szólnak. Ő elmeséli a fényképezőgépe objektívének javítása körüli hercehurcát, én a költözés tervezett menetéről beszélek. Csupa blabla. Én ma nem ezért jöttem. Szerencsére hamar távozunk, ezért félrecsalom a Pilvax közbe. Végre! Itt senki sincs rajtunk kívül. Leülünk egy padra, és lassan belekezdek.
Vagyis kezdenék. Basszus! Nem találom a szavakat. Pedig egész héten többször is elképzeltem, mit fogok majd mondani. Összeszedtem a gondolataimat, hogy semmi lényegeset se felejtsek ki, amit el szeretnék mondani, most meg semmi nem jut eszembe. Hülye én.
- Nos... tudod..... amit szeretnék veled megbeszélni, az velem kapcsolatos. Mostanában nem tudok magamban hova tenni bizonyos dolgokat....
A rosseb megegye! Miért vagyok ilyen zavarban? Hisz ez a Jurij, neki elmondhatom! Összevissza beszélek! Jurij kuncogni kezd.
- Most min nevetsz? - Kérdem majdnem sértődötten.
- Téged! -Feleli. -Te mindig olyan magabiztos vagy, most meg itt makogsz. Amúgy asszem tudom, miről lesz szó.
Méghogy magabiztos. Hülye ez, most már biztos. Sose voltam magabiztos. Legfeljebb jól játszom, hogy az vagyok, de marha messze állok tőle. De így hogy sejti miről lesz szó, némiképp könnyebben érzem magam. Neki is látok újult erővel.
- Tudod, a kapcsolatunkat szeretném kicsit átbeszélni. Tavaly novemberben én döntöttem úgy hogy ne erőltessük tovább a "kapcsolat dolgot". Egy ideig jól meg is voltunk, aztán írtam neked azt a hosszú levelet, amiben arról írtam, hogy nem értem miért indult romlásnak hirtelen a viszonyunk. Majd el is tűntünk egymás életéből kb 4 hónapra. És mikor újra írtál nekem, egyrészt meglepődtem, másrészt megörültem. És mikor átjöttél megjavítani a DVD írót a laptopomon, és én ott ültem a gépnél, és te áthajoltál mellettem a géphez én... szívem szerint úgy megcsókoltalak volna. És azóta is amikor találkozunk és ott állsz mellettem, és érzem a jellegzetes illatodat, meg nézem az arcodat, akkor is azt érzem, hogy oda akarok bújni hozzád. Aztán... mikor egyszer úgy volt, hogy átjössz hozzám, és készítesz rólam fotókat, egész nap vártalak és nem jöttél. Még csak oda sem szóltál, hogy nem jössz. Akkor azt terveztem, hogy megpróbálom elérni, hogy nálam töltsd az éjszakát. Erre nem hogy nálam nem töltötted, de akkor mentél ahhoz a kis homi sráchoz fotózni, és őt dugtad meg éjszaka. Ez nekem akkora pofon volt...
- Nem is dugtam meg.
Ezen kicsit megdöbbenek...
- Nekem meg azt mondtad, hogy inkább örülnék, hogy volt egy jó éjszakád!
- Nem dugtunk. Csak ott aludtam, mert nem volt már busz hazafelé.
- Nekem akkoris azt mondtad... na mindegy. - Folytatom. -Aztán jött, hogy elköltöztél egy hónapra vidékre, azon is sokat gyötrődtem, majd jött az a másik srác. És nagyon fájt, amikor csak úgy félvállról mondtad nekem a telefonba, hogy kétszer leszopott, te meg megdugtad.
- Őt sem dugtam meg.
- De azt mondtad.
- Sosem mondtam.
- Biztos hogy mondtad. Emlékszem, mert egész este sírtam és részegre ittam magam. Nagyon kiborultam akkor. És ez az amit legutóbb msn-en mondtam neked. Ilyenkor nagyon féltékeny vagyok. Mikor legutóbb találkoztunk, és a Margitszigeten sétáltunk, én olyan jól éreztem magam Veled. Nagyon szép nap volt, majd a végén benyögted, hogy 8kor randid van. Nem is tudom, hogy sikerült akkor talpon maradnom, a gyomrom rögtön görcsbe rándult, nem kaptam levegőt, és azt sem láttam, merre megyek. Nem tudom elviselni, mikor ezekről hallok. És aztán írtam neked este részegen azt az sms-t hogy nem bírom elviselni a tudatot, hogy éppen abban a pillanatban valakivel Te randizol. Odáig fajultam, hogy egész héten téged figyeltelek a társkeresőn. Ha online voltál azért voltam ingerült, mert biztos épp levelezel valami fiúkával. Ha nem voltál online, akkor meg azért szidtalak, mert biztos éppen a fiúkával vagy! Így se volt jó, úgy se volt jó, és már az őrület határán éreztem magam.
- Ha tudni akarod, egész héten 7-en nézték meg az adatlapom, és nem írt egyik sem. Az hogy online vagyok, nem jelet semmit. -Próbál némiképp lenyugtatni drága exem.
- De ezt én nem tudhatom! -Vágom rá. -Én csak azt láttam, hogy épp fent vagy, és a képzeletem szülte tovább a dolgokat. És teljesen kiborított.
Nem jut eszembe mit akartam még neki mondani. Pedig ez nem volt minden. Biztos rengeteget kéne még a fejéhez vágnom. De most csak ennyit tudok kinyögni:
-Szóval, annyit akartam mondani, hogy szeretlek. És tudom, szar, hogy rád hárítom a felelősséget, hogy kezdj ezzel valamit, de tudnod kell ezt, hogy tudj hozzám hogyan viszonyulni. Mert ez a baráti kapcsolat, ami köztünk van, részemről nem működik zökkenőmentesen, ha közben érzek irántad valami többet.
- Hát én meg úgy érzem, hogy most csak azért mondod ezt, mert nem találtál mást. Én csak egy pótlék vagyok. Magányosnak érzed magad, és eszedbe jutott, milyen volt, amikor együtt voltunk, és az kell neked!
- Ez nem így van! Két fiú volt utánad. Volt egy külföldi srác, de az nyomi volt. Nem is volt vele igazán semmi különös. A másik meg volt John. Ő bevallom, nagy rajongást váltott ki belőlem. Nagyon magával ragadott. (Ó te jó ég, amikor úgy ébresztett, hogy puszit adott a szememre... Sosem felejtem el) És most mégsem őrá gondolok reggel félálomban, mikor valakihez oda akarok bújni, hanem Rád. Nem valaki kell nekem, hanem Te.
- Járj el szórakozni. -Feleli kurtán. Kicsit megütnek ezek a szavak. Ezek szerint azt akarja, hogy találjak valakit. Valaki mást. -Az Alterego-ban biztos vannak nem csak "diszkótöltelékek" hanem normális srácok is. Egyszer menj le úgy hogy nem vagy részeg, és ne csak táncolj, hanem beszélgess is. Ismerkedj. Nem tudom, milyen gátlások vannak benned, de valamiért nem ismerkedsz.
Ez amúgy nem igaz. Nem tudom honnan veszi. Most is ketten érdeklődnek utánam a társkeresőn. Csak egyik sem érdekel....
Mivel már fél órája el kellett volna indulnia szegényemnek, és látom is, hogy nem jutunk előbbre a sztoriban, még odavetem neki, hogy legyen olyan kedves, és figyeljen oda rám, hogy ha lehet ne nagyon bántson meg a szavaival a továbbiakban.
- Hát pedig nem leszek tapintatos. Sokkal rosszabb lesz neked, ha látod, hogy valamit vetítek épp, de nem mondom ki ha van esetleg valaki, akivel találkozgatok. Te pedig majd tépelődsz, hogy most van-e valakim, vagy nincs. Ha már egyszer a társkeresőn is ezen vacillálsz, nem fogod alább adni.
Be kell lássam, igaza van. Erre nincs hatásos segítség. Csak az volna, ha rám találna valami címlap-pasi, aki elfeledteti velem ezt a gekkót. Megvárom vele a buszát, majd odaveti nekem, hogy este még msn-en beszéljük, és mindenki megy a maga dolgára. Engem a sírás kerülget. Hazafelé a metrón, mint egy zombi, úgy ülök. Jön egy sms Tristantól.
-Holnap party?
Nem véletlenül a legkedvesebb barátom. Érzi mire van szükségem.
- Jó lenne. Szívesen mennék. Nem szeret. A picsába. -Felelem neki.
- Ne bánatoskodj miatta. Akkor holnap.
Végülis maga Jurij is azt mondta, járjak szórakozni. Hát nesze paraszt! Visszavetem magam az éjszakai életbe, ott nyerek majd megnyugvást fájó lelkemnek.
Két óra múlva a gépnél ülök. Jurij fent van msn-en. Hát ráírok. Picit még beszélgetünk az estéről, majd mikor egy kényes kérdést vetek fel, miszerint engem bosszant, hogy sosem mondja el hogy valójában mit gondol, és most sem tudom, hogy benne milyen érzések mennek végbe, pedig én kiöntöttem neki az elmúlt hónapokban bennem lezajró érzelmeket, megmutattam a sebeket a lelkemen, csak ennyi felelet jött:
- Pillanat
Na...ez nála mindig sokat időt jelent. De fontos a téma, megvárom mindenképp, mert remélem, hogy kiönti végre ő is a lelkét. 1 és negyed órát ülök a gép előtt. Majd egyszercsak: Hopp. Jurij kijelentkezik. Se szó, se beszéd. Annyit se szól oda nekem, hogy bocs, de beszéljük meg holnap. Éjjel negyed három van, rég le szerettem volna feküdni, de neeeem, én várom, mint egy hülye, egy fontos lelki beszélgetés közepén, ő meg otthagy, mint egy darab szart. Ilyen trágyául még sosem éreztem magam. Szépen fogat mosok és lefekszek aludni. Egyszerre vagyok dühös és szomorú. Álomba bánatoskodom magam.
Másnap reggel teljesen érzelem mentesen kelek. Totál kedvetlen vagyok. Nem érzek semmit. Rutinszerűen végigcsinálom a szombat reggeli procedúrámat. Arcszőr nyírás... zuhany..... hajmosás... arctisztitás... tonizálás... nappali ápolókrém... hajfonás... reggeli... egy adag ruha a mosógépbe... És közben egyetlen vidám gondolat se fut át az agyamon. De rossz sem. Üresnek érzem magam. Érdektelennek. Sivárnak. Mindig is úúútáltam az ócska közhelyeket. De ha az emberre éppen igaz, akkor átértékeli. Én most jövök csak rá, milyen találó a mondás: A remény hal meg utoljára. Eddig voltak reményeim. Mikor találkoztunk, és rám mosolygott, vagy mondott valami kedveset, akkor mindig új reményt kaptam. Reményt, hogy talán helyrehozhatom, amit annak idején elbasztam. Nagy erőt tud ám adni egy kis remény is. De most, hogy elmondtam neki, mit érzek, és ennek ellenére elutasítást kaptam, minden reményem oda. Nem maradt bennem semmi. Úrrá lett rajtam a semmi. Na jó, egyetlen gondolatom azért maradt. Hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Ebben mindig hittem. A sors pontosan tudja mit akar. Szidhatom magam, hogy milyen hülye voltam, amikor azt mondtam neki, hogy ne folytassuk, mert nem éreztem azt a hatalmas szerelmet amit akartam volna. Úgy látszik ez kellett ahhoz, meg az eltelt egy év, hogy rájöjjek, hogy ő az, aki nekem kell. És ha mégsem kapom meg újra, hát nyilván annak is így kell lenni.
Kicsit úgy érzem magam, mint Fiona hercegnő. Csak pasi kiadásban. Mertháthiszen fiú vagyok, az áldóját. Leon heceg, az még 2 ugyanolyan betűt is tartalmaz, mit a Fiona. Szóval én is, mint Fiona, éveken keresztül vártam a kastélytoronyban a herceget, aki megment. Volt rengeteg időm, hogy elképzeljem, milyen lesz majd. Aztán egyszercsak betoppan valaki az életembe, aki még csak nem is hasonlít arra, akit elképzeltem. Hiszen egy ogre jött értem! Nem is egy adonisz, nem is egy romantikus hős, amúgy tulajdonképpen tök jól elvagyok vele, de nem őt képzeltem el!! Nem így kellett volna történnie. Ezért elhajtom őt, lemondok róla, ne legyen útban, ha jön a szőke herceg. Nem sokra rá meg is érkezik John személyében a gyönyörű hím. A legszebb, akivel valaha találkoztam. De pár találkozás után vége, mert ő nem akar komoly kapcsolatot. Így Leon herceg számot vet az életével, és rájön, hogy mindközül az ogre volt az egyetlen pasi, akivel igazán jól érezte magát. És hogy ő maga sem igazán herceg... benne is elég sok az ogre vér. És elszalasztotta, akivel akár boldog is lehetett volna. Mászhat vissza a toronyba egyedül, mert már vissza vinni sem akarja senki.
FranciákTabáni,temetés,celebség...
Hát helló!
Húúúúh, végre van egy kis szusszanásnyi időm, most aztán nekiállok írni sebtibe'. Bár ez a szussznásnyi idő kissé finom fogalmazás volt, konkrétan 3 napom van, hogy megírjam a memoárokat. Lejöttünk a családdal a telkünkre, és mivel már tudom magammal hurcolni az én csudaszép laptopomat, nem okoz gondot az írás. Van időm megfogalmazni a gondolatokat, átrágni mik is történtek velem az elmúlt időszakban. (u.i:mégis gondot okozott az írás, a bejegyzés végét egy héttel később fejeztem be.. mégsem unatkoztam itt annyira, mint gondoltam...)
Legutóbb a Beauty előtt jelentkeztem. Te jó ég.... Hiszen az egy hónapja volt! Pfff, ezt megint jól elpacsáltam.... Na mindegy, a lényeg hogy túléltem a kiállítást. Mint az kitalálható abból, hogy írok. Amúgy ez a kiállítás egészen tetszett is, mivel mindkét nap vittem magammal a kis laposüvegemben whiskey-t és a velünk szemközti standon egy csudajóképű pasi dolgozott. Sajnos ő csak az első nap volt kint, de legalább akkor nézhettem őt egész nap :)
Természetesen történtek velem kalandok szépszerével. Legelőször is május 2-án azaz anyáknapján "kirándultam" egyet. Mózinak születésnapja volt azt követő szerdán és a barátjával Papával arra gondoltunk közösen, hogy egy görkorinak nagyon örülne. Én voltam a beszerző, elindultam hát a csömöri Dechatlonba. De mivel soha semmi nem megy nekem csak úgy egyszerűen, nem volt kétség, hogy itt is történik majd valami izgalmas. Történt is. Hiába az a neve, hogy csömöri Dechatlon, nem a csömöri hévvel kell menni. Ezt most már jól tudom.... Hanem a gödöllőivel, csak Cinkota után kell leszállni. Mi Niobéval 2 éve vettük ott a görkorinkat, azóta nem jártam ott, így annyira nem ciki, hogy eltévedtem. Nos, szépen felültem a csömöri hévre, és mikor bedöcögtünk a végállomásra, már éreztem, hogy valami nem stimmel, nem egészen olyan a megálló, mint én arra emlékeztem. Küzdő szellem vagyok, nem akartam én csak úgy feladni a harcot, gondoltam elindulok gyalog, nem lehet az oly' messze. Hát nem találtam meg. Elindultam visszafelé az állomásra. Azért úgy határoztam, mielőtt felülnék az első hazafelé tartó hévre, megkérdezek valakit, hátha még nincs minden veszve. Megérdeztem egy kb 30-35 éves pasit. Azt mondta:
-Hű hát elég szar heyen jársz....
Ezt mondjuk gondoltam.
-Két választásod van. Visszamehetsz a hévvel cinkotára, ott átszállsz, majd mész a másik hévvel odáig, de ez kb 2 óra. A másik, hogy elindulsz gyalog, az legrosszabb esetben is 40 perc. Ha gyalog mész, akkor el kell menj ennek az útnak a végére, majd átvágsz a temetőn. Utána az első lehetséges helyen balra fordulsz, majd eljutsz egy rétre, ott rézsutosan elindulsz jobbra. Ott egyszercsak lesz egy ház, a kerítése mellett balra fordulsz és eljutsz egy erdőig. Az erdőn át kell vágni és a kilyukadsz a krematóriumnál, - tudod, halottégető (tette hozzá csak úgy mellesleg...) Onnan már látszik az Auchan és amellett lesz a Decathlon.
Hát ezt a változatot választottam, így történt hogy Mózi koriját úgy tudtam megszerezni, hogy átkeltem egy temetőn, egy réten, egy erdőn és egy krematóriumon. Mennyivel unalmasabb lett volna, ha rögtön a jó hévre szállok. Kicsit reméltem, hogy nem lesz majd jó rá a méret, amit vittem, mert egy nagyon helyes srác volt a pénztáros. Szívesen vissza mentem volna kicseréltetni. Sajnos jó lett. Még ürölt is neki.
Aztán 5-én hét év után újra jöttek hozzánk látogatóba a francia rokonaim. Mert nekem olyanok is vannak. Nem is tudom, írtam-e már róluk. Anyukám másodunokatestvére jött a nejével és az egyik lányukkal. A nagypapám kint született franciaországban, de voltak családtagok, akik kint maradtak, így lehetséges ez a rokoni szál. Két hétig voltak itt. Szegények jól kifogták a szar időt. De ha már itt voltak, akkor nem tétlenkedtek, kirándultak sokat. Minden nap jöttek hozzánk ebédelni, én mondjuk keveset találkoztam velük, hiszen dolgoztam. Csak hétvégén volt hogy velük voltam. Nomeg 18-án, kedden kivettem egy szabadnapot és elmentünk nagycsaládosan Esztergomba, Visegrádra és Szentendrére. Jó gané idő volt, tiszta cunami. De mókás család vagyunk, mi ezen jót nevettünk. Szerencsére ők is jó fejek. Vicces, de most kicsit hiányoznak is. Anyukám másodunokatesójának is könnybe lábadt a szeme, mikor búcsúztak el. Legközelebb 2 év múlva szeretnének jönni, most nem akarnak ilyen sok időt kihagyni. Mondjuk mi utoljára 1998-ban voltunk ott... Nekünk sem ártana menni.
Volt ám még programom. Pl 13-án Tabáni istván koncerten voltam. Mózi kapott Papától a szülinapjára két jegyet rá, és engem vitt magával. És mivel Elektra is imádja a Tabánit én meg neki vettem egy jegyet, így hárman mentünk el. Kifejezetten jól éreztem magam. Nagyon szépen énekel a srác. Irígylem is. Olyan jó hangja van és még használni is tudja. Nekem meg mennyit kell még tanulnom, a mindenségét neki....
Másnap, 14-én volt részem jóban is és rosszban is. Szabadnapot vettem ki, és Elektrával, aki nálam aludt jó korán reggel leruccantunk Tatára Vogavadászatra. Szerettünk volna nyerni egyiptomi utat. Nem sikerült. Elektra anyukája végig online volt velünk mobájlfónon, hallgatta otthon a rádiót és adta az instrukciót, hogy hol járnak éppen a kamionnal a Bochkorék. Természetesen mire odaértünk volna, mindg csak a hűlt helyüket találtuk meg. Végigrohantunk egész Tatán, de eredménye nem volt. Mindegy, azért jól szórakoztunk. Majd suhantunk haza, ő dolgozni, én meg temetésre. Sajnos a nagynéném apukája egy hettel azelőtt meghalt. Voltam már pár temetésen életemben, de ez volt idáig a legszörnyűbb. Eddig szerecsére nekem túl közeli hozzátartozóm nem halt meg, de most elég közeli hozzátartozóim gyászát láthattam és már ez is elég szörnyű volt. A nagynéném teljesen ki volt készülve. Keze-lába remegett, menni is alig tudott. Borzasztó volt így látni. Egy mindig vidám, lelkileg hihetetlenül erős nő, és most teljesen össze volt törve. Számomra a legmegrázóbb az volt, mielőtt a koporsót lezárták volna és a család odament megnézni őt utoljára. Mindenki keservesen sírt. A 13 éves unokatesóm is szeretett volna még egy utolsó pillantást vetni rá, így mikor a tömeg eloszlott onnan, a nagybátyám odavitte őt. Az unokatesóm addig nemigazán sírt, de ott ő sem bírta már. Csak álltak ott ketten, a nagybátyám szorította őt magához. Nekem az nagyon kiborító volt.Viszont volt amin kiakadtam. A temetés után a nem is tudom ki, de nem a pap (talán kántornak hívják?) azt mondta, hogy a család kérésére a részvétnyilvánítástól tekintsünk el. Erre az én szüleim csakazért is elindultak részvétezni, nekem meg muszáj volt, ha már ők is mentek. Nekem ez nagyon nem tetszett. Természetes hogy én is rettentően sajnáltam az egész családot és mélységesen egyyütérzek velük, de ha fel lettünk szólítva, hogy ne tegyük ezt, akkor minek kellett? Nagyon kényelmetlenül éreztem magam.
Na, és akkor elérkeztünk a telken történt eseményekhez. Anyukámnak születésnapja volt, ígyhát leruccantunk családosan hosszúhétvégézni. Egész héten fosganészar idő volt, de itt mindhárom nap ragyogón sütött a nap. Kicsit meg is pirultam. A nővérem csak szombatra és vasárnapra jött le, de mielőtt elment volna vasárnap este, elindultunk családi biciklizésre. Olyat mindig szoktunk. Eltekerünk a töltésre, vagy a bicikliúton valameddig. Csak úgy bicajozunk egy órácskát. Hát most nem jutottunk messzire. Kb 3 utcányira egyszercsak keserves nyávogásra lettem figyelmes. Én az ilyet nem tudom figyelmen kívül hagyni, macskaimádó szívem nem bír csak úgy lelépni ha ilyet hall. Hát visszafordultam a hang irányába. Nem is kellett soká várni. Egy ici-pici cicácska, mint egy hajótörött úgy ugrott elő egy fűcsomó mögül. Akkora volt mint egy szilásgombóc kb. Látszott rajta, hogy segítségért könyörög. Ahogy közeledett, megpillantottam, hogy a két szeme egy merő csipa. Két csipagöb. Rémesen betegnek nézett ki. Hát így még kevésbé volt szívem otthagyni. Egymagában a sztyeppén, anyátlan kis árvát. Halálra lett volna ítélve. Azért azt kikisérleteztük, hogy lát-e. Látott, mert követet minket. Valakinek minidig a lábánál kellett menedéket keresnie. Hát hazavittük, etetgettük, és amint rájött hogy már biztonságban van, feléledt a kis mufurc. Nagyon játékos. Megmostuk kamillateával a szemét, és a nővérem hazahozta magával Pestre, azóta ő ápolgatja, és most már meg sem tudna tőle válni. A szemei már rendbejöttek, a doki felírt neki szemcseppet. Amúgy kb 3 hetes lehetett akkor. Most már 4 hetes. Imádni való kis csöppség. Megmentettük az életét, nem vitás.
Pünkösd hétfőn Mózi pedig meglátogatta családomat a telken. Oda tolta a képét.. Jól szórakoztunk, lökött nőszemély az is, adta ott a hangulatot.
27-én csütörtökön akciónk volt Odettel. A Szex és New York első részét hármasban láttuk Niobéval és a második részét is így szerettük volna látni. De Niobé kb 2 hete bejelentette, hogy a kollégáival nézi meg VIP teremben a bemutató napján, és nem volt rest ezt az orrunk alá dörgölni. Mi meg úgy határoztunk, hogy akkor mi is a bemutató napján nézzük meg, méghozzá előbb, mint ők. Foglaltunk is jegyet a 10:45-ös előadásra és az elsők között lűttuk Carrie, Samantha, Miranda és Charlott kalandjait. Olvastam róla kritikát, nagyon lehúzták. Szerintük vontatott, történettelen, erőltetett és unalmas, jobb lett volna inkább nem megcsinálni. Úgy látszik, nekem nem nagyok az igényeim, de nekem még jobban is tetszett, mint az első rész. Nagyon jókat kacagtam rajta.
Na, mielőtt túl hosszúra nyúlnék, írok kicsit még a Megasztárról, aztán befejezem.
A franc se gondolta volna, hogy betesznek az adásba... Azt hittem, oda csak a rosszak kerülnek be, meg a jók, akik majd továbbjutnak. Én úgy éreztem, hogy az alakításom középszerű, tehát említésre sem méltó. Erre tessék. Nemcsak hogy az adásban benne volt, de még a reklámban is hogy az ismerőseim jó előre láthassák...Ezek szerint a rossz kategóriában vagyok, jááááj. Sebaj, negatív publicitás nincsen, én mindig mondom. Végül úgy alakult, hogy kifejezetten élvezem a helyzetet. Másnap már utanám szólt egy srác az utcán, hogy tovább jutottam-e, csomóan bejelöltek iwiw-en és myvip-n, elég sok levelet is kaptam, volt aki még msn-re is felvett... Ki hitte volna. Szerepeltem kb 10 másodpercet és tessék. És minden levél amit kaptam pozitív. Olyasmiket írtak, hogy ők még hallgatták volna tovább, meg hogy van-e esetleg dalom amit feltölthetnék, meg hogy drukkolnak hogy halljanak még rólam. Tök aranyosak. Jól esik, ahécccázát neki. Celeb lettem megint egy kicsit. És ez most picit tartósabb, mert tegnap is hallottam a trolin, hogy két csaj motyogja, hogy "....Pocahontas...", meg ma reggel is kaptam egy levelet egy sráctól, hogy tovább jutottam-e. Pedig pár napja már nem jött egyetlen levél sem, erre hopsz, ma megint egy. Jó érzés, na. Persze javarészt tinilányok írnak, és nem adonisz meleg pasik, de az ő leveleiknek is örülök, és készségesen válaszolok. Igyekszem majd hogy az én aranyos énektanáromtól jó sok mindent eltanuljak, aztán bekerülhessek a köztudatba. Annyira tetszett ez az 1-2 hét celebség, hogy hű. Annyit mondhatok rá, mint Sonny a sztárjelöt:
"Túl szép, de ez kell nekem! Hallod majd még a nevem! Gyere és nézd, nem csak egy álom. Túl jó és mégis mesés. Oly' messze a ébredés. Akarom rég, álmodom még mert vár a fény. Csodás élmény, csodás élmény"
Ezzel a rövid idézettel búcsúzom mára.
Pá ;)
Jászberény
Halihó!
Megint megcsúsztam egy-két napot. Már korábban szerettem volna megírni a hétvégémet. Igazán kellemes volt. Jászberényben jártam. Mózi barátja, Papi oda jár fősuliba, és ezen a szombaton is be kellett mennie. Mi pedig Mózival elrandalírozgattunk ott, amíg ő okult a felsőoktatási intézményben. Nagyon jól sikerüt nap lett. Jó korán, 7:45-kor indult a buszunk. Nekem ez korán van, oké?!?! Szombaton én tíznél előbb csak akkor kelek fel, ha tűz van. Akkor sem önszántamból, hanem mert a tűzoltók rángatnak kifelé az ágyból. Úgy nehéz aludni.
Na szóval olyan fél 10 felé értünk Jászberénybe. Mózi alaposan felkészült, nyomtatott pár oldalt a netről, hogy mit érdemes megtekintenünk. Kultúr programjaink is voltak ám. Legelőször a Jász múzeumban voltunk. Láttam Lehel kürtjét és Déryné Széppataki Róza ruhácskájnak rekonstrukcióját. Ami a leginkább tetszett itt, az egy hatalmas láda volt, ami egy bonyolult zárszerkezettel volt ellátva, ami 12 ponton zárta be a ládát, és ezt a zárszerkezetet három kulcs nyitotta. Ez a három kulcs Jászberény három különböző elöljáróságának tulajdonában volt, és csak együtt tudták kinyitni a ládát. Szerintem tök izgi. Akár egy "elveszett ereklyék fosztgatói" rész is épülhetett volna eme sztorira.
Ez után a múzeum után betértünk egy kocsmába. Mindig is szerettünk volna beülni egy jó kis falusi koszos krimóba. Hát megtaláltuk a nekünk valót. Bár szerintem ennél még bőven van lejjebb. Annyira nem volt gáz hely. Mózi egy kávét ivott, én hubertus-t. És meglepő módon csak 330 forintot fizettem. Pesten csak a hubi meglett volna 700 forint. Három kör lecsuszott még... Meg is értem hogy vidéken egész nap a kocsmában ülnek a bácsikák. Én is azt tenném. Miután kitrógerkodtuk magunkat ellátogattunk a Hamza Ákos munkásságát bemutató múzeumba.
Nagyon tetszett. Nem is hittem volna, hogy én így tudom értékelni a művészetet. Piszok jó képek voltak ott.
Például ilyenek.
Eztán Papi is végzett a sulival, így hármasban ellátogattunk az állatkertbe. Pont jókor érkeztünk épp etették a három oroszlánt, Alfát, Leonát és Nagylányt. Csúcsszuper volt. Tán a pesti állatkertben sem látni ilyen közelről az oroszlánokat, enni pláne nem láttam még őket. A gondozó csaj a kerítésen kívülről dobálta be nekik a húsdarabokat, ők meg ügyesen "levadászták" őket. Nagylány néha morgott is. Imádom az oroszlánok hangját. A vidrák is csúcsjófejek voltak, tök édes kis sípoló hangjuk van. Akarok egy vidrát.... A medvék is aranyosan játszottak a medencéjükben, a majmok is kellemesen idióták voltak, a szurikáták ennivalóak, a ló tök barátságos, a láma nem köpött le, a csíkosfarkú makik viszont bunkók. Csak feküdtek a szigetük közepén egymás hegyén hátán és le se szarták a fejünket. Mivel ők nem műsoroztak, gondoltam akkor adok nekik én egy show-t. Elkezdtem "táncolni". Erre csodával határos módon, a makikupacból mindenki felkapta a fejét. Ott kukkolt 7-8 majomfej, majd a bátrabbak közel is jöttek. Hát igen. Kiváncsiak voltak, ki ez a barom, mert ekkora idiótát még nem láttak. Örülök, hogy tudtam nekik valami újat mutatni.
Miután vissztértünk Pestre még felugrottam Móziékhoz, megvendégeltek egy finom vacsorával. Amibe nem segítettem bele, mert a konyhai tudományom igen csekély....
Vasárnap Öcsinél voltam. Most láttam először az új elbérletét. A barátjával lakik együtt. Nagyon szép lakás. Sokkal szebb, mint a miénk. Bevallom, picit irigyeltem, mert Rafael lakásánál is szebb.... De örülök neki, hogy ilyen jót fogtak ki. DVDztünk egy jót, nomeg csacsogtunk. Hiányzik ez a kis lütyő. Nagyon szuper volt vele lakni. Ó,de jó volt az a rengeteg nevetés. Kis idiótám. Rengeteg időt tudtunk akkor együtt tölteni. Persze, hiszen együtt laktunk.... Még az ágy is közös volt, szóval ahoz képest még ha a szomszédban lakna, akkor is sokkal kevesebb lenne az idő, amit együtt lehetnénk, nemhogy így. De nem lakhatunk örökké együtt, ennek előbb utóbb be kellett következni.
A héten a munkán kívül az egyetlen fontos esemény az volt, hogy szerdán megvolt az első énekórám. Nagyon élveztem. Bár bevallom, kicsit fárasztóbb volt, mint gondoltam. Azt mondta a mentorom, hogy a légzésem tök jó. Hála a jógának érte. Vettünk pár gyakorlatot, és meglepő, de egyáltalán nem egyszerűek. Az ember azt gondolná, hogy csak trillázunk egyet, oszt' csókolom. Hát francokat. Többfelé kell ám itt figyelni egyszerre, és néha még fizikailag is fárasztó a művelet. De félreértés ne essék, nagyon élveztem az órát, és alig várom a következőt.
A héten szerintem már nem írok többet, és ha nem jelentkezek soha a büdös életbe többé, azon se lepődjön meg senki. Beauty kiállítás lesz a hétvégén, és elképzelhető hogy halálom lelem. Egész héten pakoltunk rá. Erre sosem tudok lelkileg eléggé felkészülni. Az a tömeg.... Hajtás van egész nap, pisilni és enni sincs rendesen idő. De nem panaszkodom, elvégre eddig már hármat túléltem. Ezt is biztos kibírom. Sőt mi több, félve bár, de bevallom, a legutóbbin még jól is éreztem magam. De ezt tartsuk mélyen titokban.
Na, veszonlátás! Csóközön.
Te így tudsz nézni??
Üdv
15-én, csütörtök este ismét egy pazar estém volt. Ritám zenekarának fellépése volt a Soho Londonban. Legutóbb ugyebár az Avenue Q miatt kihagytam én tapírarcú bunkó, hát most a világért sem mulasztottam volna el. Elhívtam a kedveseimet is, szerencsére többen is ráértek. Eljött velem Niobé, Elektra aki aztán nálam is aludt, Öcsi és a barátja. 4 zenekar lépett fel, Ritáék voltak az utolsók, így volt időnk mulatozni. Eltöltöttünk egy kellemes estét egymás és egy-két gintonic társaságában. Rengeteget röhögtünk természetesen. És a zene remek volt.
Ritámra nagyon felnézek. Csodaszép lány, a hangja fantasztikus, csodálatos személyiség, remek a humora, és jóságos mint egy tündér. Ahogy néztem a színpadon, egyszerűen elbűvölt. Ő erre termett. Hogy elkápráztassa a közönséget. Nagyon büszke vagyok rá, hálás vagyok az égnek, hogy ismerem.
Az este folyamán egyszer ő is mondott nekem egy szépet. Ő egész este föl le szaladgált, mivel rengeteg embert ismert ott, többekkel is beszélgetett, de mindig vissza-visszatért a mi asztalunkhoz. Egyszer ahogy leült mellém, én ránéztem. De csek egyszerűen ránéztem. Legalábbis én azt gondoltam. És Rita szeme elkerekedett és azt mondta: "Jézusom, Leonom, Te így tudsz nézni? Ha hetero lennél most beléd szeretnék. Tudod mit, még így is megremegtem. Te a pasikra is így nézel??" Később ezt megtárgyaltam az ágyban Elektrával, és ő is azt mondta, hogy bizony néha van olyan nézésem, ami bugyinedvesítő, és olyankor azt mondja, a franc belém, hogy buzi vagyok. Ez bizonyos szempontból jól esik, mert ez persze tök jó dolog. Másrészt gáz, mert igen, a pasikra is így nézek, de őket nem hatja meg. Érdekes ez. Vagyishát nem "így nézek", mert nem direkt csinálom. Nekem mindig kiülnek az arcomra az érzelmek. Abszolút antipókearc vagyok.
Elmesélem egy pénteki történésemet is. Dolgoztam. Hűűűű, de érdekes eddig, nemdebár?! No rátérek a jó részre. Az egyik törzsvásárlónk -nagyon aranyos lány- elég hosszú kihagyás után ma újra eljött hozzánk vásárolni. Az első mondata az volt hozzám, hogy "Láttalak a tv-ben. Nagyon jó voltál, nem is gondoltam hogy ilyen jó hangod van". Pedig milyen rég volt már az. Nagyon jól esett, szerintem bele is pirultam. Aztán amíg hozogattam neki a kért cuccokat, kérdezgetett és láttam rajta, hogy nem csak udvariasságból, hanem tényleg érdekli a dolog. Megkérdezte hogy járok-e azóta énektanárhoz. És milyen vicces, pont kedden jelentkeztem be. Jövő szerdán lesz az első énekórám. Nagyon várom. Kicsit aggódom, mert nagy lemaradásban vagyok. Pláne, hogy csütörtökön hallottam azt a sok jó énekest, akik már tuti az anyatejjel is muzsikát szívtak magukba, meg gyerekkorukban is énektagozatos iskolába jártak, és minden délután külön énekszakköröztek... Seholsem vagyok én hozzájuk képest, ezt a lemaradást nem is lehet behozni.... Azért megteszek mindent, amit tudok. Szerencsére jó tanárom lesz. Amúgy nagyon tetszik az az életforma, amit Ritám is folytat. Nagyon élvezném, ha én is úgy élhetnék. Nem feltétlenül kell nekem nagy hírnév, beérem azzal is ha hétvégenként felléphetek egy-egy helyen. Persze ha megcelebülnék az se vóna rossz, valahogy megbékélnék vele :)
Hamarosan újra jövök.
Pussz
A kulcs misztériuma
Hali!
Most elmesélnék egy vicces történetet, ami szintén még a múlt hónapban esett meg velem. Munkahelyi sztori. Lesz egy másik stúdiónk is ugyanabban a házban, ahol a jelenlegi is van. Épp a felújítási munkálatok folynak. Ám egyszer csak olyan stádiumba érkeztünk, hogy le kellett volna jutni a pincébe, hogy elzárják a munkások a vizet. Csakhogy ehhez kellett volna egy kulcs, ami nem volt a birtokunkban. A főnökasszonyom testvére egyszercsak előállt a megoldással, mert ő tudta, hogy a negyedik emeletet lakik egy bácsi, aki a kulcs örzője, mint valami mesebeli törpe. Meg voltam bízva, hogy menjek fel hozzá és kérjem el. Már fel is voltam készülve, hogy talán valami rejtvényt kell majd megoldanom, hogy megkaphassam a kulcsot. Felmentem. Csöngettem. Nem nyitott ajtót. Hát visszamentem dolgozni. Madj megpróbáltam aznap még kétszer elérni a bácsikát, de hasztalan volt minden próbálkozásom. Így ment ez kb 3 napig. Sosem jelentkezett senki a csöngetésemre. Mi a lányokkal már jókat nevettünk, ilyeneket mondtunk, hogy "Ez a bácsi rég halott és ott oszladozik a szobában a kulcsot szorongatva". Mondtam hogy akkor berúgom az ajtót, kitépem az összeszáradt kis kezéből a kulcsot, és ha végeztünk ugyanoda visszateszem, hogy legközelebb is tudjuk, hol találjuk. Mulatoztunk ezeken a kitalációkon jókat, majd mikor már igencsak égető szükségű lett az a kulcs, felhívtuk a közös képviselőt. Aki nagycsodálkozva azt mondta: "Hiszen Károly bácsi több éve meghalt..." Morbid dolog, de nagyot nevettünk ezen. Tudom, szégyen, de akkoris vicces, ha az ember belegondol... A lényeg, hogy az új őrzője a kulcsnak a félemeleten fészkel, tőlünk alig pár lépésnyire. Hát akkor Leon ismét felkerekedett, hogy megszerezze a kulcsot. Ezen lakás ajtajánál 3 csengő is volt. Mindhármat megnyomtam. Semmi nesz. Vártam kicsit, majd kopogtam. És ekkor az történt ami után évek óta sóvárgok. Kinyitotta az ajtót egy korombeli, jóképű, jótestű srác félmeztelenül, és még a nadrágja is ki volt gombolva. Erre én IDIÓTA BAROM, tök zavarba jöttem. Elkezdtem habogni, hogy "Szia... öööh a félmeleten vagyunk, de van egy lakáusnk a harmadikon is... ööööh, el kéne zárni a vizet de nincs kulcsunk..... úgy hallottam tőletek kell kérni....... itt lakik Boros úr, mert úgy tudom nála van a kulcs...." A srác furán nézett rám, majd azt mondta, hogy akkor felhívja az apját, merthogy az ő apukája a Boros úr és megkérdezi. Mondtam neki, hogy később visszajövök. Teljesen elpirulva visszakullogtam a stúdióba és alig vártam, hogy mehessek a sráchoz megint. Pár óra múlva visszatértem. Kopogok ismét és egy gyönyörű fiatal lány nyit ajtót...... A picsába. Gondoltam én. Szóval ezért nyitott oly soká ajtót, és ezért volt alulöltözött.... Rákérdeztem a lánynál is a kulcsra, mondtam neki hogy voltam itt korábban, erre azt felelte: "Igen, az öcsém mondta, hogy jártál itt". Háhhháháháááhhááá. Az öccse. Jajjj, de jó információ ez. Akkor nincs minden veszve.
A sztori lényege, hogy megvan a kulcs, viszont a srácot azóta csak egyszer láttam a lépcsőházban két pillanatra. Azóta sem. A fene.
Resurrection
Na helló!
Ismét jó sokáig voltam távol. Egész márciusban. Ami azért rossz, mert ez volt az egyik legeseménydúsabb hónap. Rengeteg minden történt, és sajnos biztos lesznek részletek, amik kimaradnak majd az elmesélésemből. De ezennel szentül megígérem, hogy visszatér a régi rend és többször jeletnkezem és megírok minden fontos esemény. Nem csak az olvasótábor miatt (akiket a hosszú kihagyások okán talán már el is veszítettem),hanem magam miatt is, hogy évek múltán, ha visszaolvasom ezen irományaimat, akkor minden emlékem meglegyen. Ezt most már könnyedén megoldom. Azért volt nehéz eddig írnom, mert igyekeztem minél kevesebbet itthon lenni, elég későn jártam haza. Az esetek többségében Misu már aludt is, akkor meg nem tudtam már a géphez ülni. Ám most már van laptop-om, háhhááá. A szülinapomra vettem. Így ezen bármikor megtudom írni a memoárjaimat, és majd ha lesz egy cseppnyi időm a netre csatlakozni, akkor feltöltöm szépen a blogra és kész is. Innentől nincs akadálya végre, hogy újra aktív legyek :)
Na szóval, akkor most mesélek kicsit magamról. Hogy mik is történtek velem az elmúlt időszakban, milyen érzetek csaptak össze bennem stb.
A szokásos módon az életem csupa kacaj és vidámság. Egyetlen egy setét felleg lebeg életem rózsaszín egén, mely megmétejezi hétköznapjaim. Az albéreti kérdés. Még mindig benne vagyunk a szaros helyzetben. Alig várom már hogy átköltözzek Rafaelhez. Számolom a napokat. Misuval hááát, nem is tudom, hogyan fogalmazzak milyen a helyzet. Merthát nem utálom én őt. Szó sincs róla. Nem is vesztünk azóta össze. De valahogy mégsem élvezem az itthonlétet vele. Még mindig úgy vagyok, hogy nem akarok megosztani semmit igazán a magánéletemből, ezért a társalgásaink elég felszínesek. Már amikor társalgunk.... Jó ez persze rajtam is múlik, mert valahogy nem akarok társalogni. Ezért elég "viccesek"azok a pillanatok, amikor mindketten itthon vagyunk. Lefoglaljuk magunkat valamivel és 1-2 órák is el tudnak úgy telni, hogy egy szó sem hangzik el. Szerencsére egy okos ember feltalálta a TV-t így legalább valami háttérzaj van :) Kérdezheti bárki, hogy ugyan miért nem akarok vele beszélgetni, ha egyszer a barátom volt?!? Nos hallottam bizonyos sztorikat nemrégiben, amik miatt teljesen más szemmel nézek rá. A jelenlegi helyzet kirobbanása is változtatott az iránta lévő érzelmeimen, de ezek méginkább. És sokkal jobbnak érzem, ha inkább nem beszélgetek vele, mert nem akarnék olyat mondani, amivel megbántom. Vagy valami. Nem akarnám, hogy nagy haraggal váljunk majd el. Mert biztos hogy találkozunk még az életben, és sokkal roszabb volna, ha ezt mondanám, mikor összefutunk, hogy " ó te jó ég, remélem nem vesz észre". Jobb a békesség ezért befogom a szám.
Elvileg már nem kéne itt laknia. Azt mondta az április elég húzós hónap lesz számára, sok lesz a munka, felvételizni is akar, szóval nem akarja az életét egy költözéssel is bonyolítani. Múlt szombaton úgy volt, hogy elmegy. Legalábbis a főbérlőnek azt mondta. De még itt van. Bevallom egy kis megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, mikor meghallottam, hogy megy. Node minden cucca ugyanúgy nyugszik, mintha sosem akarna távozni. Sebaj, türelmes vagyok. És kitartó. És nyugodt.
Akkor lássuk márciusom legfontosabb eseményeit nagyvonalakban.
Március 12, péntek:
Reggel 9kor a millenáris parba vitt az utam. A Megasztár válogatásra...... Tudom, tudom. Azt kérdezi mindenki döbbenten, "Mi a lófaszt kerestél Te ott???" Én magam is ezt kérdeztem. Nem önszántamból jelentkeztem ám. A főnökasszonyom testvére indította el ezt a projectet. Mikor látta a tv-ben hogy lehet jelentkezni, megkérdezett a Macsólaboros szereplésemre hivatkozván, hogy nem szeretnék-e jelentkezni. És akkor én azt mondtam, hogy nemigazán, hiszen az én képességeim oda kevesek. Renben van, hogy ott mindenki azt mondta, hogy jó hangi adottságokkal rendelkezem, de azt is mondták, hogy nyers és képzelten vagyok. Ez teljes mértékben igaz is, és ez egy Megasztárba bőőőőven kevés. De erre azt mondta, hogy ezzel ne törődjek, ez bulinak és élménynek is megfelel, nem kell nekem ott nagy sikereket elérnem. Végülis igaza van. Aztán, mivel tudja, hogy a főbb kérdéseket pénzfeldobással döntom el, úgy vetett véget az érveléseknek, hog feldobott egy kétszázast. Azt mondtam, ha fej, akkor jelentkezem. Fej lett. Nincs mese, a sors ezt akarta. Ígyhát elmentem a válogatásra. És tényleg tök jól éreztem magam. Jó sokan voltunk. Egyetlen ismerősömnek sem mondtam, hogy jelentkeztem, nem akartam hogy hiú ábrándokat kergessenek :) Csak a főnökasszonyom testvére tudta, két kolléganőm, akik jelen voltak a sorsoláson, és Elektra. Neki azért elmondtam. Segített dalt választani. Így egyedül mentem a válogatóra, de nem baj, mert spanoltam a többi sorbanállóval :) Jól elröhögcséltünk. Szerecsére fejlett a szociális érzékem. Elénekltem Bayer Friderikától a Kinek mondjam el vétkeimet. Szeretem azt a dalt. Itt még nem tudtam meg mi lesz a sorsom. Pont a szülinapomon hívtak fel, hogy bejutottam a második fordulóra. Nem is számítottam rá. Annyira nem voltam jó. Szóval a második fordulón is ott voltam, ide Elektra is elkísért, jól végigöhögtük a napot.
Ott viszont természetesen már nem jutottam tovább. Eszenyi Enikő, akit amúgy mindig is imádtam, azt mondta hogy csuda egy fazon vagyok, de sajnos annyi képzett hangú tehetséget hallottak már aznap, akikkel én nem tudom felvenni a versenyt. Ezt elfogadom abszolút, hiszen tudtam is hogy ez lesz. Egyálalán nem vagyok elkeseredett. Hiszen tudom, mi a dolgom. Most már tényleg megfogadom, hog énektanárhoz fogok járni. Képzem a hangom és előbb útóbb utolér engem a végzetem és celeb leszek. Jajj, de jó lesz.
Március 13, szombat.
Végre ismét családi programban volt részem. Lementünk négyen Nagykőrösre, mert apám nagynénjének és férjurának a 60. házassági évfordulóját tartottuk egy étteremben. Összegyűlt a család. Természetesen mondanom sem kell, itt is sokat mókáztunk. Szerencsére a családom sem komplett, így mindig nagy a vigasság. És most találkoztam először a családom azon felével a Macsólabor óta. És jó volt hallani ismét, hogy mennyire tetszett nekik, és hogy milyen jó a hangom és ne hagyjam ezt veszendőbe, képezzem magam és tök jó leszek. És most éreztem igazán, hogy nekem muszáj meghíresednem, mert tényleg nagyon büszkévé tenném a famíliám. Szuper érzés volna. Azóta így emlegetem magam: Én vagyok Leon, a sztárjelölt!
Utána este én rohantam a Rafaelhez, mert egy kisebb házibulit tartott magánál. Nem voltunk sokan, csak 6an ha jól emlékszem. De a lényeg, hogy ott volt Karl.(hívjuk így...) Ő már régóta tetszik nekem. Ő is ott volt az első házibulin, amin én is ott voltam Rafaelnél. 2008 október 10-én láttam őt először. Már ott kinéztem magamnak. Azóta néha összefutottunk Rafaelnél házibulikon, közös DVD-zéseken, ilyesmi. Volt hogy együtt jöttünk hazafelé a belvárosig ketten, és mindig jól éreztem magam vele. Jókat lehet vele nevetni, és mint tudjuk, nekem ez a legfontosabb kritérium. Na, most úgy mentem oda, hogy picsa részeg akarok lenni (mert szomorú voltam Öcsi távozása és az albérlet beli helyzet miatt), és akarom Karlt magmnak. Hát minden összejött. Ő kicsit később érkezett oda. Addigra én már ittas voltam.... Aztán még együtt is ittunk. Amit már nem kellett volna. Kétszer is hánytam. Fújjj, még én is undorodom magamgtól, amikor hányok... No, a lényeg, hogy jól elvoltunk vele. A buli vége felé elkezdtem nagyon szédülni. Mik nincsenek..... Ledőltem Rafael ágyára. Már majdnem el is aludtam, mikor érzem, hogy egy test puffan mellettem az ágyon. Hát Karl volt az. Aztán egyre közelebb került hozzám, majd azt vettem észre, hogy már rajtam fekszik és csókolózunk. Jó sokáig. Nem is tudom meddig, csak azt tudom, hogy naggggggggyon élveztem a dolgot és képes lettem volna egy álló hétig egyhuzamban csókolózni vele. Aztán el lettünk zavarva.... A bulinak vége lett. Hát én nem akrtam annyiban hagni a dolgot, kérdeztem, hogy mit tegyünk. Hát az lett a vége, hogy nálam töltötte az éjszakát. Utólag azt kívánom, bár ne lettem volna annyira részeg, jobban tetszett volna, de így és szuper éjszaka volt. Végre volt kihez odabújnom. Erősen szorított magához miközben aludtunk, én is öleltem, ott szuszogott a fülembe. Úgy telt az éj, hogy aludtunk egy kicsit, majd ha magunkhoz tértünk egy kicsit egymásnak estünk megint, majd lecsillapodás, alvás-szuszogás, magunkoz térés, egymásnak esés-hempergőzés, lecsillapodás, alvás-szuszogás. És így tovább. Hihetetlenül jót tett a lelkivilágomnak. Kissé szar periódusát éltem akkor életemnek, és olyan jó érzés volt az ölelő karjaiban megnyugvást találni. Úgy éreztem, hogy végre kellek valakinek, hiába van most egy kis gondom, attól az élet még szeret engem és végre megkapom, amire régóta vágyom. Átkarolt, símogatta az arcom, meg-meg puszilgatott. Hahhhh..... Nagyon jó volt. Délután fél kettőkor tértünk magunkhoz. Aztán elment. Ne örüljön senki oly nagyon. Nem vagyunk együtt. Nem vagyok szerelmes sem. Valószínűleg ő sem az. Vagyis ő igen, csak nem belém. És hamarosan el is fog költözni külföldre szóval nem is igen szabad beleszeretnem. Kár hogy ez nem két éve történt. Akkor talán lehetett volna belőle valami komolyabb is. Nembaj. Nem kell engem sajnálni. Ez az élmény is épp elég volt most nekem. Jól éreztem magam. Tetszett és kész. És azért találkozunk még, mielőtt elmegy.
Március 14, vasárnap.
Miután Karl elment tőlem, felhívott Mózi. Hazautazott a hosszúhétvégére vidékre. És azt mondta: Van két órám, hogy elkapjam a hozzá induló buszt. Pakoljak és ruccanjak le hozzá. Hát én szeretem az ilyen spontán akciókat, nem kellett sokat győzködni. Leutaztam (3 órát buszoztam) és az egyik legkedvesebb barátnőjénél töltöttük az éjszakát, egy kisebb csapat gyűlt ott össze, ittunk, fondüztünk meg ilyesmi. És marha jól szórakozztunk. Másnap együtt jöttünk haza.
Március 18, csütörtök.
Niobéval elmentünk egy bábelőadásra. Avenue Q a címe. Mindenkinek nagyon ajánlom. Hihetetlen sokat nevettem rajta. Úgy képzeljétek el nagyjából mint a muppet show, élő szereplők is vannak a bábokon kívül. Arról szól, hogy a mai fiatalok hogyan tudnak megküzdeni a mindennapos problémákkal, amik mindenki életében eljönnek egyszer. Szerelem, munka, lakásszerzés, önmagunk elfogadása, életcél megtalálása. És mindezt rengeteg poénnal tarkítják. Én szeretném legalább mégegyszer megnézni. Már csak azért is, mert Puskás Peti is szerepel benne, de a mostani szereposztásban pont nem játszott.... Szeretném vele is látni. Utána elvileg a Ritámnak volt egy fellépése, amire meghívott, de nem tudtam elmenni, mert sokáig húzódott az előadás, nem értem volna oda.
Március 19, péntek.
De sebaj, másnap is volt egy megmozdulása, bár abban a formációban csupán vokálozik, de azért elmentem meghallgatni, hogy jóvá tegyem tegnapi távolmaradásomat. Imádom azt a lányt. És képzeljétek mi történt.Volt ott egy ismerőse, egy naaaagy kopasz fickó, aki azt mondta a Ritának: "Te én ezt a srácot láttam már valahol". Ritám próbálta megyőzni, hogy nemigazán találkozhattunk, mert nem hasonló körökben mozgunk. De a srác hajthatatlan volt. Váltig állította, hogy ő már látott engem. Rita erre viccesen aszonta neki, hogy legfeljebb a TV-ben láthatott, mert celeb vagyok. Erre a srác a fejéhez kapott, hogy "Tényleg!! Hát a Macsólaborban láttam". Szóval még négy hónappal a műsor után is van aki megismer. Tök jó. (Amúgy pont a napokban is volt egy srác, aki társkeresőn megkérdezte tőlem, hogy mi van a műsorban hordott nadrágommal.Szóval még nem merültem feledsésbe. Addig kéne ütnöm a vasat, amíg meleg....)
Március 25, csütörtök.
A szülinapom. Ilyenkor sosem dolgozom. Kivettem egy szabadnapot. Elvileg akrtam volna a hétvégén egy banda kajálást tartani magamnál, de nem jött össze. Így kissé szomoú lettem, hogy nem lesz szülinapi partym. Odettnek szerveztünk meglepi bulit 25-ik szülinapjára, Niobénak is volt (pont a Macsólaboros szereplésem napján), ígyhát mondtam nekik, hogy nekem ne csináljanak, mert számítanék rá. Ezért én akartam megcsinálni a saját bulim, de füstbe ment. Így Niobé kitalálta, hogy akkoris csináljunk valamit, menjünk moziba és nézzük meg az Alízt 3D-ben. Alíz történetét mindig is szerettem, kicsit emlékeztet magamra. Én is csodaországban élek. Nagyon tetszett a film. Olyan kis elvarázsolt, és a látványvilág is csúcs. Utána bementem Mózihoz az üzletbe, mert felhívott, hogy aludjak nála, hogy ne kelljen a születésnapom estéjét Misuval tölteni. Örömmel elfogadtam a lehetőséget. Este 9ig dolgozott, így megvártam, majd együtt hazamentünk hozzá. És itt következett a csoda. Ott várt engem Niobé, Odett és Öcsi, meg ott volt még Mózi párja Papi és lakótársuk Jet. Szerveztek egy gyors meglepibulit. Nagyon boldog voltam. Abszolút nem számítottam rá. Mikor megtudták, hogy nem jön össze a saját bulim, úgy gondolták, nem hagyhatják hogy megünnepletlen maradjak, így két nap alatt szerveztek egy gyors partyt. Nem voltunk sokan, de én nagyon élveztem. Nagyon meghatottak. Volt tortám is, meg pia is meghát azokkal tölthettem szülinapom estéjét, akiket szeretek. Életem talán legjobb szülinapja volt ez.
A húsvét jól telt. Tavaly ugye Odett reggelizett nálam. Most ő hívott meg magához, sőt überelte is, mert hétfőn reggel is mehettem. Dőzs volt. Telistele volt az asztal minden finommal, ami húsvétkor szokás. Aztán voltunk az apai nagymamámnál vasárnap, hétfőn meg az anyai nagszüleimnél, zabálás, piálás, szórakozás volt a húsvéti program.
Szombaton, 10-én pedig szintén egy fergeteges napot töltöttem el szeretteimmel. Most pótoltuk be anyukámnál a banda kajálást, csak így már nem a szülinapom volt az apropó, hanem csak hogy együtt legyünk. Ott volt Vénusz, Elektra, Odett, Niobé, Mózi és párja Papi, anyukám és én. Sajnos nem volt teljes a kép, mert Öcsi dolgozott és nem tudott eljönni, plusz Lynda, Rita és Rafael sem tudtak jönni. Alex-et meg nem hívtam, pedig erősen gondolkoztam rajta. Na ha ők ott lettek volna...... de nem panaszkodom, így is szuper nap volt. Ennek is örülök, mert nagyon ritkán sikerül ennyi embert összeszervezni, szóval ez is nagy teljesítmény. Hihetetlenül jól éreztem magam, jó sokáig feltöltötték a lelkemet életerővel.
A menü:
1, tejszínes tárkonyos csirkeragu leves
2, medvehagymás juhtúróval töltött sertéstarja majonézes krumplisalival
3, meggyes étcsokis süti és Odett által készített kókuszos süti.
Jól bezabáltam. Anyukám istenien főz. Mindenki dícsérte. Aztán kártyáztunk egyet. Solo-ztunk, bár én UNOként imsertem. Rohadék egy játék, de sok poént szül, és marha jókat nevettünk. Mindig elmondom, de ezekért a napokért érdemes élni. Miután elmentek, azon gondolkodtam, hogy nagyon szerencsés vagyok. Én egy nagyon pénz-sóvár ember vagyok, és szeretnék hipergazdag lenni, mert utálom, hogy csóró vagyok és nem tudok megvenni magamnak nagyon sok mindent, amit szeretnék. De ha most megjelenne egy "jótündér" és azt mondaná hogy kétmilliárd forint ütné a markomat, de soha többé nem láthatom a barátaimat, és el is felejtik hogy valaha a világon voltam, és én is őket, akkor azt mondanám, hogy húzz a picsába, jótündér. Mert inkább vagyok csóró, de belehalnék ha úgy kéne leélnem az életemet, hogy nem hallhatom többé Elektra nevetését; Nem hallanám Niobét, amint nyersen megmondja a frankót; Odettől nem hallhatnék több NAGYARC beszólást; nem látnám, ahogy Vénusz egyre jobban néz ki; Mózi nem pofozna meg többé; nem látnám Öcsi csillogó szemét amikor boldog, Rita többé nem énekelne nekem; Rafaellel nem mehetnék többé bulizni; és nem dobbanna többé nagyot a szívem, amikor meglátom a telefonom kijelzőjén, hogy Alex hív. Nekem ők a gazdagság, és ha soha nem leszek ismert ember és soha nem lesz több pénzem, mint most van, és épp csak megélek egyik hónapról a másikra, és még a szerelem sem talál rám, az én életem akkor is a legboldogabb élet lesz a világon, mert ők itt vannak nekem.
Na, mára elég ennyi ömlengés
Hamarosan újra jövök :)
Valentin nap
Hát helló mindenkinek!
Most megint kezdhetném magamat mentegetni, amiért régen írtam. Nem fogom. Fáradt vagyok hozzá. Kedvem sincs. Az utóbbi időben történtek dolgok, amik elkeserítettek. Szarul érzem magam. Mint egy növény, amit nem gondoznak, vagy egy kutya, akit kitettek az országúton. Persze ez csak akkor látszik, amikor egyedül vagyok, mert hála a jóégnek, ha a barátaimmal vagyok, egyesített erővel küzdünk a melankóliám ellen. Viszont amint magamra maradok, legyőz a bú. Leírom hát a történetemet.
Elköltözöm az albérletből. De nem csak én. Mindenki más is. Minden részletet nem írok le, mert magánügy, és nem az én magánom ügye. A lényeg, hogy Öcsi és Misu eljutottak odáig, hogy igen erős ellentétben állnak egymással. Egy ideje nem is szólnak egymáshoz. A triumvirátus szétfoszlott. Semmi sincs már úgy, mint régen. Mivel Misu ismerőséé a lakás, ahol lakunk, Öcsinek kell távoznia. Amitől az én szívem nagyon fáj. Mindig azt mondtam, hogy mikor ide költözött, a napfény költözött a lakásba. Tele van élettel, minden pillanat élvezet vele, csupa vidámság az élet mellette. Igen ám, de ahol napfény van, ott az árnyék is megjelenik. Sajnos nem tudtak egymással kijönni, és nagyon hamar nagyon eldurvult a helyzet. Már egy-két hete tisztában vagyok Öcsi távozásának tényével, de ma arra értem haza, hogy már semmi cucca nincs itt. Mintha sosem lakott volna itt. Rögtön töltöttem magamnak inni. Egy ideje vodkán élek, sajnos pár napja elfogyott, most csak Gorki list-em van. Finom az is, de nem üt annyira... Nomeg drága dolog állandóan vodkát venni. (Ebből is látszik mondjuk, hogy nem vagyok alkoholista, mert ha az volnék, akkor nem érdekelne a pénz, venném literszámra)
Nem csak innen költözik el, hanem a városból is. Hazaköltözik. Nem tudom, milyen sűrűn látom majd, de mindenképpen ritkábban, mintha velem lakna.... Azt hiszem kimondhatom, hogy ő a legjobb barátom, már ami a hímneműeket illeti, és szar az érzés, hogy vége van ennek a jólétnek. Ha az ember megízleli a jót, akkor kellemetlen, ha megvonják tőle. És igaz, nem áll meg az élet, csupán csak nem lesz mindig mellettem. Viszont be kell valljam, én sem akarok már itt maradni. Nem haragszom Misura, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem okolom a történtekért. Most ha ránézek, csak azt látom, hogy elüldözte őt. A hálószobában meg csak azt látom, hogy nincsenek ott a ruhái. A fürdőszobában nincsenek ott a kencéi. Üres a lakás nélküle. Utálok ide hazajönni. Ha tehetem távol vagyok innen.
És azt is sajnálom, hogy már Misu iránt is másképp érzek. Amikor ketten laktunk, jól megvoltunk. Aztán ideköltözött Öcsi, és történtek olyan dolgok, amiktől teljesen más szemmel nézek már Misura. Nem tudnám kimondani, hogy a barátjának érzem magam. Esetleg haverjának. Nem utálom én őt, semmi ilyesmiről szó nincs. De valahogy közömbös lettem iránta. Nem érdeklődöm, hogy mi van vele. Ez mindenképpen rossz jel. Nem tudom még, hogy mi lesz velünk szétköltözés után. Találkozunk-e vajh. A sorsra bízom. Majd meglátjuk hiányzunk-e egymásnak. Hiszen nézzük csak Zsanettot. A legrégibb barátom volt. 9 évig az egyik legjobb. Lassan másfél éve nem is beszéltünk. És az érdekes ebben az, hogy nem érzem, hogy hiányozna.
Rafael már ősz óta ajánlgatja, hogy költözzek hozzá. Most elfogadtam ezt az ajánlatot. Igaz, ezért ki kellett raknia Zack-et és a barátját, mert jelenleg velük lakik, és én az ő helyükre telepedek be. Bánt a lelkiismeret, görénynek érzem magam, de ez van. Szerncsémre más gond is volt ott is, szóval én csak a pont vagyok az i-re. Április 16-án költözöm oda. Biztos jó lesz. Jól megleszünk. És ott több személyes terem lesz. Ami mindenképpen jó. Elvileg ez volt az első szempont, amiért elköltöztem otthonról, és mégsincs itt túl sok magánszférám. De eddig jól éreztem magam így is. Most már nem. Rafael lakhelye kicsit messzebb van, mert Újpesten lakik. Szerencsére a metróhoz közel, tehát a közlekesdés jó lesz.
Na, majd meglátjuk, mi lesz. Majd írok arról is, ha meglesznek már a tapasztalatok.
Ezen kívül mi történt még?
Január 30-án céges tréningünk volt például. Kifejezetten tetszett, telefonos marketing volt a téma. Tök be voltam szarva, hogy hogyan szerepelek majd a gyakorlatokon, de tök jól éreztem magam. Utána bent maradtunk bulizni. Elég részegre ittam magam hálistennek. Ez volt a terv. Rég voltam ily részeg. Még sírtam is bizonyos dolgokk miatt, de ez nem történt volna meg, ha nem iszom annyit. Mert egyébként jól vagyok.
Másnap Öcsivel ellátogattunk anyámékhoz ebédre, majd Mózihoz voltunk hivatalosak. Szép vasárnap volt, jó sokat mókáztunk. Anyámékhoz menet történt egy érdekes is. Szinte mesébe illő. Segytettünk Öcsivel egy idős néninek feltenni a trolira a táskáit. jó nehezek voltak. Aztán útközben leszállítottak mindenkit a troliról, mert elromlott az ablaktörlője (!!!!!), ezért hát ismét segítettünk a néninek, aki mivel pár utcányira akart csak innen menni, úgy határoztunk, hogy elkísérjük odáig. ÉS mikor elváltunk a kapuban, ezt mondta:
"Köszönöm fiúk. Ha nem lesznek egyedül, akkor az a hálám lesz, üldözni fogja önöket."
Tök érdekes. Nem egészen értem, olyan, mint egy rébusz. Mi az, hogy ha nem lesznek egyedül?? Mint egy mesebeli jótündér, aki öregasszonnyá változik, hogy próbára tegye a két legényt, és a végén egy talánnyal engedi őket útjukra.
Február 5-én kiszedték a varrataimat. Nagyon vicces élmény volt. Egyszerűen kihúzta a doki, én meg éreztem, ahogy a bőröm alatt csusszan a cérna. Ami inkább damilra hasonlít. Meg is kaptam emlékbe. Tök jó. Most kenegetnem kell. Még piros, de ha az elmúlik, akkor alig lesz látható. Csak egy halovány vékony lilás csík. A Judy azt mondta, hogy kb fél év mire teljesen eléri a gyógyultnak nyilvánítható állapotot. De szerencsére türelmes vagyok.
Aztán 6-án meglátogattam apai nagymamámat, mert régóta mondja, hogy sosem látogatjuk meg. Hát most megleptem. Nagyon örült neki. Ki is bontott egy üveg pezsgőt. Jót beszélgettünk. Elmondta, hogy mióta látta a műsorom a tévében, és tudja, hogy buzi vagyok, nagyon lelkiismeretfurdalása van, amiért egyszer azt mondta rám, hogy úgy nézek ki, mint egy hímringyó. (Azt hittem írtam is erről, de utánakerestem és nem találtam. Valószínűleg ez még a blogos létem előtt történt, mert ha jól emlékszem ezt a kék hajam miatt mondta, és akkor még csak 19 éves voltam. - a szerk.) Megnyugtattam, hogy számomra ez inkább mulattató. Azt is mondta még, hogy azóta talán mégjobban szeret, és mesélt még piszkos családi titkokat is, amiket még apukámnak sem mesélt. :) Tök jó.
Amit még elmesélnék, az a Valentin nap. Imádom a valentin napot. Szerelem párti vagyok. Persze tudom, hogy nem csak ezen a napon szeretünk, de szerintem nagyon szép ez a nap. Az egyetlen bajom vele, HOGY UTÁLOM HOGY EGYEDÜL VAGYOK VALENTIN NAPON!!!!!! Azt terveztem, hogy keresek a neten magamnak egy fiúkát, akinek fizetek, hogy szexeljen velem, de a barátaim keresztbe tettek nekem. Niobéval és Odettel megnéztük moziban a valentin napot.
A kedvenc filmeim egyike lett. Valami eszméletlen tüneményes, szép, szomorkás, szerelmes, romantikus, vicces. Egyszóval kurvajó. Kicsit hasonlít az Igazából szerelemre, csak sokkal jobb. Ezentúl minden valentin nap megfogom nézni. Csakhát egy ilyen film után ahoz volna kedvem, hogy elmenjek a barátomhoz, aki amint meglát azt mondja: "Dobd le a ruhád, mocskos kis köcsög, most döngetünk egy gusztustalanul jót."
De hát nincs, aki ezt mondja. Ehelyett Niobéval és Öcsivel elmentem Mózihoz, és kinevet a végént játszottunk. Rengeteget röhögtünk. És Mózi jó volt hozzám, adott inni. Sokat. Érzte, hogy mi kell az én lelkemnek. Most már tényleg nehezen bírom, hogy senkinek sem kellek. Persze az én életem így is teljes, csakhát jó volna ha szeretene valaki. Mindegy, ebbe most nem megyek bele, mert elkap az önsajnálat. Két pohár Gorki List után veszélyes ezzel játszani.
Most ennyit mondanék.
U.I.: Köszi Chenaky-nak és Norberto-nak, megkaptam a botot, vagy mit, de azt hiszem ezzel msot nem élnék. Vagy még eldöntöm :)
Pussz
Az új év jelképe a vér és a seb
Hejhó!
Eléggé ciki, hogy az idei első bejegyzésemet január 23-án ejtem meg.... De mentségemre legyen szólva, volt egy hét, amikor nem volt itthon net. Az volt aztán a borzasztó időszak. Mondjuk oly fontos események nem is történtek, amiket feltétlenül el kellett volna mesélnem. Csupán kettő. Figyeljetek hát jól, mert most megosztom veletek eme két hisóriát.
1:
Rögtön szilveszter éjjelén történt. A kaland már akkor megkezdődött számomra. Hiába no, nem bírok én meglenni izgalom nélkül. Úgy esett a rémeset, hogy nem volt programunk szilveszterre, ami felettébb kínos érzés volt. Elvileg Rafael szervezett volna egy házibulit, csakhát nem tudom min csúszott el a dolog, talán későn álltunk neki a szervezéshez, de már mindenkinek más programja volt. Így a házibuli elmaradt, és a két lakótársammal Misuval és Öcsivel magunkra maradtunk. Volt még egy lehetőség, egy osztálytársnőm is meghívott magához. Csepelre. Nem akartunk oly messzire kibumbizni, dehát valami buliba csak kell ilyentájt menni. Így kissé ittasan elindultunk. A Boráros térig jutottunk el. Ott ugyanis történt egy kis affér. (A sztorihoz hozzá tartozik, hogy ha buli van, Misu alaposan ki tud öltözni.) No, mi pedig belefutottunk egy-két bőrfejűbe..... Akik kinevették a feltűnő öltözéket és azt mondták: Hehehe, nézd már a buzit.
No, nekem jót tett a Macsólabor, nem teketóriáztam aztán egy csipetet se, azonnal visszapofáztam. Erre rám néz a főkolompos, és aszongya: Na mi van, te is buzi vagy.
Azt feleltem, "Igen, talán nem tetszik". Szemlátomást nem tetszett neki, mert megindult felém, és kaptam pár sallert. Ja, elfelejtettem mondani. Öcsi kimaradt a kezdetekből, ugyanis ő pisilt valahol, és mikor megindult az első támadás, Misu bezárkózott egy telefonfülkébe. Így egymagam álltam az ütéseket. Nem tudom hányan ütöttek pontosan, dehát részeg is voltam, erősebbek is voltak, így csak kaptam a pofonokat. Ez csupán azért gáz, mert én érzem magam eléggé férfinak ahoz, hogy ha józan vagyok, és egyszerre csak egy támad, akkor szembeszállok vele. Mondjuk így is büszke vagyok magamra. Visszapofáztam és hősisen álltam a sarat. Node haladjunk a történettel. Szóval engem ott vernek, Misu kiabál Öcsinek, hogy "a Leont verik". Neki sem kellett több, rohant a megmentésemre. Nagyon büszke vagyok rá. Merthát ő is megkapta a magáét szegényem, de amint meghallotta, hogy bajban vagyok, hezitálás nélkül harcba szállt. A szar az egészben, hogy mikor láttam, hogy fut a csatamezőre, nagyot dobbant a szívem, mert nem akartam hogy neki is baja legyen, de én nem tudtam odasietni hozzá, merthát közben ütöttek :):)
Aztán a kedves ellenfeleink megunták a mókát -gondolom nem jelentettünk nagy kihívást- és odébb álltak. Mi meg szépen hazasétáltunk, és megettük az újévi virslit.
A harci sebeim:
Egy felrepedt fül, két repedés a homlokon, egy bedagadt bal orca, és egy két napig sántító láb (jó nagy rúgást kapott...). Sajnos három nap múlva már szinte semmi nem látszott a fejemen. Celeb is csak két napig voltam, és street fighter is csak alig.
Második sztori:
2010.01.21. Életem egyik legjelentősebb napja. A plasztikai műtétem napja. Megszabadultam a hegemtől. Kaptam egy újat :) No, nekiesek ezen rege részletes elmesélésének. 11 órára hívott a doki, azt mondta egy órás a műtét, utána egy órát még ücsörögjek és mehetek is dolgomra. Hát egy kicsit megcsúsztunk az idővel, ert 11 helyett 13:45kor kerültem sorra. Közben a délre hívott páciens is megérkezett -pechére még korábban is jött-, egy középkorú hölgy a korombeli lányával. Amíg hárman vártunk úgy röpke két órát, piszok jól elszórakoztunk. Nagyon jófejek voltak, sokat röhögtünk. Ezt szeretem az életemben, hogy akárhvá sodor a sors, valahogy mindig móka sül ki belőle. A legnagyobbat azon nevettem, mikor már csaknem két óra semmisemtörténés után egyszercsak üvegcsörgést hallottunk. Erre a hölgy azt mondja:
"Te, ezek whisky-znek. Na ez már sok. Az hagyján, hogy két órája semmi sem történik, de nem is szólnak nekünk, hogy whisky-znek????..." Rokonlélek volt :) Később mesélték, hogy a doki egyszer ki akarta küldeni az asszisztensnőt, hogy nézzen ránk, hogyan bírjuk a várakozást, de el sem jött hozzánk, mert amint kilépett a műtő ajtaján, meghallotta a hahotázásunkat, és csak annyit mondott: "bulihangulat van". Aztán később a doki is elmesélte, hogy mikor a hölggyel foglalkozott utánam (neki csupán egy tízperces beavatkozása volt, és szegénynek végig kellett várni az enyémet is), akkor azt mondta hogy nagyon dícsért engem a nő, hogy milyen jól elszórakoztattuk egymást. Erre a doki azt felelte, hogy talán még házasság is lesz belőle. Nem tudom, hogy a lányra gondolt, vagy a nőre, de szinte mindegy is.
Node írjak a műtétről is. Szóval Leon felfekszik az asztalra. Csaknem meztelenül :) Csak az alsónacim volt rajtam. Ez már maga kicsit feszélyezett. Nem altatásban történt az eset, hanem helyi érzéstelenítéssel. Ettől kicsit tartottam, merthát kifejezetten szar érzés ébren végighallgatni, ahogy valaki kivág belőled egy bőrcsíkot... Kemény vagyok, nincs mese. Először kaptam kb 7-8 érzéstelenítő injeciót, az nem fájt. Volt, amelyiket nem is éreztem. Aztán berajzolta a kivágandó területet. Jaaaaa, a legfontosabbat nem említettem. Egy zöld leplet terítettek a nyakamhoz tehát nem láttam a műtendő területet. Elvileg... Csakhogy fölöttem volt két műtőlámpa, amiben csudásan visszatükröződött a kép, és pont oda láttam. Tehát az egészet végignézhettem volna, ha hülye vagyok. Annál a pontnál vettem csak el a tekintetem, amikor láttam, hogy a szikével már közelít a terület felé. A baj csupán annyi volt, hogy ott még nem hatott az érzéstelenítő. Éreztem, amint a bőrömbe vág. Hát az nem volt jó. Látták is az arcomon, ezért kaptam még oda egy löketet az érzéstelenítőből. Innentől kezdve egy csepp fájdalmat sem éreztem, de azt azért igen, hogy ott matat. Például mikor a nem kívánt bőrcsíkot kiszedték, akkor úgy éreztem magam, mint egy holttest, amiből egy keselyű épp falatozik. Aztán összevarrta a sebet kétszer, majd harmadszor a bőr jött. Itt is éreztem, ahogy a cérnával húzza össze. De tényleg nem fájt semmi, csak a tudat volt rossz. Aztán mintha mi sem történt volna hazajöttem. Estig nem is fájt, aztán amikor szépen lassan kiment az érzéstelenítő hatása, akkor kezdett rossz lenni. Az első éjszakám pocsék volt. Csak háton alhattam, amit kevésbé szeretek. Éjjel 3kor arra ébredtem, hogy úgy fáj a mellem, mintha ló rúgott volna meg. Aztán legközelebb hatkor keltem. A mellem már nem fájt, csak a hátam. Tegnap már dolgoztam is, egyáltalán nem fáj, csak a mozgásomban vagyok korlátozva. Cigánykereket pl nem tudnék most csinálni. Meg nagy szerencse, hogy nem vagyok vámpírvadász, mert most nem tudnék oly hatékonyan vadászgatni. Tegnap délután kötést cserélt a doki. Azt mondta, hogy nagyon szép a seb, már egy nap alatt is sokat gyógyult. Amúgy mikor hétéves koromban a műtét volt, akkor is azt mondta a doktor, hogy ő még nem látott egy ekkora sebet ilyen gyorsan begyógyulni. Szóval hamar regenerálódó eset vagyok. Ja és jól meg is nevettettem tegnap dokikát. Mert még a műtét előtti konzultáción azt mondta, hogy a heréim valószínúleg kékek lesznek, mert a vér majd alászáll. És mikor beszélgettünk most, hogy hogyan érzem magam, azt mondtam hogy most már semmi nem fáj, csak az aggaszt, hogy a heréim nem kékek, pedig beharangoztam, és most mindenki azt várja, én pedig nem tudok felmutatni mást, csak teljesen átlagos színű heréket. Nagyon jót röhögött, még meg is köszönte nekem, hogy ilyen jó estét csináltam neki. :)
Na, megint jó hosszúra nyúltam, be is fejezem. Hát ezek az új év legfontosabb eseményei.
Pussz mindenkiek.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- 2011. január 1
- (2) - Chenaky - 2012/02/10
- Búfelejtő party
- (7) - Leon - 2012/01/03
- FranciákTabáni,temetés,celebség...
- (4) - Chenaky - 2010/09/27
- Jászberény
- (5) - Kalamar - 2010/05/12
- Resurrection
- (4) - Chenaky - 2010/05/05
Korábbi bejegyzések
Archívum
- 2012 Január
- 2011 Október
- 2010 Június
- 2010 Április
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
- 2008 Június
- 2008 Május
- 2008 Április
- 2008 Március
- 2008 Február
- 2008 Január
- 2007 December
- 2007 November
- 2007 Október
- 2007 Szeptember
- 2007 Augusztus
- 2007 Július
- 2007 Június
- 2007 Május
- 2007 Április
- 2007 Március
- 2007 Február
- 2007 Január
- 2006 December
- 2006 November
- 2006 Október
- 2006 Szeptember
- 2006 Augusztus
- 2006 Július
- 2006 Június
- 2006 Május
- 2006 Április
- 2006 Március
- 2006 Február
- 2006 Január
- 2005 December
- 2005 November
- 2005 Október
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Leon
